Ez a film még képes velem elhitetni azt, hogy a vérfarkasok/farkasemberek még nem teljesen pincsisedtek el. Mert, amit ebben a majd kilencven percben átéltem az kamatostul visszahozta a régi kegyetlen és részvét nélküli vérengző szörnyeket a sírjukból.

Nos, a Train to Busan-hoz hasonlóan, itt is a fő helyszínünk egy vonat lesz, a központi szereplőgárda pedig a csekély számú utas és személyzet. Központi figuránkat Joe-t (Ed Speleers), akinek több szempontból is peches napja van: nem léptetik elő, az általa kinézett lány rá se hederít, és még ennek a tetejébe a hipermodern vonat egyszer csak leáll a nagy semmi kellős közepén – éppen telihold idején.

Ebből pedig lehet következtetni arra, hogy mi  is fog történni a film hátralévő részében: az emberek elkezdenek fogyatkozni, a nagy vadászok egyre csak gyűlnek a mozgás képtelen vonat körül, a túlélők pedig próbálják beindítani azt.  Az utasok a sztereotípia minden skáláján mozognak, de szerencsére gyorsan ki is lesznek golyózva szépen, egyesével – ellenben képesek is fellépni az őket ért veszéllyel szemben. Legemlékezetesebb jelenet erről talán az, amikor Paul (Calvin Dean) látványosan (és nem mellesleg hangosan) eltávozik az élők sorából, ám a vonatba betörő farkassal leszámolnak az utasok. Igaz brutális és véres módon, de lássuk be – csak azt kapta a farkas, amit megérdemelt.

A kötelező szemétláda karakter Adrian (Elliot Cowan), hát – nagyon sablonos, mit ne mondjak – de képes olyan szinten átmenni mindent túlélő csótányba, hogy egészen a film végéig kihúzza.Gratulálok. A másik említésre érdemes karakter az az öreg Ged (Duncan Preston), aki egy nagyon lényeges információval látja el a túlélőket: nem ők az első, és feltételezhetően nem az utolsó áldozatai ezen környék rémeinek. Mert bizony, még ha egy fejét le is vágják, rögtön kettő nő a helyére – vagyis ha egy példány elpusztul azt a falka megmaradt része képes pótolni.

Egek, ezek a vérfarkasok! Végre tényleg azt tudom mondani egy újonnan készült filmre, hogy ténylegesen vérfarkasok/farkasemberek vannak benne. Kellően ijesztőek és erre még tesz rá az is egy lapáttal, hogy a megszokottól egy kicsivel humanoidabb formával rendelkeznek, sőt egyiken – másikon még fellelhető korábbi életének a nyomai.

Bár sablonos a Howl, cseppet sem lehet erőltetettnek vagy mesterkéltnek nevezni – és végképp unalmasnak nem. Bár az első nagyjából tizenöt percet simán átlehetne lapozni, akkor is értenénk  a lényeget, a film idejének nagyobb részében pörgős, véres, és a maga módján persze ijesztőnek is betudható. Egy kellemes kis hétvégi horrorfilmezéshez tökéletes, főleg ha mellé veszik a fentebb említett koreai műremeket is.

Szerző

Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .