Grace Klinika S14E04 – Ain’t That a Kick in the Head

Meglepő módon az évad továbbra is egész jól teljesít és minőségi sztorikat hoz.

Sor kerül Amelia műtétjére, amit a nő félve, de céltudatosan fogad, azonban az ébredést követően a gyógyuláshoz vezető út igencsak göcsörtös. Kiderül, hogy az Ameliát műtő orvosnak és Catherine-nek közös múltja van, ami kissé feszélyezi Richardot. Meredith publikálni készül Megan műtétjéről, és a cikkben Jót is fel akarja tűntetni, azonban Jo végül kénytelen kiszállni, mert fél, férje a cikk alapján megtalálná. Megan egyre nehezebben viseli, hogy nem hagyhatja el a kórházat, amikor pedig kiderül, hogy fogadott fia kórházba került, teljesen pánikba esik. Időközben Richard és Bailey a jövendőbeli gyakornokokat interjúvolják, borzalmas eredménnyel, Ben valami rejtélyes dologra edz, Jackson pedig szembesül azzal, mit is hagyott rá a nagyapja.

Így összeírva a dolgokat látszik csak igazán, mennyi kisebb szálon is futott a héten a történet – vagyis ez ennél a sorozatnál általában így van –, viszont hála valami fensőbb erőnek, működtek a dolgok: valahogy miden kicsi szál beleillett a nagyba, és ha önmagában nem is állta volna meg a helyét, így, egészében kifejezetten szórakoztató volt az epizód.

A fő hangsúly természetesen Amelia műtétjén volt, ami mondjuk meg is lepett, hiszen már nagyjából öt perc játékidő után sor került rá. Ezen felül igazából nem tudom, hányadán is állok ezzel a történetszállal, ugyanis, bár voltak nehézségek a felépülésében, Amelia látszólag minden hosszabb távú nehézség nélkül átvészelte a dolgot. És ez mintha tudat alatt kicsit zavarna engem – ugyanis ekkora herce-hurca után illett volna, hogy kicsit jobban, már bocsánat, szenvedjen. Hogy drámaibb legyen a dolog. Másfelől viszont pont jó, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy, mert így máshová lehetett helyezni a hangsúlyt – mondjuk arra, hogy mit kezd majd magával Amelia most, hogy eltűnt az a tumor ami az utóbbi években a döntéseit befolyásolta.

Amelia története mellett igazából a többi szál tényleg egészen kicsike volt: Bennel most nem fogok nagyon törődni – akik követik a híreket, azok tudják, hogy készül a tűzoltós Grace Klinika spin off, ahová bizony a karakter át fog nyargalni, vagyis Ben ara edz, hogy tűzoltó lehessen. De továbblépve: minden hála és köszönet az íróknak, amiért szépen viszik tovább Jo történetét. Miután az előző évadban húzták a dolgot, mint a rétestésztát, most beindultak az események, és egyelőre mindenki remekül kezeli a dolgokat. És akkor kanyar kicsit vissza Meganékhoz, ugyanis itt is volt egy kis csavar – megható csavar – a nő kisfiával, aminek a hátterét ugyan nem nagyon értettem, de tetszett. És aztán ott volt Jackson, ahol szerintem egyelőre még csak valami nagyobb ív felvezetését láthattuk – csak úgy, mint Arizona esetében, ugyanis úgy néz ki, Sofia visszaköltözik Seattle-be (gonosz vagyok, ha azt modnom, remélem, újraosztják a kiscsaj szerepét?)

És akkor végezetül egy kis humor: Bailey, Webber, és az újoncok. Itt volt már pár ismerős arc is – például Jo szemüveges ügyeskéje –, akik egytől egyig katasztrofálisak voltak, igaz, mindenki más okból. Viszont már most tudni lehet, hogy közülük hat embert majd felvesznek a kórházba, és ezzel együtt a szereplőgárdába is. Egyfelől, persze, ez remek humorforrás lesz majd, másfelől viszont aggódom kicsit, mert így is sok a szereplő, és félek, ennyi újoncot már nem fog elbírni a sztori. Vagy nyirbálni kell az állandó szereplők közül – Riggs például visszamehetne Irakba Megannel.

Na, így végezetül tulajdonképpen csak annyit mondhatok, hogy továbbra is alig térek magamhoz a meglepetéstől, hogy milyen jól teljesít idén eddig a széria, még így, számos történetszál mellett is. Csak így tovább!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..