Mindörökké Wakanda, avagy honnan is származik a Fekete Párduc?

Most, hogy nyakunkon a legújabb az MCU legújabb fejezete, a Fekete Párduc, úgy éreztük, ildomos lenne realizálni azt a kósza ötletet, ami egy ideje már kering a szerkesztőségben – vagyis előállni egy cikkel, ami egy kicsit a karakter mélyére néz, és feltárja eredetét, hogy a nézők felkészülve ülhessenek be a moziba. Úgyhogy nem is húzom tovább a szót, lássuk, honnan is indult Wakanda hősies királya, T’Challa.

A karakter tervként már 1965 végén, 1966 elején létezett, és válaszlépésként született – egy időben az Inhumansszel – egy másik kiadó terjeszkedésére, a Marvel ugyanis biztosra akart menni, hogy nem szorulnak ki az újságosstandok polcairól. T’Challa mégsem jelenhetett még meg ekkor, méghozzá tulajdonképpen a DC miatt: a Marvel ugyanis 1957-ben elveszítette a terjesztőjét, úgyhogy az Independent Newszal kötött szerződést, ami a akkoriban nemcsak, hogy a DC terjesztője is volt, hanem a birtokában is állt a kiadó. Az Independettel kötött szerződés szerint pedig a Marvel havonta mindössze nyolc lapszámot adhatott ki – persze Stan Lee és a Marvel alapítója és tulaja, Martin Goodman, feszegette a határokat, és 1968 végére – amikor másik terjesztőre váltottak – már havi tíz-tizenkét lapszámot adtak ki. Ami viszont még mindig nagyon kevés – csak viszonyítási alapként, a Marvel manapság havonta körülbelül nyolcvan lapszámot ad ki.

Amit még érdemes megemlíteni a karakter első verziójáról, hogy ekkoriban még Coal Tigernek, vagyis „széntigrisnek” nevezték – a hatvanas évek közepén a Coal Tiger a lassan ipari fejlődésnek induló, posztkoloniális afrikai országok megnevezése volt. Jack Kirby eredeti karaktertervei még erre a névre épültek: ahogy a képen is látható, T’Challa első ruhája nem csak fekete-sárga csíkozást kapott, hanem hasán ott virított egy nagy T-betű is.

A hatvanas évek közepére azonban, hála a bizonytalan helyzetnek Afrikában – polgárháborúk törtek ki, diktátorok törtek hatalomra –, a Coal Tiger név eléggé fenyegető lett, és Lee-ék valószínűleg emiatt döntöttek végül a Fekete Párduc név mellett – nem mintha annak nem lett volna politikai töltete. A név még a második világháború idejére nyúlik vissza, mikor is az az amerikai hadsereg egyik feketékből álló tank hadosztálynak „beceneve” volt (a második világháború alatt az USA hadserege még szegregált volt, vagyis feketék és fehérek nem szolgálhattak ugyanabban az alakulatban). Ezt követően a hatvanas években az alabamai Lowndes County Freedom Organizaton – amiből később a Black Panther Párt is kinőtt – tette magáévá a fekete párducot, mint jelképet. A szervezet amúgy a feketék politikai jogaiért küzdött: ugyanis bár Lowndes megye lakosságát 80%-ban feketék tették ki, akkoriban közülük senki sem volt regisztrált szavazó. Ezeken kívül még meg kell említenünk az US Organizationt, mint a Fekete Párduc egyik történelmi ihletőjét: az 1965-ben létrejött szervezett célja az volt, hogy segítsen az Afro-Amerikaiaknak visszatalálni afrikai kulturális gyökereikhez.

Mindezek után T’Challa végül 1966 júliusában debütált, méghozzá a Fantastic Four #52 „sztárvendégeként”: a történet szerint a Fekete Párduc Wakandába csalta a Fantasztikus Négyest, ahol különböző csapdákkal várta őket – a történet végére aztán kiderült, hogy T’Challa mindössze csak saját magát akarta próbára tenni a Fantasztikusok ellenében, hogy lássa, készen áll-e szembeszállni ősellenségével.

A Fekete Párduc feltűnése azonban nem volt zökkenőktől mentes: van rá bizony bizonyíték, hogy a Marvel koponyái viszont törték a fejüket, mihez is kezdjenek a karakterrel, hogyan is mutassák be. A Fantastic Four #52-t megelőző kiadványok például arra hívták fel az olvasó figyelmét, hogy nem maradjon le a következő hónap „titokzatos gonosztevőjéről”, ami akár arra is utalhat, hogy Lee-ék eredetileg más szerepet szántak T’Challának. Ezen felül a már emlegetett F4 lapszámhoz két borító is készült: az első T’Challa maszkja csak a szemkörnyéket fedi, miközben az orrát és száját szabadon hagyja, és így látszik a bőrszíne, miközben a másikon a maszk és a ruha már testének minden egyes négyzetcentiméterét fedi. Gondolom, nem meglepő, hogy végül a második verzió került ki a boltok polcaira – a Marvel nem merte az olvasók képébe tolni, hogy új karakterük bizony fekete.

Feltűnését követően T’Challa több kiadványban is vedégszerepelt: például Amerika Kapitány oldalán harcolt a Tales of Suspense-ben, megküzdött Doctor Doommal az Astonishing Talesben, vendégeskedett a Daredevilben, majd végül 1968-ban csatlakozott a Bosszúállókhoz az Avengers #52-ben.

Első főszerepére azonban 1973-ig kellett várni. Ebben az évben a Marvel újraindította az egyszer már bebukott Jungle Action sorozatát – a bennszülötteket megmentő fehér kalandorok történeteit bemutat dzsungelképregények már az ötvenes években kimentek a divatból –, szintén azért, hogy a kiadó ne szoruljon le a polcokról. Az első négy lapszám – ami amúgy az 1954-es, eredeti sorozat újranyomása volt – nagyon gyengén muzsikált, ezért a kiadó tudta, hogy változtatni kell. Don McGregor, aki 1972 végén kezdett a Marvelnél dolgozni korrektorként, vetette fel, hogy a talán egy fekete hőssel kéne operálni a sorozatban – mivel az eladási számok így is vacakok voltak, a Marvel nem bukhatott nagyot a dolgon, így McGregor megkapta feladatként, hogy írjon a Fekete Párducról (McGregor szinte teljes szabadkezet kapott, mindössze annyi volt a kikötést, hogy a történetek Afrikában játszódjanak). A Jungle Action #5-ben előbb még csak egy korábbi, Fekete Párduc-centrikus Bosszúállók történet újranyomata jelent meg, a hatodik lapszámtól a sorozat végégig viszont McGregor töretlenül hozta T’Challa történeteit. Bár az eladási számok sosem voltak eget rengetők – bár az egyetemisták kifejezetten szerették a lapot –, a kritika imádta McGregort, aki a való világból vett témákat és ezekkel állította szembe T’Challát – aki például a Ku Klux Klánnal is megküzdött ebben az időszakban – miközben távol tartotta őt a korszak sztereótipikus erőszakos, gettóban ragadt fekete reprezentációtól.

A Jungle Actiont végül 1976-ban kaszálta a Marvel a gyenge eladások miatt, amit követően a karakter a DC-től frissen visszatért Jack Kirbyhez került, akinél megkapta első címszerepét: a Black Panther első szériája 15 lapszámot élt meg 1977 és 1979 között. Kirby azonban nem kifejezetten szeretett T’Challával dolgozni: valami olyat szeretett volna írni, amivel nem foglalkozott korábban, ezért csalódás volt számára, hogy egy olyan karaktert kapott, akivel már játszott egy sort tíz évvel korábban. Ettől függetlenül Kirby is egy viszonylag progresszív víziót hozott: bár lefejtette a karakterről a McGregor által hozott politikai töltetet, ő is elkerülte a gettót, és inkább sci-fi és fantasy elemekkel tarkította a Black Panthert. Kirby végül 12 lapszám után otthagyta a sorozat; Ed Hanningan íróként még három lapszámot jegyzett, mielőtt a Marvel megszűntette volna a sorozatot.

Ma a Fekete Párduc már a hatodik szériánál tart – a jelenlegi menet 2016-ban kezdődött –, miközben hála a filmnek, az utóbbi hetekben-hónapokban több kisebb sorozatban is főszerepet kapott, sikere pedig töretlennek látszik. Éljen hát T’Challa király, Wakanda védelmezője!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..