
Komoly kétségek között hagyott itt minket a Star Trek: Discovery, és ment el egy kisebb téli szünetre – bár találgatások bőven folytak a trekkie fórumokon, és bizony jó páran betaláltak.
Stamets utolsó spórahajtóműves ugrása nem sikerült túl jól, sőt, kifejezetten katasztrofálisnak bizonyult, hiszen a Discovery egy olyan űrben találta magát, amit nem ismer, és aminek nincsen tisztában a szabályaival. Egy roncsmező közepén találták magukat, és egy olyan világban, ahol a hajó kapitánya Tilly, és akinek már a nevétől is reszketnek.
Ugyan az első találkozást egy emberi űrhajóval sikerült viszonylag jól megúszni, a legénység legközelebb már nem lesz ilyen szerencsés, ezért a csapat mindent megtesz, hogy felkészüljenek az ismeretlenre, ehhez azonban szükségük van az egyik roncsból származó adatmagra, de vajon a saját démonaival küzdő Tyler képes lesz megoldani a feladatot?
Azok tippeltek jól, akik a tükör-univerzumra tették le voksukat, ugyanis Stamets valahogy hozzáfért nemcsak a teljes univerzumhoz, hanem annak párhuzamos világaihoz is, és pont az egyik legrosszabba kalauzolta el csapatát. Bár érthető, hogy az állapota miatt kevesebbet látjuk, azért hiányolom a rendkívül szarkasztikus humorát, de cserébe párját látjuk sűrűbben.
Azok számára, akik csak ennél a sorozatnál csöppentek be a Star Trek univerzumába, bizony nehézséget jelenthet a tükör-univerzum kezelése, és bár nagyon igyekeztek elmagyarázni ezt a mostani epizódban, azért a TOS és Enterprise részek nélkül sok minden nem érthető. A Discovery jól fogta meg ennek a totalitárius rendszernek a lényegét, ugyanakkor sok finomság a korábbi epizódok ismerete nélkül kimarad, de azok ismeretével a mostani epizód még intenzívebb és lehengerlőbb élményt nyújt.
Az eheti résznél választ kapunk egy igen fontos kérdésre, amiről igazából nem tudtunk korábban, de valahol mindig is ott volt a sorok között – az már más kérdés, hogy az utolsó jelenetsor után tátva maradta szám, és egy picit a könnyeimmel is küzdenem kellett. Jonathan Frakes tudja, hogy kell a néző érzelmeivel játszani, nagyon tudja!
Szerző
