Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt

Imádom, ha egy könyv annyival magával ragad, hogy megszűnik körülöttem a világ, nem veszem észre az idő múlását, csak azt látom, mi történik a könyvben, és hogy ezt miképpen élik meg hőseim. Becca Fitzpatrick regénye, a Csitt, ​csitt számomra ilyen élményt nyújtott, és nem egészen két délután alatt végig is száguldottam a köteten, aminek minden percét élveztem.

Nora Greynek meg volt a maga terve az életben, szeretne egyetemre járni, jó állást szerezni, élvezni az életet és megismerni a világot. Azonban apja hirtelen halála kicsit visszahúzódóbbá tette a lányt, aki alapból sem volt egy népszerű egyéniség. Legjobb barátnője, Vee ugyan minsig igyekezett Norát kicsit felpörgetni, és ha tehette volna, fiúkkal is szívesen összeboronálta volna barátnőjét, Nora azonban inkább a tanulásra és veszteségére koncentrált.

Aztán egyszer csak megjelent Folt, a maga simulékony stílusával, igéző tekintetével és csibészes mosolyával, miközben úgy beszélt mindenkivel – különösen Norával – mintha a veséjébe látna. És bár Nora minden erővel igyekezett elkerülni Foltot, valami mégis a fiúhoz vonzotta, egy erő, amit Nora nem tudott megmagyarázni, és ez az erő olyan hatalmasnak bizonyult, hogy a lány egy rossz döntésével az életével is fizethet.

Van egy fura és megmagyarázhatatlan kapcsolatom a Könyvmolyképző kötetivel, aminek köszönhetően tűkön ülve várom a híreket, és hogy milyen új és misztikus világba csöppenhetek majd bele a kiadó által. A Csitt, csitt már régóta érett a polcomon, és várta, hogy elővegyem, és bár nem vagyok egy kifejezetten angyalokról szóló történet-rajongó, mégis úgy vonzott engem ez a könyv, mint Norát Folt.

A főszereplőink önálló és plasztikus egyéniségek, akiknek van akaratuk, céljuk, különösen Norának – sok Young Adult kötetben elkövetik azt a hibát, hogy a főszereplő nő csak a férfival együtt létezik –, akinek eltökélt szándéka van az életével, és hiába a fiú, szeretné tartani magát ehhez. Nora nem akként definiálja magát, hogy mit éreznek iránta mások, hanem hogy mi az, ami ő maga, és mi a célja ehhez.

Folt hasonló személyiség, akinek megvan a maga élete és terve (bármi is legyen az), és bár egyre közelebb kerül Norához, nem kell ezt feladnia, és nem is tervezi, és nem is szükséges. Nagyon rég olvastam olyan könyvet, ahol a főszereplők miközben izzik körülöttük a levegő, és ketten együtt nagyon összetartóak, mégis megvan a maguk teljesen egészséges külön útja.

Emellett pedig Folt szarkasztikus megjegyzései annyira feldobták a könyvet, hogy sokszor sírtam a nevetéstől, amire még rákontrázott olykor Nora beszólása, vagy épp füstölgése.

A Csitt, csitt számomra egy örök élmény marad, és alig várom, hogy belefoghassak az írónő következő kötetébe, a Crescendóba, ami természetesen már itt pihen a szekrényemen.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.