Szinte biztos voltam abba, hogy az egy évad után elkaszált Az Elnöknő című sorozat azért élt meg ilyen rövid életet, mert egy nő van vezető szerepben, aztán pár epizód után be kellett látnom, hogy bizony komoly bajok vannak a szériával, és nem lesz belőle az új Elnök emberei sem.

MacKenzie Allen (Geena Davis), mint alelnök igyekezett jót tenni országában, ám az őt kiválasztó elnök inkább kirakati bábúként kívánta irányítani, ám bekövetkezett a tragédia, az elnök, Teddy Bridges halálával pedig automatikusan az alelnök lesz az Egyesült Államok vezetője, ha csak le nem mond erről a lehetőségről. Az elnök stábja, valamint a legjobb barátja, a házelnök Nathan Templeton (Donald Sutherland) is igyekszik meggyőzni MacKenzie-t, hogy tegye azt, ami az országnak a legjobb – szerintük –, erről azonban megoszlanak a vélemények.

MacKenzie-nek korábban nem volt politikai tapasztalat, egyetemi rektorként dolgozott, mielőtt Bridges felkérte volna őt, és ennek megfelelően a washingtoni politikai csatározásokhoz sincsen hozzászokva, ám az ország fővárosában mindenki mindenkinek farkasa! Templeton pedig nem riad vissza semmiféle eszköztől, hogy hamarabb megbuktassa MacKenzie-t, és ha erre már nincs lehetősége, azon munkálkodik, hogy a leendő elnökválasztáson MacKenzie csúfosat bukjon.

Az első pár epizód alapján egy igazán ígéretes darabnak tűnt Az elnöknő, hiszen végre egy erős női vezetőt kapunk egy politikai töltetű sorozatban, ám az alkotók egy idő után enyhítették ezt a koncepciót, és kaptunk egy sokkal „nőiesebb” MacKenzie Allent, aki valójában annyira jó, és annyira fennkölt, hogy mindenki fölött álló igazság és jóság szobor.

A házelnök szerepét játszó Donald Sutherland remekül hozza a mosolygós gazfickó szerepét, aki nem a klasszikus értelemben vett rosszfiú, sokkal inkább egy makacs ember, aki szerint csak és kizárólag ő képes jól kezelni a kialakult helyzetet. Így nehéz is gyűlölni őt, de azért elég szemétséget csinál ahhoz, hogy mellé állni se lehessen.

A sorozat talán legüdítőbb pillanatait azonban a First Gentleman, vagyis MacKenzie férjének különleges helyzete okozta – mivel még sosem volt női elnök, ezért még sosem volt arra szükség, hogy a társadalom szerint női körbe utalt diplomáciai és jótékonysági tevékenységeket férfi lássa el. Rod (Kyle Secor) üdítően vicces helyzetekbe került, amik ironikusan igazak is voltak, és amit a színész remekül megoldott.

Nem volt rossz sorozat Az Elnöknő, de nem is ragadta meg a lehetőséget, hogy igazán jóvá váljon, így okkal lengett be anno a kasza. Az Elnök emberei rajongóknak remek kis levezető sorozat lehet, vagy egy kellemes hétvégi sorozat, ami nem kér annyi figyelmet, de azért szórakoztat és okít is.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..