A Runaways a Marvel streames sorozataitól megszokott profizmust hozza a produkció minőségének tekintetében, csak éppen az életkedvem megy el tőle.

Chase Stein (Gregg Sulkin), Karolina Dean (Virginia Gardner), Alex Wilder (Rhenzy Feliz)), Nico Minoru (Lyrica Okano), Gert Yorkes (Ariela Barer), és Molly Hernandez (Allegra Acosta) – mind jómódú és befolyásos kaliforniai családok gyermekei – a legjobb barátok voltak, akik mindent együtt csináltak, egészen két évvel ezelőttig, mikor is Amy, Nico nővére, a banda hetedik tagja, meghalt. A tragédiát követően a srácok eltávolodtak egymástól, más-más társaságba kerültek, más-más módszert találtak ki arra, hogy elrejtsék fájdalmukat, így mostanra mintha már idegenek lennének. Alexet viszont noszogatják a szülei, hogy ne üldögéljen otthon folyamatosan magányosan, azért a srác meghívja magukhoz régi barátait, akik, bár először eszük ágában sincs, végül csak átmennek. A tini-buli időpontja azonban pont egybeesik a Pride – az a „jótékonysági szervezet”, aminek mindegyikük szülei a tagjai – évi rendes gyűlésével, amire a srácok véletlen rá is nyitnak – és így megtudják, hogy szüleik egy gonosz szekta tagjai, akik ártatlanokat áldoznak fel a pincében.

Azt előre szeretném tisztázni, hogy, színtisztán objektív szempontból (attól függetlenül, hogy rettenetesen idegesítettek a folyamatos, kézikamerás közelik) a Runaways szerintem egy jól összerakott sorozat. Semmi panaszom nem lehet se a színészi játékra, se a karakterek dizájnrája – akik aztán tényleg baromira hasonlítanak képregényes változataikra –, se a díszletekre, de még csak az ütemezésre sem. Mindent egybevetve, a Runaways egy nagyon ügyes és színvonalas iparos munka.

Ám mégis egyenesen dühös vagyok rá. Nem fogok hazudni, nem olvastam a képregényt (csak most, a „reboot” első számát, amit a sorozat miatt adtak ki nem is olyan régen), és a szereplők közül is igazán csak Nicót ismerem, aki feltűnt más olyan szériában is, amit viszont olvastam, azonban utánanéztem a dolgoknak. És azok alapján, amit megtudnám a szériáról, a Runaways-képregény egy amolyan Marvel YA-nak tűnik, ahol a tinik szembeszállnak a gonosz szülőkkel, és teszik mindezt kicsit könnyedén, egy csepp humorral. Persze ennek is megvan a sötét oldala – például csak úgy, mint a Hulu-szériában, a képregényben is bántalmazta Chase-t az apja. Arról nem is beszélve, hogy, na, az egész arra épül, hogy egy tucat szülő szövetkezik egy démon-szerű lénnyel, hogy kipusztítsák az emberiséget.

Valaki azonban gondolt egyet a Marvel/Hulu főhadiszálláson, és kijelentette, hogy ez nem elég sötét és depresszív. Úgyhogy beépítettek a sorozatba egy új elemet, aminek se híre, se hamva a képregényekben: ez az elem pedig Amy, pontosabban az ő halála. És ezzel a kis betoldással sikerült is elérniük, hogy mire indul a sorozat, gyakorlatilag az összes főszereplő máris depresszió különböző bugyraiban szemved, amitől, már bocsánat, de nekem is elmegy az életkedvem. És ezt szeretném megismételni, hogy kihangsúlyozzam: az írók direkt betoldottak valamit a történetbe, amire narratív szempontból nem lett volna szükség (hiszen a képregény is működik nélküle), csakis azért, hogy a szereplőknek szar legyen.

Ennek pedig az az eredménye, hogy a Runaways, ami eredetijéban amúgy színes-szagos-humoros és tinédzserekről szól, éppen olyan „dark and edgy”, mint egy netflixes korhatáros széria. Ami hatásra amúgy olyan apróságok is ráerősítenek, hogy például nem elég, hogy a szülők vörös köpenyt vesznek fel a szertartáshoz, hanem előtte még le is kell vetkőzniük, és a kamerának két anyuka – ami kidolgozott és szexi – fehérneműs testén is végig kell siklania (kockás hasú apuka testén véletlenül sem, az kit érdekel?). Látjátok a problémámat?

Ettől eltekintve azonban a sorozat nagyon sokszor nagyon érdekes kérdéseket boncolgat, és mellette sok sztereotípiát le is dönt (ami mondjuk elsősorban a képregény íróinak az érdeme), úgyhogy közel nem állítom, hogy a Runaways rossz lenne. Sőt, nagyon sok szempontból nagyon is jó. Csakhogy a Marvelnek ezzel a szériával megvolt a lehetősége, hogy csináljon valami könnyedebbet, amivel megcélozhat egy másik demográfiai csoportot, ehelyett azonban fogta, és lemásolta a Daredevil és társainak formátumát. És ezért haragszom.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .