Történelmi, háromszázadik epizódhoz érkezett a széria, amit egy jó nagy adag nosztalgiával szándékozott megünnepelni, én mégis úgy éreztem, mintha úgy próbálnák lenyomni a torkomon, milyen nagy dolog is ez.
Meredith – a puccparádéba vágott Maggie-vel, Zolával, Jacksonnel, és Catherine-nel egyetemben –éppen Bostonba készül, a Harper Avery Díj átadójára, azonban még mielőtt felszállhatna a magángépre, befut egy trauma a sürgősségire, és Meredith úgy dönt, marad, hogy ellássa a sérülteket. Ugyanis a vidámparkban elszabadult a hullámvasút egyik kocsija, ami számos sérülést okozott – akik közül a két legsúlyosabb az a két fiatal, aki beszorult az elszabadult kocsiba. Ez a két sérült, plusz a barátjuk, aki nem szállt fel a hullámvasútra, pedig hatalmas meglepetést okoz a Grey Sloan orvosainak, ugyanis rémisztően hasonlítanak George-ra, Cristinára, és Izzie-re, sőt, ők is sebészeti rezidensek, csak egy másik kórházban. Mindeközben Ben bevallotta Bailey-nek, hogy tűzoltónak készül, úgyhogy a nő most dühöng, Andrew pedig, bár tudja, hogy hibát követ el, újra és újra összegabalyodik problémás exével, Sammel, az új gyakornokkal.
Talán kezdjük ott, hogy nagyon tudok haragudni azokra a történetekre, amik szabályokat állítanak maguknak, aztán gondolkodás nélkül áthágják ezeket a szabályokat. Márpedig a Grace Klinika most éppen ezt tette: még a tizedik évadban lefektetett két alaptételt: 1, a Harper Avery Díj jelöltjeit telefonon értesítik, egy adott időpontban, és 2, a Grey Sloan Memorialból soha senki sem nyerheti meg a díjat, mivel a kórház kvázi az alapítvány tulajdona (arról nem is beszélve, hogy ez a helyzet a tizedik évad óta bonyolódott, mivel időközben Richard elvette Catherine-t, az alapítvány vezetőjét). Azt pedig már fel sem hozom, hogy múltkor mintha tavasszal lett volna a díjátadó, most meg ősszel, de ezt hagyjuk is, mert a sorozat idővonala úgy katasztrófa, ahogy van. Na, de ehhez képest múltkor random szóltak Meredith-nek, hogy jelölték, most pedig meg is nyerte a díjat. Akkor meg miért fixálták korábban ezeket a szabályokat, ha most meg felrúgják őket?
A másik problémám ezzel a „pont úgy néznek ki, mint Cristináék!”–történetszállal volt. Történetesen azért, mert a színészek egyáltalán nem úgy néztek ki, mint a karakterek, akikre hasonlítaniuk kellett volna – volt egy „srác-a-szomszédból” pasas, egy szőke nő, meg egy ázsiai nő. És a hasonlóságok itt véget is értek. De ettől függetlenül a narratíva továbbra is a szánkba akarta rágni, hogy mennyire lehengerlő a hasonlóság. Amúgy vágom – az írók nosztalgiázni akartak, mindenkit vissza akartak hozni, de miután T. R. Knight és Katherine Heigl is igencsak botrányosan távozott (Knight részben mert zaklatták a szexualitása miatt, Heigl meg Shonda Rhimesszal is összerúgta a port), ez nem volt lehetséges. Amúgy érdekes, hogy Kate Burton – Ellis Grey, Meredith anyja – ténylegesen feltűnt az epizódban, még mindenki más maximum említve lett (Derek), vagy feltűnt egy régi fotón (Mark és Callie). Szóval nosztalgiázni akarunk, vissza akarjuk hozni a régi közönségkedvenceket, de annyira nem vagyunk jóban a színészekkel, hogy vissza is jöjjenek.
Mondjuk ezektől eltekintve az epizód nem volt olyan rossz. Andrew és Sam vívódása, bár egyelőre még nincs nagyon kifejtve, szórakoztató. Owen és Carina újsütetű kapcsolatából is lehet valami (mondjuk arra kíváncsi lennék, Owen tudja-e, hogy Carina bi, és hogy korábban Arizonával kavart?), és Owen és Amy kis párharca is jó volt. Sofia visszatért az epizód végére (és igen, újraosztották a szerepet!), és szerintem ő is cuki lesz. És ha már cukiság, Maggie és Zola is nagyon édes volt ebben az epizódban. Ezen felül pedig, bár, ahogy már leírtam, a körülmények problémásak, a Harper Avery Díj átadásának jelenete szép és megható volt, és az ünnepi hangulata tökéletesen illett az epizódba.
Összességében tehát jó sok erőltetett hülyeséggel kászült a sorozat háromszázadik epizódja, az összehatás azonban nem lett katasztrofális. Sőt, ha eltekintünk attól, hogy mennyire le akarták nyomni a torkunkon a rész fontosságát, még egészen szórakoztató is volt az epizód.
Szerző
