Felnőtt színezők, és amit magukba rejtenek

Két-három évvel ezelőtt új őrület kezdett terjedni a világban. Ez pedig nem más, mint hogy újra szárnyra kaptak – immár a felnőttek körében, de gyerekek is szívesen forgatják – a színezők. Magam is nagy rajongója vagyok – gyerekként is az voltam – a színezésnek, ezért amikor két éve kolléganőimtől megkaptam az első felnőtt színezőmet, madarat lehetett volna velem fogatni. Azóta már több könyv büszke tulajdonosa vagyok.

A felnőtt színezők legismertebb alkotója a mai könyvvilágban Johanna Basford művész, aki minden színező könyvét egy-egy téma köré rajzolja. Rajzolt már a kert világa, az erdei élet, az óceán rejtelmei, a dzsungel, de még a karácsony köré is. A hölgy ötletei nagyon illusztrisak és kreatívak, így nem csak egyszerű kifestő könyvei jelentek már meg, de képeslapkönyvei – igen, színezhető és feladható képeslapokkal – valamint színezhető határidőnaplói is kaphatóak a piacon.
Azonban a témának magyar képviselője is van, Parádi Orsolya személyében. Két könyvnek büszke alkotója, melyeket pandala köré épített. És hogy mi is az a pandala? Eszik vagy isszák? Ezt legjobban a művésznő fogalmazhatja meg:

„A pandala szót a görög pan (Pangea, Panthalassza) és a szanszkrit mandala szavak ötvözésével találtam ki. Egy olyan ősi helyet és állapotot jelöl, ahol zavartalanul élnek együtt az élőlények. A színező megrajzolásakor igazán belevetettem magam a részletekbe, az apró motívumok tengerébe. Remélem, nagy örömöt és kikapcsolódást jelent majd megtölteni színekkel a képeket!”
Parádi Orsolya

A felnőtt színezők szerintem valami mágikus hatalommal lehetnek felruházva, mert az ember nem csak egyszerűen az alkotói élményeket éli meg egy-egy rajz megszínezésével, de saját tapasztalat alapján mondom, hogy egy húzós, igazán fárasztó nap után tökéletesen kikapcsolja az agyat. És ez bármelyikre igaz. Sőt vannak kifejezetten nyugtató, meditatív képekkel telerajzolt kifestő könyvek is, amelyek sokszorosan adják át a nyugalom érzését. Ez talán azért lehet, mert színezés alkalmával nem kell több dologra koncentrálnunk, éppen elég a színekre, a vonalakra odafigyelni.
A felnőtt célcsoportnak alkotott minták igazán részletgazdagok, tele vannak apróbbnál, apróbb mintákkal és egy rajzon rengeteg van belőlük. Azt hiszem ebben is rejlik a nyugtató, pihentető hatásuk, mert én magam is a nagyobb, összefüggő felületeket sokkal kevésbé szeretem színezni, míg a kicsiket egyenesen imádom. Az apró mintákat könnyebben és szebben lehet átvarázsolni a fekete fehér állapotból a szivárvány bármely árnyalatára.
További előnye, hogy fejleszti a motorikus képességeket, amely nem csak kisgyermekek esetében, de felnőtt korban is fontos.
A kreativitásért felelős jobb agyfélteke is fejlődik, valamint a színek kombinációjával a színező automatikusan a harmónia megteremtésére törekszik. Egy-egy elkészült rajz nem csak megnyugtat és pihentet, de a szervezetben felszabadítja a boldogsághormonokat is, ami jótékony hatással van az ember egészségére.
Továbbá úgy gondolom, hogy az elkészült alkotások ajándékként is igen jól funkcionálnak. Én például az első elkészült képeimmel szüleimet leptem meg és az otthonukban kitüntetett helyet kaptak a színezett képeslapok.
Soroljam még, hogy a színezés milyen előnyökkel, jótékony hatásokkal jár? Gondolom nem szükséges.

Jó szívvel ajánlom bárkinek, hogy legalább egyszer próbálja ki, hogy milyen élményeket tud nyújtani számára egy kép színekkel és élettel való feltöltése. Ki tudja? Lehet, hogy olyan egyszerű és mégis ellazító foglalatosságot kap az ember, amire nem is számított.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..