
Mi történik, ha felcsigáz minket egy űrhajós film előzetese? Hát, legtöbb esetben nem ugorja meg a szintet, amit remélünk. Ennek ellenére nem szoktam ilyen szkeptikus lenni, mert naív vagyok, és lelkesen várom, hogy végre láthassam, aztán vagy csalódást okoz vagy nem. Nos, ebben az esetben a “vagy igen” esete áll fenn.
A nemzetközi űrállomáson kutató csapat szondája visszatér a Marsról, élet jeleit hozva magával. A tudósok hihetetlenül boldogok, hiszen ez hatalmas áttörés. A kis molekula rohamosan fejlődik, hamarosan már egy kis hínárra hasonlító valamivé alakul. Egy műhiba során azonban a létfenntartó körülményei megváltoznak, és a kis Kelvin nem mutatja többé az élet jeleit, ezért elektromosan kezdik stimulálni. Ennek az lesz az eredménye, hogy a lény ellenségesnek érzékeli őket, és természetesen meg akar ölni mindenkit. A kutatások szint ez egy olyan lény, aminek mintha minden sejtje egy-egy minden funkciót ellátó külön egysejtű lenne egy nagy organizmust alkotva. Ahogy szép sorjában tanul és kinyírja a legénységet, egyre nagyobb és gusztustalanabb lesz, a sors pedig mintha direkt ki akarna velük tolni, minden szerencsétlenség egyszerre összejön. Elromlik a kommunikációs rendszer, sikerül bezárni a lényt valahova, amit légtelenítve megsemmisíthetnék, de pont akkor érkezik a felmentősereg és pont oda dokkolnak be, ráadásul ez a bizonyos felmentősereg sem pont arra készül, amire számítanának… Az űrhajósok életüket áldozzák, hogy megakadályozzák Kelvin lejutását a Földre, de talán ekkora áldozat is kevésnek bizonyul?
Hát, Srácok, ez a film tipikusan sokat ígér és keveset ad. Szeretem az űrlényes filmeket. Komolyan. Nagyon érdekel mindenféle ilyen jellegű kutatás, egész kiskoromban csillagász akartam lenni. Ezért, amikor van valami űrlény, aminek még meg sem próbálják megmagyarázni az eredetét, a lényegét, a létjogosultságát, az nagyon felbosszant. Nem kell kifejteni mindent, hiszen erre idő sem lenne, de legalább valami kis információmorzsát, könyörgöm! Látszik a filmen, hogy ez a rész nem egyszerűen kimaradt, hanem egyáltalán nem foglalkoztak vele. Konkrétan telibe letojták ezt a kérdést, mivelhogy “Majd jön az űrlény, és akkor majd mindenkit jól kinyír, és ők meg megpróbálják megállítani, de egy csomó mindenki majd meghal, és akkor hú, kész!” Hát nem tudom. Ezer és egy ilyen film van, valami plusz azért belefért volna. Így viszont nem lett belőle semmi más, mint egy brutális űrbéli fogócska, amiről soha nem derül ki, hogy tulajdonképpen miért is történik.
A kis Kelvinünk animálása azért elég jól sikerült, látványvilág szempontjából az egész film megállja a helyét. Érdekesek a nézetek, szépek az “űrbéli dolgok”. Aki pedig az ilyesmit szereti, nos az sem fog csalódni, mert a jelenetek tényleg brutálisak és undorítóak. Legalábbis azt hiszem, mert nem mindig merem odanézni.
Összefoglalva, ha tudományos fantasztikus űrhajós filmet vársz, akkor ne tedd, mert nem hiszem, hogy tetszeni fog az Élet. Ha viszont csak néznél egy gyilkolászós, űrlényes valamit, mert épp van rá egy szabad estéd, és érdekel az ilyesmi, akkor lehet, hogy megér egy megnézést, de nekem nem igazán jött be. Tudom, hogy nehéz újat mutatni ezen a piacon, de azért egy kicsit jobban is lehetett volna próbálkozni.