„Előfordult már veled, hogy elkezdtél egy könyvet, és fogalmad sem volt, végül mi sül ki belőle? Ez a hely is ilyen. Az élet legszebb pillanatai is ilyenek.”

Sarah Addison Allen neve nekem már garancia a könnyed, magával ragadó történetre. A varázslat tava – a neve ellenére – mégis kicsit híján volt a varázslatnak, amit megszoktam tőle.

A georgiai Suley-ben található Lost Lake valaha a nyaralók kedvence volt, mostanra azonban csak néhány megviselt kabin és burjánzó növényzet maradt a tó körül. Csupán egy maroknyi, idősödő ember tér vissza hűségesen évről évre: az életvidám Bullahdeen és barátnője, Selma, aki még mindig igazi végzet asszonya, valamint Jack, aki évtizedek óta szerelmes az üdülőhely szakácsnőjébe, Lisette-be. Mindannyian tudják, hogy ez az utolsó vakációjuk, amit Lost Lake-nél töltenek.

Eby Pim, a tulajdonos fél emberöltővel ezelőtt, fiatal házasként, borzasztó családjától  frissen megszabadulva látta meg Lost Lake-et egy képeslapon, és azonnal beleszeretett. Tudta, hogy ez a hely lesz a jövője, most mégis elhatározta, hogy eladja a telket egy építési vállalkozónak és mindent hátrahagy.

Kate Perish Eby unokahúga, és tizenkét évesen élete legemlékezetesebb nyarát töltötte nála. Azóta megszakadt közöttük a kapcsolat, csak egy régi, elfeledett levél őrzi a boldog napok emlékét. Kate a férje halála után úgy érzi, kicsúszott a lába alól a talaj, és éppen arra készül, hogy kislányával, Devinnel együtt az anyósához költözik, amikor Devin pakolás közben ráakad Eby levelére. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy elutaznak a tóhoz, ahol Devin kiélvezheti a gyerekkorát, Kate pedig újra felfedezheti a reményt, tisztázhatja a családi félreértéseket és találkozhat gyerekkori barátjával, Wesszel, aki múltja árnyaival küzd.

Eby szívesen fogdja a tóhoz zarándokoló embereket, akik titkon azt remélik, ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek?

Nagyon szeretem Sarah Addison Allen könyveit, mégis hiányérzetem van. A varázslat tava is szépen keveri a hétköznapi bájt egy csipetnyi mágiával, és igazán kellemes, nyári vakációs hangulata van, de valami hiányzott. A történet is egészen egyszerű, ami nem is lenne baj, ha olyan imádnivaló karakterek mozgatnák, mint az író többi könyvében. De sajnos nem ez a helyzet, sőt, mélységes csalódást okoztak nekem. Kate egyáltalán nem pozitív főszereplő a szememben; hiába talál magára a végére, de a legszívesebben hozzávágtam volna valamit, hogy térjen már észhez és ne hagyja magát irányítani egész életében. Sajnos ez a helyzet, Kate olyan volt, mint egy tökéletes kis déli feleség, aki vagy a férjének akart megfelelni – akin nem is értem, mit szeretett -, vagy az anyósának.

Sajnos a fiatal Eby se volt jobb, egyszerűen tragikomikus volt, ahogy az undok családja élősködőtt a nyakán. Van egy rész a könyvben, amikor olyasmi miatt hibáztatják, amit a nővére és annak férje csak és kizárólag maguknak köszönhetnek, Eby pedig kb. úgy viselkedik, mintha nem a testvére lenne, hanem a szolgája, és ez annyira felidgesített, hogy nem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek. Mármint kínomban.  Szóval ezek a múltbéli dolgok teljes mértékben lerombolták azt a pozitív képet, amit az idős, önálló Ebyről alakítottam kis magamban.

Egyedül Bullahdeent, a bohókás öregasszonyt szerettem igazán, habár ő meg erősen emlékeztetett A csodálatos Waverley-kert Evanelle-jére. Még a különös szakácsnő, Lisette történetében voltak olyan dolgok, amiket egészen megragadónak találtam. Viszont a többieknek legfeljebb néhány jó pillanata volt, nem zártam őket a szívembe.

Lost Lake leírása nagyon tetszett, tényleg jó lehet ott nyaralni, és jó volt az a cseppnyi kis varázslat a történetben. Az aligátoros szálat inkább kihagytam volna, amikor Devin látta a tó körül, akkor mindig azt vártam, hogy átvált az egész vidéki idill egy hentelős horrorba.

Azért ha nem lett volna a szereplők kilencven százaléka csapnivalóan ostoba, annak örültem volna, de így is egész  jó kis könyv. Nem ártott volna, ha mondjuk száz oldallal hosszabb, hogy legalább a bimbózó szerelmi szálak és az személyiségfejlődések kiteljesedhessenek. A hangulata viszont így is csillagos ötös, nagyon átjött ez a lusta, tó körül pihenős nyári atmoszféra. Ha az ember szemet tud hunyni a szereplők butasága fölött, akkor egész jó kis nyaralós könyv lehet. Javaslom a tóparti, tücsökciripelős olvasást.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .