
Bár nem biztos, hogy humor tekintetében a legerősebb epizóddal van dolgunk – bár voltak jó poénok –, azért az epizódon átívelő motívumokért jár a dicséret.
A banda egyik este megnéz egy Tesláról és Edisonról szóló dokumentumfilmet, aminek kapcsán a srácok – főleg Sheldon – kifejthetik, hogy Edison mennyire szemét is volt. Ezután nem sokkal azonban kiderül, hogy Sheldon titokban ismét elkezdett a katonaságnak dolgozni, sőt, Leonardék ötletét vitte tovább, anélkül, hogy erről szólt volna a rácoknak. Howard és Leonard persze erre jogosan kiakad, és rögtön el is kezdik forralni bosszújukat. Mindez idő alatt Bernie attól retteg, hogy Ruchi át akarja venni a projektjeit, amíg ő otthon fekszik, úgyhogy megbízza Rajt, hogy kémkedjen újdonsült barátnője után.
Kétség kívül az epizód legerősebb pontja a Tesla-Edison–vonal, és az eköré épített szimbolika: az, ahogy Sheldon kardoskodik amellett, hogy Edison szemét volt, de aztán rá kell jönnie, hogy ő is pontosan azt teszi, amit az egykori feltaláló – és aztán persze ennek a tetejébe jön a slusszpoén, amikor is kiderül, hogy nem is Sheldon az, aki leginkább hasonlít Edisonra. Időközben persze ezt a szálat ügyesen szőtték át poénokkal, mégha azok nem is voltak a legemlékezetesebbek.
Viszont azért azt meg kell említenem, hogy a Leonard-Howard dinamika nagyon jó volt ebben az epizódban: imádtam, ahogy folyton egymásra kontráztak, ahogy azt is, amikor az egyik elszólta magát, a másik pedig erre reagált (általában Sheldonnal kapcsolatban). Ezen felül a jópontok közé tartozik az is, hogy ismét láthattuk Kripkét – repdes a kicsi szívem, hogy John Ross Bowie még úgy is visszajár, hogy neki közben ezerrel dübörög a Speechless (amit amúgy már magyarul is adnak, és amit szintén megéri nézni).
A srácoké mellett Bernie-ék szála kicsit gyengébbkécs volt, bár azt meg kell hagyni, nem lehet könnyű most, hogy a karakter folyton ágyban fekszik, sztorit írni Bernie köré (amúgy tudja valaki, hogy megvan-e már Melissa Rauch babája? Lassan már meg kell születnie…). Jó, szóval gyengébb volt, de rossz azért nem: itt is voltak jó kis poénok (a végén jégkrémet eszegető Raj és Bernie nagyon cuki), meg némi gyorstalpaló önismereti kurzus Bernie számára, hiszen a nőnek rá kellett döbbennie, hogy lehet, hogy amit Ruchi tesz, az szemétség, de fordított helyzetben ő is ezt tenné. Ezen felül már csak annyit tennék hozzá, hogy úgy néz ki, Ruchit most láttuk utoljára, amihez nem tudom, hogyan is álljak hozzá: egyfelől tényleg nem biztos, hogy lett volna a karakterben annyi, hogy egy hosszabb ívet is elbírjon vinni, másfelől viszont a hirtelen távozás miatt az eddigi két epizódja is elég súlytalannak érződik.
Mindent összevetve nagyon korrekt kis epizód volt ez, ügyes, ám de kicsit felejthető poénokkal, és kifejezetten ügyes tematikával, amiért jár az íróknak a dicséret.
Szerző
