Grace Klinika S14E10 – Personal Jesus

Bár az első jelenet után készen lettem volna leírni az egész epizódot, az óra végére kellemesen csalódtam.

Először is beszélnünk kell Jób könyvéről – már csak azért is, mert April ezzel nyit a bevezető narrációban. Maradjunk csak annyiban, hogy először kilencedikos koromban volt balszerencsém találkozni Jób könyvével, és azóta is dühöngök, valahányszor csak szóba kerül. Röviden összefoglalva: adva Jób, akinek minden remekül megy az életben, család, üzlet, minden királyság. Ja, meg amúgy Jób nagy istenfélő. Aztán a Sátán elkezdi szekálni Istent, hogy Jób csakis azért hisz ennyire benne, mert jól megy a dolga, de ha Isten megszivatná, akkor elfordulna tőle. Mire Isten elkezdi szívatni Jóbot, de olyan szinten, hogy még a gyerekeit is megöli. Jób, aki persze teljesen ártatlan, bűnbánatba vonul, a hite meg se rebben, mire Isten, akinek az egóján nem esik így csorba, beleröhög a Sátán képébe, majd új gyerekekkel meg mindenféle sikerrel ajándékozza meg Jóbot. Alapból nem vagyok jóban a Bibliával, de azt hiszem, a szememben Jób könyve a legnagyobb szemétség.

Így hát megérthetitek, hogy rögtön felment bennem a pumpa, amint April, aki az eheti epizódot narrálta, első mondatával rögtön Jób könyvére vonatkozott. A jó hír viszont az, hogy az epilóg-monológ aztán teljesen új fénybe helyezte az egész epizódot, amitől April nagyot nőtt a szememben.

Azt hiszem, az eddigiekből már egyértelművé vált, hogy a promóanyagok által sugallt infók ellenére a reflektorfény a héten nem Aexre és Jóra, hanem Aprilre esett. Jó, persze Alexék is benne volna, de az, hogy Pault elütötték közel nem kapott akkora teret, mint amire számítani lehetett volna – az egészből nem lett semmi dráma, Jóék nem kerültek gyanúba, és az egész háztartáson belüli erőszak–ügy elég hirtelen, de attól még, jobb szó híján, kellemes véget ért. Jo és Jenny szépen összeállt a végére, kitartottak egymás mellett, és még azt is szépen felvázolták, hogyan is kerülhet egy okos, önálló nő olyan helyzetbe, amilyenbe ők.

De térjünk csak vissza Aprilre, miután mégiscsak ő volt a héten a sztár. Kepner az epizódban végig olyan helyzetekbe került, olyan betegekkel találkozott, akik vagy így, vagy úgy, próbára tették a hitét: a sürgősségin a világra segített egy babát, akiről később kiderült, hogy az apja nem más, mint April volt vőlegénye, Matthew – az, akit anno otthagyott az oltárnál –, és akinek az anyjánál később komplikációk lépnek fel; aztán behoznak egy tizenkét éves, fekete kisfiút, akit lelőtt egy rendőr, miután a srác megpróbált bemászni a saját házuk ablakán; végül pedig egy húszéves, szuper-vallásos fiúval is meg kell küzdenie, aki megpróbálta levágni a jobb kezét, mert a Biblia kimondja, hogy ezt kell tenni, ha az ember kísértésbe esik.

A Matthew-szál természetesen kifejezetten a személyes drámára épített, ami miatt az egész kapott egy kis szappanopera-feelinget, viszont a jó hír, hogy így is működött a dolog. April és az anyuka, Karen jelenetei jók voltak, szépen sikerült elkapnia az alkotóknak a két nő furcsa kapcsolatát, míg az, hogy Matthew hite végig, egy pillanatra sem ingott meg – az, hogy April elhagyta, végig Isten terve volt, végül is –, szépen aláfestette azt, hogy, az epizód végére, April miért is kezdi megkérdőjelezni a saját hitét.

A néger kisfiú esete időközben nagyon szép társadalomkritika – mert igen, a faji előítéletek nagy problémát jelentenek Amerikában, ami talán a rendőrség esetében csúcsosodik ki a legjobban. Itt most a héten amúgy talán nem is maga a kisfiú esete volt igazán érdekes, hanem az, hogy az orvosok hogyan reagáltak rá. Jackson nemegyszer elvesztette a hidegvérét, és az is kibukott belőle, hogy bizony őt is érte negatív megkülönböztetés. Ami viszont még ennél is szívbe markolóbb volt, az az, ahogy az epizód végén Bailey és Ben elbeszélgettek Tuckkal arról, hogyan is kell viselkednie, ha esetleg megállítanák a rendőrök.

Mindemellett a srác, aki majdnem levágta a saját kezét, már majdhogynem comic reliefként funkcionált – csak majdhogynem, mivel bár volt pár komikus jelenete, elsősorban azért volt rá szükség, hogy legyen valaki, akivel April szembemehet a vallást illetően. Utolsó közös jelenetük remekül meg lett írva, és szépen rámutatott arra, milyen problémákkal is kell szembenéznie annak, a saját hitét illetően, aki egyszerre próbál a Biblia szerint élni és logikusan nézni a dolgokat – mert most akkor szó szerint kell nézni a Bibliát, vagy metaforák halmazaként kell rá tekinteni?

És mindez a végén persze ahhoz vezetett, hogy April hite megremegjen – igazából akkor „bocsátottam” meg neki azért, hogy felhúzta Jób könyvét, mikor az epilógusban felvetette: és mi jó lett abból, hogy Jób kitartott Isten mellett? Kapott cseregyerekeket? Így hát összességében azt kell mondanom, nagyon meg voltam elégedve ezzel az epizóddal, már csak azért is, mert úgy tűnik, az új író, aki behoztak az évad elején, sokkal ügyesebben kezeli a vallás-kérdést (is), mintsem hogy leragadjon April eddig, „kötöm az ebet a karóhoz”–magatartásánál.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..