Pilotmustra: A köd

Stephen King művei mindig is remek alapot nyújtottak a horrofilmekhez, ezért is született számtalan feldolgozás évtizedeken át, ám most a tévécsatornák is kezdik felfedezni maguknak ezeket a műveket, és rögtön az egyik kedvencemmel, A köddel indított a Spike csatorna.

Bridgton egy kedves kisváros, ahol mindenki ismeri a másikat, és bár ez elsőre jónak tűnik, valójában megvan a maga hátulütője. Pláne, ha az ember múltjában akad valami rejtegetni való, ha egy tanár szeretné a huszonegyedik századba bevezetni a diákjait, vagy ha egy lányt megerőszakolnak egy futballgyőzelem utáni ünnepségen. És ehhez még hozzá jön egy katona, aki nem emlékszik a kilétére, és egy áthatolhatatlan köd, amiben rejtőzik valami iszonyatos.

Úgy tűnik, a sorozat alkotói komoly változtatásokat eszközöltek a filmbéli eseményekhez képest, ezúttal ugyanis sokkal több főszereplővel találkozunk, ráadásul a múltjukba is sikerül kicsit bepillantani a bevezetés során. A fókuszban ezúttal is egy háromfős család áll, Copelandék, akik egy komolyabb válságban vannak éppen, és mielőtt rendezhetnék soraikat, beszivárog a köd a városba.

Bevallom kicsit többre számítottam az első epizód során, az első harminc perc a szereplők felvezetésével zajlott, de amolyan tessék-lássék módon zajlott, meg is tudtunk valamit, de valójában semmit sem – értem én, hogy az alkotók későbbre akarták hagyni a nagyját, de akkor meg minek kellett ennyire részletekbe menően elénk tárni a nagy semmit? Az eddigi szereplők közül egyet sem sikerült megkedvelnem, ami azért nagy szó, mert mindig találok valakit, akit kb. 5 perc után a szívembe zárok, ám ezúttal csak sablonos, és felszínes karaktereket láttam, akiknek az életéért a ködben egyáltalán nem tudok aggódni.

Az epizód elég furcsán lett elvágva, pont mikor végre kezdtek beindulni az események. Egyelőre három kisebb csoportra van osztva a történetszál, valószínűleg ők lesznek majd a túlélőink az évad további részében, ami, úgy tűnik, hogy tíz epizódos lesz. Eddig is válogatott csúnyaságokat láthattunk, és biztosan lesznek hasonlóak még a jövőben, ami egy ilyen szériánál alapkövetelmény (bár azért a kutyás jelenet nekem sok volt).

Valószínűleg végig fogom vinni az egész évadot, és már előre látom lelki szemeimmel, hogy pont a főszereplő családdal lesz komoly problémám, vagy akár a szereplők száz százalékával. A ködnél sokkal rosszabb szériákat is daráltam már be, de a trailerek, a film, és King művei után ennél sokkal többet vártam a pilottól, és aggódom, hogy az egész évad hasonló lesz.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.