Nem néztem utána a Vörös hajnalnak, mielőtt el kezdtem volna nézni, és csupán egy okom volt rá, amiért elővettem: Josh Hutcherson. A Vörös hajnal nem egy rossz film, sőt, kifejezetten aktuális így 2017-ben, azonban nincs benne semmi olyan meglepő fordult, amit miatt lerágtam volna a körmömet.


Washington lakóival fenekestül felfordul a világ, mikor szürreális és sokkoló látványra ébrednek: ejtőernyősök szállnak le, akik fegyverekkel és tankokkal arra kényszerítik a lakosságot, hogy tömörüljenek egybe, ne tanúsítsanak ellenállást, és teljes egészében adják meg magukat – azonban erre nem mindenki hajlandó! Jed Eckert (Chris Hemsworth) vezetésével egy fiatalokból álló csapatnak sikerül megszöknie a katonák karmai közül, és a nemrég hazatért katona vezetésével ellenállásba kezdenek a megszálló erőkkel szemben. A gerillaharcok során kellően megpiszkálják a megszálló katonákat ahhoz, hogy hajtóvadászatot indítsanak ellenük, ám ez tovább tüzeli az ellenállók maroknyi csapatát, hiszen most nem pusztán a túlélés a tét, hanem a saját otthonuk függetlensége és szabadsága.

Okkal tartja a mondás a megszálló erőkről, hogy ha már nem lehet őket legyőzni, akkor érjük el, hogy ne érje meg nekik maradni, és a gerilla arcmodor pont erre apellál, ahogy teszik ezt a filmbéli szereplők is. Bár a Vörös hajnal szinte minden csavarja előre kiszámítható, így nagy döbbenetet nem tud okozni a film, azonban a megvalósításban vannak olyan momentumok, amik kifejezetten érdekessé és élvezhetővé teszik a film egészét.

1984-ben készült az eredeti film, szintén Vörös hajnal elnevezéssel, amiben az akkori kor feltörekvő fiatal színészei kaptak szerepet, például Patrick Swayze vagy Charlie Sheen – és a 2012-es verzió után tervezem, hogy az eredeti művet is megtekintem majd a közeljövőben.

Igen, Hutcherson mellett Hemsworth is szerepet kapott a filmben, mindketten a pályájuk kezdetén vállalták el, és bár nem nyújtotta Oscar-díjas alakítást, azért panaszunk nem lehet rájuk, hiszen korrektül hozzák szerepüket. Hemsworth különösen a testvérét alakító Josh Peckkel dolgozott kiválóan, amit nagyon jó testvéri viszonnyal spékeltek meg a film alkotói. Adrianne Palickit már senkinek sem kell bemutatni, ugyanis a hölgy szinte minden szerepében remekül hozza a badass hölgyet, aki egyszerre kemény és nőies, és ez a Vörös hajnalban sem történt másként.

Nekem kifejezetten tetszettek a harci jelenetek, bár tudom, hogy sok esetben nem fedte a valóságot, de nem minden esetben kell aláhulló végtagokat látnunk, hogy érezzük a helyzet komolyságát. Itt az otthonukért harcolnak, a szabadságukért, és ezért hajlandóak áldozatot is hozni, és ez ettől válik igazán hitelessé. Pláne, hogy a film most, 2017-ben valahogy sokkal aktuálisabbnak bizonyul, mint öt évvel ezelőtt!

A film befejezése ugyanakkor hagy némi kívánnivalót maga után, ugyanis konkrétan nem tekinthetjük befejezésnek, nem kapunk kellő lezárást vagy megnyugvást, csupán vége egy csokor jelenetnek és ennyi. A nem túl nagy nézettségnek köszönhetően nem lesz belőle folytatás, de én kifejezetten jó néven venném, ha készülne belőle egy sorozat, akár az alapjaitól újraírva a történetet.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .