Eddig gamer létem során összehozott a sors néhány olyan darabbal, amiknek története nem sok volt, de mégis megvolt benne az a bizonyos plusz, ami miatt mégsem került le a gépemről. Ilyen játék mai cikkünk alanya, a Paladins- Champions of the Realm.

Az egész játékot átfogó történetvezetésről egy kicsit nehéz írni – ugyanis nincs -, de ez még sosem gátolta meg az embereket abban, hogy válogatott karakterekkel essenek a másiknak. A legtöbb játékos az öt-öt elleni szekérfoglalós elfoglaltságot űzi, ahol a cél minél előbb megszerezni és elszállítani az adott rakományt az ellen tér felére, megadott időn belül. Ezek a csaták kétféleképpen szoktak zajlani: akár negyed óráig is elzajló állóháborúval, ahol az kerekedik felül, ahol jobb az összhang vagy a másik verzióban megközelítőleg három perc alatt az egyik csapat legyalulja a másikat – ami koránt sem lehetetlen a megfelelő karaktereket használva.

Abból pedig azért van választék rendesen. A szokásos felállást követve vannak Front Line, Damage, Support és Flank harcosokból választék, és a kezdő karakterekkel való gyakorlás során meglehet találni azt a harci stílust, ami akkor éppen a legkedvezőbb. Később ez persze – ahogy egyre több harcos lesz elérhető – ez úgy fog variálódni, és egyre jobban ki fog alakulni a játékos egyedi harcstílusa, amire még ráerősítenek a képességeket növelő/erősítő kártyák is, amiket a győztes harcok során szerezhetünk.

Akárcsak a Waframe-nél itt se szeretnék azzal jönni, hogy melyik posztra melyik a legerősebb harcos, vagy melyik hanyagoljuk el a feledésig, mert ezek a dolgok teljesen attól függenek, hogy az adott játékosnak milyen stílusa. Persze vannak a többitől kissé táposabb karakterek, de szerintem egy tapasztaltabb ellenfél ellen annyit ér az is, mint a többi.

A képességek kellően változatosak és szórakoztatóak, legyen szó akár Jenos Kamehamehénak beillő ultimate képessége vagy Drogoz kivégző mozdulata, ami elől úgy kell menekülni, mint a szél – már ha nem vagy Makoa -, de ez már megint egy másik könyverinc.  A kinézet szép, a hangok remekül ellettek találva és bár tudom, hogy lépten-nyomon szerencsétlent az Overwatch-hoz hasonlítják, azért érezhetőek a különbségek.

Számomra ez a játék iskolapéldája a bűnös élvezetnek: nincs kimondottan történet, a karakterleírások is elférnének egy hűtős cetlin, mégis magával ragadó és élvezhető játék – már ha a csapattársaid nem címeres trollok.

Szerző

Hanama
Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .