Általában másra hagyom a kórházas, mentős, tűzoltós és hasonló sorozatok megtekintését, és bár néha napján megnézek belőlük egy-egy epizódot, nem mondanám a magam a műfaj rajongójának. De valahogy a 9-1-1-nek mégis sikerült maga mellé állítania.
Abby Clark (Connie Britton) a 911-es segélyhívónál dolgozik, nap mint nap hozzá futnak be a segélykérő hívások, amik olykor az utolsó, kétségbeesett pillanatban érkeznek, Abbynek pedig ebben a lehetetlen pillanatban kell helytállnia, küldeni a szükséges segítséget, és izgulnia, hogy minden rendbe jöjjön. Azonban a végeredményt nagyon sok esetben nem tudja meg, mivel a segítség megérkezésekor az emberek vagy elbúcsúznak tőle, vagy egyszerűen csak leteszik a telefont.
Azonban ekkor veszik át a szerepét a tűzoltók, rendőrök és mentősök, akik mindent megtesznek a sikerért: újraélesztenek, tüzet oltanak, rablót fognak, vagy éppen egy csecsemőt szabadítanak ki. De rájuk is jellemző, hogy nem tudják meg a végeredményt, mert menni kell a következő vészhelyet helyszínére, és egy pillanaton akár egy élet is múlhat.
A 9-1-1 pilotja tartogatott igazán torokszorító pillanatokat, sodró lendülete pedig szó szerint elsodort magával, bedobott egy érzelmi hullámvasútba, és az utolsó, feloldó pillanatig el sem engedett. Pedig én tényleg nem szeretem ezt a műfajt, és annak a szokásos műfaji elemeit, de a sorozat alkotógárdájának mégis sikerült egy igazán egyedi hangulatot belecsempészniük a szériába, miközben megtartották a stílusjegyeket.
A stáblista pedig elképesztő: Connie Britton, Angela Bassett, Peter Krause és Aisha Hinds egyszerűen remekeltek. A sorozat elkövetkezendő epizódjaiban biztosan jobban ki lesz fejtve szereplőink háttere és magánélete, amik szerintem a sorozat leggyengébb pontja, mivel az esetek mindegyike fenomenális.
Szerző
