Runaways S01E03-E04 – Destiny; Fifteen

A Runaways pilotkritikáját az első két rész alapján Orlissa írta meg, de mivel ő kaszálta is ezzel a sorozatot, ezért én veszem át tőle a stafétát.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Runaways pilotja az első három részből állt, így ezeket szerintem egyben lenne érdemes nézni, és utána külön a negyedik epizódot. Az első két epizód valójában ugyanazt meséli el, csak más-más nézőpontból, először a gyerekek, majd a szüleik oldaláról bemutatva az indító eseményeket.  Szépen bontakoznak ki a különféle családok, az adott interperszonális konfliktusok, és nagyon jól mutatja meg a tini-szülő harcok mindkét oldalát. Számos szülőtípust láthatunk a laza hippi mamitól és hipszter aputól az agresszoron át a vaskézzel vezetőig, és ezzel párhuzamosan számtalan tinit is: vallásos jókislány, szemüveges kocka, dark goth boszorkány, menő sportoló, social justice warrior és harcos feminista egyaránt akad, remekül lefedve nagyjából minden, egy átlag gimiben előforduló archetípust. Az ehhez kapcsolódó konfliktusok is tipikusak: a népszerű és jó szociális életet élő srácot a jegyei miatt piszkálják, míg az okostojást szocializálni szeretnék a szülei.

A kiinduló két epizódhoz szervesen kapcsolódik a harmadik rész, amiben a tinik próbálják először elhitetni magukkal, hogy nem lehet valós az, amit láttak. Megkönnyebbülve látják, hogy az általuk feláldozottnak vélt lány, Destiny Európába utazott, és bár a történet nagyon is sántít számukra, mégis kényelmesnek tűnik elhinniük, hogy a szüleik talán mégsem gyilkos szektások.

Sajnos nem tudják sokáig ebben a hitben ringatni magukat, mert a Destiny holttestét hamarosan partra mossa a víz, ezzel párhuzamosan pedig egyre több olyan dolog történik velük, ami felett nehéz szemet hunyni. Például nagyon nehéz nem foglalkozni azzal, ha természetfeletti fizikai erőre teszel szert, vagy ha találsz egy raptort a pincében, netán a karkötőd levétele után színjátszó ragyogásba kezd a bőröd. Természetesen mindez nem múlhat el nyom nélkül, így bármennyire is próbálják rejtegetni, a szülők gyanút fognak, hogy a srácok talán rájöttek valamire. A harmadik rész végére nagyjából teljes az enumeráció, a gyerekek mindegyike kénytelen elfogadni, hogy valami nagy és sötét dolog van a háttérben, aminek a szülei is részesei, és a szülők oldaláról is láthatjuk a problémákat: elhidegülés, megcsalás…

A negyedik epizód innen fejti tovább a helyzetet. Nem elég a szülőknek, hogy megcsapta őket a lebukás szele, emellé még az is kiderül, hogy az emberáldozat sikertelennek bizonyult, így kénytelenek azt mielőbb megismételni, amihez persze szükség lenne egy áldozatra is. Lehetőleg olyanra, aki senkinek nem hiányzik, tehát a társadalom peremén él. Ráadásul egyéni problémáikkal is meg kell küzdeniük: a Wilder családot a sötét bűnözői múlt kísérti, a Yorkes szülők a szökött raptort kajtatják kétségbeesve, míg Leslie a folyton a nyomában kutató férjét próbálja leszerelni.

Mindeközben Nico megtalálja nővére naplóját, és a könyvet lapozgatva rájön, hogy Amy annak idején nem öngyilkos lett, hanem vélhetően megölték. Úgy dönt, ideje mindebbe most már a rendőrséget is bevonni, azonban miután Alex kíséretében bemegy a kapitányságra, rájön, hogy a rendőrség nagyon is tisztában van a dolgokkal és részt vett az eset eltusolásában. Ezalatt Karolina Chase-nek mutatja meg a különleges képességét, Molly pedig belebotlik a kóborló raptorba, és csak Gert közbelépésével ússza meg találkozót.

Ahogy kibontakoznak a szálak, egyre több információt szerzünk a szereplőkről és egyre érdekesebbnek bizonyul a sorozat. Nem értek egyet a korábbi kritikával abban, hogy indokolatlanul sötét a széria. A filmes vonalnak nem feltétlenül kell a képregények hangulatvilágát követni (erre jó példa a Daredevil is), az őszi szezonban már kaptunk épp elég vidám szálat a Ragnarokben. A tini célközönséget pedig szerintem nem a vidám könnyedséggel lehet megfogni, hanem azzal, ha a nézők képesek azonosulni a főszereplőkkel. A Harry Potter is sötét és sok nyomorúságot, fájdalmat hordozó világ, mégis a kamaszok körében a valaha volt legnépszerűbb fandommá volt képes nőni, mert megvolt benne az, ami minden tinédzser számára fontos: olyan – a célközönséggel egyidős – főszereplőt képes bemutatni, akivel könnyen tudnak azonosulni, aki kilóg a sorból, és aki valamiért különleges. A lelke mélyén minden kamasz szeretné hinni, hogy ő különleges, mindenki reménykedik, hogy egy nap majd valamilyen természetfeletti képességgel ébred. Ebből a szempontból pedig a sorozat zseniális, tökéletesen ábrázolja a gimisek problémáit, és nem is egy, de rögtön hatféle karakterrel lehet azonosulni, így a lehető legtöbb kamasz fog találni közös pontot – és neki tetsző szuperképességet. Nem véletlen, hogy az egyébként igencsak szigorú Rotten Tomatoes-on is igen magas értékelést kapott (82%  a kritikusoktól, 94% a nézőktől).

Egy ütős és friss sorozat épül fel a szemünk előtt, kíváncsian várom a folytatást.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Lia Névjegye

Életigenlő, filmrajongó, könyvmoly, grafomán cosplayer.
Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..