Igen, a remake-ek korát éljük, és bár akadnak szörnyű eredményei ennek, azért sok a jó is, mint például a Fox Halálos fegyvere, vagy az HBO Westworldje. A S.W.A.T.: Különleges egység is egy pontosan ilyen széria, ami az első epizódjával megnyert magának egy nagyon egyszerű húzással: a klisés felszín mögött komoly kritikai hanggal él!

Egy éjszakai akció során a S.W.A.T. vezetője, William „Buck” Spivey (Louis Ferreira) lelő egy ártatlan fiút, és ennek hatására felbolydul a város fekete közössége. Annak érdekében, hogy a helyieket lecsitítsa, a Hicks rendőrfőnök (Patrick St. Esprit) elbocsátja Buckot, és a ranglistán következő David ‘Deacon’ Kay (Jay Harrington) helyett Daniel „Hondo” Harrelsont (Shemar Moore) lépteti a helyére. Hondo tisztában van azzal, hogy kizárólag politikai döntés miatt van a helyén, de nem számít, mivel elkötelezett a csapata, a törvény és az igazság iránt. És ha Hondo betör egy ajtót, hogy életet mentsen, a többiek követik őt.

Őszintén, nem vártam sokat a sorozattól, csak egy újabb agyatlan akciót, amit ezúttal a Gyilkos elmék korábbi sztárja, Shemar Moore vezet. Ehelyett viszont kaptam egy remek akciósorozatot, aminek még mondanivalója is van, sőt olyan őszinteséggel beszél a rasszizmusról és a diszkriminációról, amit ritkán látni, pláne nem kereskedelmi csatornán.

Igen, a főszereplőnk bőrszíne miatt kapta meg az előléptetését, és igen, hosszan ki is fejti, hogy ez mennyire rossz dolog, a pozitív diszkrimináció ugyanúgy ártalmas dolog, és ahelyett, hogy a teljesítményét vagy a hozzáállását néznék, nem látnak benne mást, csak egy eszközt, egy színt, egy politikai fegyvert. Hihetetlenül nyíltan beszélnek nemcsak a feketék helyzetéről, hanem a bevándorlókéról vagy a nőkéről is.

Bár nem A-listás sztárokkal van tele a show, azért szinte minden szereplő ismerős valahonnan, komoly rutinnal rendelkeznek, és a pilot alapján bizony okkal kapták meg a szerepüket. Bár egy részből nehéz kihámozni, de látszik, hogy az egész csapat összetett és érdekes személyiségekből áll, akiket remélem az évad során meg is mutatnak nekünk nézőknek.

Shemar Moore sosem volt egy lenyűgöző tehetség, de az elvállalt munkát mindig maximálisan hozta a Gyilkos elmékben, viszont ebben a szerepben sokkal többet is nyújt, bebizonyítva, hogy sokkal jobb színész, mint azt hittem.

Én biztosan bedarálom majd a szériát, és nagyon remélem, hogy még sokáig fog futni a CBS-en, és nem veszti el a kritikai felhangját és a lendületét.

Szerző

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .