A csillámpor és ami mögötte van – Én, Tonya (2017)

Mindig is érdekelt a műkorcsolyázás világa, ám annyira mélyen mégsem ástam bele a témába, inkább csak nézni szeretem és ámulni azon, mennyire ügyesek a sportolók. Mi több, amikor a botrány – amit a jelen filmünk dolgoz fel – kitört, én még pelenkásként csak azzal voltam elfoglalva, hogy melyik lábason doboljak aznap, úgyhogy mondhatni abszolút laikusként ültem le a képernyő elé. Az előzetes alapján azonban az Én, Tonya egy rendkívül ígéretes mozinak tűnt a talán kissé szokatlan témaválasztásával és prezentációs stílusával, valamint nem utolsósorban a remek színészi gárdával – a végeredmény pedig igencsak ütősre sikeredett, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem.

Tonya Harding (Margot Robbie) egy szegényebb körülmények között nevelkedett, diszfunkcionális családból származó műkorcsolyázó, akit anyja, a rideg és erőszakos LaVona (Allison Janney) először kényszerből íratta be korcsolyázni, ám Tonyáról rövidesen kiderült, hogy őstehetség. Az egyetlen gond a lány szociális háttere volt: hiába mozgott fenomenálisan a jégen, az olcsó, saját kezűleg varrt ruhái, a zeneválasztása és a kinézete mind-mind a származásáról árulkodtak, ami miatt a zsűri legtöbbször lepontozta őt a versenyeken. Tonya nem adta fel, ám kitartó munkája ellenére sorra érték a kudarcok, mind a jégen, mind a magánéletben – az utóbbihoz nagyban hozzájárult férje, Jeff (Sebastian Stan), aki pont ugyanolyan erőszakos, mint az édesanyja volt. A 94-es téli olimpiára készülés közben Tonya karrierje váratlan fordulatot vesz, mikor egy halálos fenyegetés miatt abba kell hagynia az edzést, a támadás pedig riválisához, Nancy Kerriganhez (Caitlin Carver) köthető. Válaszul Jeff megkéri ismerősét, Shawn Eckhardtot (Paul Walter Hauser), hogy küldjön fenyegető levelet a Detroitban edző Nancynek, ám Eckhardttal elszalad a ló, és felbérel két embert, akik megtámadják Nancyt. Ez a támadás pedig egy olyan lavinát indít el, ami derékba töri Tonya pályafutását, és ezt a baklövést még sokáig felemlegetik neki.

Gyerekek, ez a film valami hihetetlenül király! A sztori dokumentum stílusban indul, és a szereplőkkel folytatott rendkívül szórakoztató és tanulságos álinterjúk foglalják keretbe a történetet, de menet közben is számtalanszor bontják le a karakterek azt a bizonyos negyedik falat, azzal, hogy időnként belenéznek a kamerába és kommentálják a történéseket. A korcsolyás jelenetek lélegzetelállítóan gyönyörűek, minden egyes lépés tökéletesen megkoreografált, és, mint utólag kiderült, az elsőtől az utolsó gesztusig valósághűek. A szereplők pedig – te jó ég, ekkora tulok gárdát maga Isten sem tudott volna összeverbuválni! Margot Robbie tökéletesen hozza a neveletlen, nagyszájú, ám sokszor mégis papucsként viselkedő Hardingot, és valóban jó alaposan elmaszkírozták a szerepért. A különbség azért Sebastian Stannál és eléggé kiütközött, hiszen belőle is egy lecsúszott lúzert faragtak, akinek a rusnya pulóvereit még Naftalin Ernő is megirigyelné. Kiemelném még Allison Janneyt, aki pillanatok alatt meg tudta utáltatni velem LaVonát, és valljuk be, ehhez is nagy tehetség kell – nem véletlenül kapta azt az Arany Glóbuszt!

Van azonban egy fájdalmas pontja az Én, Tonyának, ami miatt a dicséretek mellett azért pár keresetlen szót is kapott a mozi, ez pedig a családon belüli erőszak ábrázolása. Tonyát anyja és férje is bántalmazta, mind testileg, mind lelkileg, és azoknak a nézőknek, akik esetleg hasonló szörnyűségeket élhettek át, biztosan nehéz végignézni azokat a bizonyos szcénákat. Nagyon kényes téma ez, és abszolút megértem a felháborodást, azt viszont hozzá kell tenni, hogy az alkotók több ponton is éreztetik, hogy ami Tonyával történik, az nem normális, és semmi esetre sem elfogadható. A fekete humornak – sokan ebbe a kategóriába sorolják a filmet – sajnos megvan ez az átka, és tényleg vannak olyan dolgok, amikkel nem illik viccelődni. Én úgy éreztem, helyén kezelték az alkotók a problémát, ám teljesen érthető, ha a személyesen érintettek másképp látják.

Ha valaki szeretne kicsit kilépni a megszokottból, ami a filmnézést illeti, az Én, Tonya tökéletes választás: izgalmas, érdekes, bevállalós, ám olykor kellően nyers, tragikus és ízig-vérig valódi.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..