Csillagles könyvbemutató, avagy megjelent a harmadik moly-antológia

“Aki fel akar törni az égbe, annak hinnie kell a saját csillagában.”
Jókai Mór

Harmadik alkalommal jelent meg a moly.hu könyves közösségi oldal tagjainak antológiája. A legújabb kötet a Csillagles címet kapta és a borítója is csodálatos. Az ünnepélyes könyvbemutatót 2017. október 14-én 14:00 órai kezdettel a BARhole MusicPub-ban tartotta a közösség.

Egy kicsit a háttérről és a könyvről
A moly.hu 2008-as megalakulása óta egyre több és több könyvszerető taggal büszkélkedhet. Azonban nem csak az olvasni szerető molyoknak ad helyet a közösség, hiszen a tagok között sokan vannak, akik bizony írói vénával is büszkélkedhetnek. Erre a legjobb bizonyíték, hogy az első két válogatáskötet – Tetovált mementó, 2014; Magánvégtelen, 2015 – után a Csillaglesben is a verseké és a rövidebb prózai írásoké a főszerep. Ez alkalommal 69 író 131 műve került be a kötetbe. Közülük sokaknak ez az első megjelenése, de akadnak olyanok is, akik már egy vagy akár több könyves írónak számítanak. Idén két illusztrátora volt a könyvnek, László Maya és Makoviczki Dóra, akik sajnos a bemutatóra nem tudtak eljönni, de csodás illusztrációkkal elkápráztatták mindazokat, akik a helyszínen átvették és belelapoztak a Csillaglesbe. A két szerkesztő, Karsza Andi és Molnár Nikolett dicséretre méltó munkát végeztek ismét, a kötet szerkesztése fantasztikus.

És hogy milyen is volt a könyvbemutató?
Barátnőimmel a kezdés előtt negyed órával érkeztünk meg a helyszínre, ekkor már volt egy kisebb létszám, de még nem volt tömeg. Azonban ülőhelyet már ekkor sem volt egyszerű találni. Végül sikerült észrevenni a falnak támasztott pár műanyag, kinyitható széket és a legközelebbi asztalnál ülő, szimpatikus hölgyeket megkérdeztük, hogy leülhetünk-e hozzájuk, akik természetesen nem mondtak nemet.
Közben két lelkes molyhölgy segítségével elkezdődött az előrendelt könyvek átadása – átvétele, ami miatt egy icipici csúszás volt a kezdésben, ez azonban nem okozott semmiféle fennakadást. Sikerült nekem is átvennem az előrendelt köteteket a műsor kezdése előtt. Amint visszamentem barátnőimhez, ki is próbálhattam, hogy milyen érzés dedikálni. Mondhatom, egyszerre fantasztikus, felemelő és ismeretlen érzés volt, majd röviddel ezután kezdetét vette a bemutató.

Molnár Niki üdvözölt mindannyiunkat és röviden ismertette a programot, ezzel meg is nyitva magát az eseményt. Ekkor hátra néztem és meglepve láttam, hogy rengetegen gyűltünk össze, akik kíváncsiak voltunk a bemutatóra. Bemutatta Losonczy Zoltánt, aki gitárjátékával színesítette a bemutatót és minden felolvasó blokk után előadott egy szép dalt. Nem mellesleg Zoltán több írása is helyet kapott a Csillaglesben.
Az első két felolvasott prózát Nyőgér József és Kosztolányi Péter írta. A Viktor bácsi és a Műszak a Farkas Bertalan brigádban című rövid történetek igazán szórakoztatóak, kedvesek, mosolyra fakasztóak.
A romantikusabb költemények kedvelőinek nagy örömére felolvasásra került Parti Orsi: csillaglesen (felolvasta Kovács Anna Sára), Ronyecz Nikolett: Hajnali impresszió és Kolonits Adél: Mag című érzelemdús verse.
Az ihletet adó írók/műveik tiszteletéről sem feledkezett meg a programot összeállító Niki. Négy csodálatos emlékezést hallhattunk. Fehér Csabával Babits Mihályra emlékezhettünk, aki Előhegy című versét olvasta fel, majd Tóth Anett: Valaki születésnapjára című versével híres, magyar költőnket József Attilát idézte meg. Viczenti Mátyás: Köszöntés helyett című verse is József Attilát juttatta eszembe, végül pedig Friedler Magdolna olvasta fel csodálatos prózáját, Az utolsó dedikációt, amelyben Esterházy Péterre emlékezik.
Az utolsó felolvasó blokkban Lovranitsné Ollerinyi Valéria tolmácsolásában hallgattuk meg Lovranits Júlia Villő: Édes kis túlzás és Littlewood: Pályaválasztás című tündérien aranyos történeteit.

A bemutató után lehetőség nyílt a könyvek dedikáltatására, amely több kevesebb sikerrel működött is, ugyanis igen gyorsan elkezdtek kifelé szállingózni az emberek. Azért így is sikerült begyűjtenem pár aláírást, például Fehér Csabától, akinek Orion című verse (a Csillaglesben olvasható) olyannyira beköltözött a szívembe, hogy minden olvasás alkalmával könnyek gyűlnek a szemembe. De aláírta könyvemet Papp-Szabó Vanília is, akinek már saját könyve is megjelent korábban A lány, aki író akart lenni címmel.

Mindent egybevetve egy nagyon hangulatos, kellemes könyvbemutatón vehettem részt barátnőimmel. Ezúton is köszönöm Nikinek és Andinak a harmadik antológiával kapcsolatos összes szervezést, a fáradságos munkájukat, valamint azt, hogy újra meghirdették a pályázatot és hogy lehetőséget biztosítottak sok értékes írás megjelenésére. Köszönöm molyos társaimnak, hogy beküldték írásaikat, még ha most esetleg nem is kerültek be az antológiába. Köszönöm a dedikációkat mindenkinek, aki aláírta a könyvem, ezzel egyre értékesebbé és értékesebbé téve azt számomra.

Bátran menjetek Ti is könyvbemutatókra, mert hatalmas élmény és a kultúra mindig jó.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..