Végre visszatértek kedvenc Legendáink a téli pihenésből, ráadásul egy régi barátot is hoztak magukkal!
A professzor halála mélyen lesújtotta a csapatot – a Beeboo-s kaland pedig csak rontott ezen –, és természetesen Jax volt az, aki igazán megsínylette a dolgot, és bár minden vágya volt az Időlovason maradni, szünetet kért Sarától, hogy átgondolhassa a dolgokat, és ezt nem tudja egy olyan helyen, ahol minden Stein-ra emlékezteti őt. Jax távozása után azonban betoppant egy régi ismerős, Constantine, aki egy igen érdekes hírt hozott magával.
A városi elmegyógyintézetben lévő Emilyt megszállta egy nagyhatalmú démont, aki valahogy ismeri Sarát, és John ennek akart utánajárni, és bár tiltakozott, Sara és a csapat úgy döntött, hogy segítenek neki kiűzni a kislányból a démont. És persze ez közel sem olyan egyszerű dolog.
Annyira, de annyira hiányzik Constantine, és még mindig dühös vagyok, amiért az NBC anno elkaszálta a sorozatot, ugyanakkor most feltámadt bennem a remény, hogy a Legendák harmadik évadának kissé mitológiai-démonos irányvonalával azért próbálkozik a The CW csatorna, hogy felmérje, lenne-e igény kedvenc varázslóm felélesztésére. Én biztosan vevő lennék rá, ahogy tettem ezt az első évadnál is.
A mostani epizód egy az egyben ötvözte a Legendák epizódstílusát a Constantine-ével, megvolt a megszokott humor és káosz a csapattól, ugyanakkor a szarkasztikus és sötét tónus a sötét varázslatok tudorától –, akit remélem még viszont látunk ebben az évadban.
Nehéz nem dicsérni ezt az epizódot, mert szó szerint nem találtam benne kivetnivalót: nevettem mikor kellett, féltem mikor kellett, és szó szerint elsodort magával a lendület, miközben kaptunk is válaszokat Mallus-t illetően, és nem is. A történetbeli nagy csavar, meg, hűha, nagy volt, ráadásul olyan szépen bele lett csempészve az időutazás ok-okozati összefüggése is, amire csak a Doctor Who volt korábban képes!
Szerző
