Számomra mindig pozitívum, ha egy szitkom epizód egy, maximum két nagyobb narratív szálra épül, így ez a rész már alapból plusz ponttal indított nálam. Az meg már csak hab a tortán, hogy úgy zusammen sikerült jól eltalálni a sztorit.
Sheldon és Amy nem várt akadályba ütközik esküvőjük tervezése közben: nem tudják, kit válaszannak tanúiknak (angolban maid of honor és best man, vagyis két külön szerep, hagyományosan egy nő és egy férfi) – leginkább attól tartanak, hogy akit nem választanak, az meg fog sértődni. Ekkor merül fel a remek ötlet: miután a tanuknak be kell majd tölteniük bizonyos funkciókat az esküvőn, titokban letesztelik, hogy barátaik mennyire effektíven látják el ezeket a feladatokat, a teljesítményük alapján lepontozzák őket, és majd a pontok alapján döntenek. Mindeközben Howardék azon ügyködnek, hogy gyerekbiztossá tegyék a házat.
Mondjuk mielőtt össze-vissza dicsérném az epizódot (amit amúgy nem hiszem, hogy meg fogok tenni), azt meg kell jegyeznem, hogy a „The Matrimonial Metric” nem volt formabontó – gyakorlatilag minden, ami történt, kiszámítható volt. Sheldon és Amy problémába ütközik, amit nem túl etikus „emberkísérlettel” oldanak meg, amire a barátaik idővel rájönnek, kiakadnak, majd, hogy meglegyen a heppi end, a végén megbocsátanak. Sőt, ilyen „emberkísérletet” már nem egyszer láttunk is tőlük, például amikor a mém-teóriát tesztelték, vagy amikor majmoknak szánt feladatokat adtak Pennynek és Leonardnek. Szóval nincs új a nap alatt, de ez még semmit sem von le –legalábbis számomra – az epizód élvezeti értékéből.
A sztori amúgy nagyjából három felvonásra osztható: Sheldon és Amy kezdeti szenvedése, hogy mi legyen a tanú-témával, a nagy ötlet és kivitelezése, majd a lebukás és annak utóhatása. Az első etap kicsit lapos ugyan, de Sheldonnak van pár megmosolyogtató pillanata, és a gyerekzárakkal behozott poénok is jók. A második rész már jobb, rengeteg kisebb, mozaik-szerű jelenetre épít, ahogy látjuk, miféle feladatokat eszeltek ki Amyék a többieknek. Itt amúgy könnyűszerrel bebukhatott volna a dolog, volt is pár laposabb pillanat, de a végeredmény akkor is nagyon szórakoztató lett – a kedvencem talán az ülésrend kálváriája volt. A harmadik felvonás pedig az előre látható lebukás és kiakadás, majd megbékélés, ami, ismételten, semmi váratlannal nem szolgált, viszont belőlem a leghangosabb nevetéseket hozta ki – főleg, amikor Amy lelkesedésében felkente szegény Howardot a hűtőre.
Összességében tehát nem azt mondom, hogy a „The Matrimonial Metric” formabontó epizód lett volna, viszont ügyes forgatókönyvvel dolgozott, ami tudta, mit akar, és abból minden tőle telhetőt ki is hozott, nem kevés hangosan nevetős pillanattal ajándékozva meg a nézőt.
Szerző
