Nem szeretem azokat az epizódokat, ahol az idővel játszanak, mivel általában elrontják azokat, és csak igen kevés mű képes tartani a logikai kohézióját (persze tisztelet az olyan kivételeknek, mint az Érkezés vagy a Terminator: Genesys). Ráadásul, ha egy sci-fi azzal játszik, hogy szereplőink újra és újra ugyanazt a rövid szakaszt élik meg, nos, gyenge vagyok, és egyszerűen átpörgetem ezeket. Ennek megfelelően már nyúltam is volna a távirányítómért, mikor a Star Trek: Discovery újat tett le az asztalra, és bizony nem is pörgettem bele egy pillanatra sem!

A Discovery fedélzetén egy kisebb bulit tartanak, a Föderáció háborúban elért sikereit megünnepelve, és ahol Tilly igazán jól érzi magát, ellenben Burnham már kevésbé. Azonban őt, és Tylert a hídra szólítja a kapitány, mivel egy különös tárgyat vettek észre az űrben, amiről gyorsan kiderül, hogy egy igen ritka űrbéli élőlény, aki ráadásul valamilyen sérüléstől szenved. A raktérbesugárzás után azonban kiderül, hogy valami nagyon nincs rendben az állattal.

A hajóra kerül ugyanis valami, amivel minden esemény megismétlődik, és amit kizárólag Stamets vesz észre, mivel ő a spórahajtómű miatt kikerült a megszokott térből és időből. De ez még kevés ahhoz, hogy meggyőzze a legénységet, hogy komoly fenyegetésnek vannak kitéve, és hogy csakis közösen győzhetnek ebben a harcban, ahol az idő a legnagyobb ellenségük.

Egy meglehetősen érdekes epizódot kaptunk a héten, ami kissé klisésen indult, de a folyamat már közel sem nevezhető annak. Stamets hadnagy ismét vitte a prímet, pláne mivel a spóra-hajtómű hatására olyan furcsa viselkedéseket produkál, hogy már aggasztóvá válik. Anthony Rapp zseniálisan játszik – mondjuk ezt már régóta tudom – de hihetetlenül jó érzékkel váltogat a humoros Stamets, a morgós Stamets, és az okos Stamets között.

Bár nem szívlelem a romantikus szálakat a sci-fikben, általában túlságosan nyálasra, kiszámíthatóra vagy éppen laposra sikerednek, de ez a mostani bájos volt, és kíváncsivá tett, hogy még mit hoznak ki belőle.

Az epizód csúcspontja most egyértelműen a közös munka, az, ahogy a Discovery teljes legénysége egyöntetűen összedolgozik a sikerért, és ahol a kapitány is hajlandó fejet hajtani egyik tisztjének a sikerért. Tetszik, ahogy a hajó egyre összetartóbbá válik, és kialakulnak a kötődések. Plusz Lorca megmutatta, hogy ő azért egy jó kapitány, persze nem olyan erkölcsileg hibátlan, mint mondjuk Picard, de a jó szándék vezérli, csak hajlandó olyan módszerekhez is nyúlni, amihez más nem.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .