
Miután véget ért a második évad, már – sok rajongóhoz hasonlóan – szinte követeltem a harmadik évadot, és végre már elérthető lett a közönség számára Ash újabb démon mészárlásainak története. Következzék a harmadik évad első epizódja, ami az igencsak beszélős Family címet viseli.
Az első pár percben megtudjuk mi is történt eddig: Ash ismert lett – sőt népszerű – saját üzletet nyitott és látszólag boldog is, ám Kelly és Padlo nagyon hamar megtapasztalja azoknak az idiótáknak a csúfos végét, akik ismét démonosdit akarnak játszani. Igen, valaki már megint a Necronomiconnal játszadozik – és bár Ruby persze önérdekből, de közbelép, a démonok visszatérését már nem lehet megállítani.
Ezzel egy időben bele tekinthetünk két gimis tinilány és egy nem éppen hétköznapi kabala vérszomjas kergetőzésébe, és hogy a démonok okkal vannak Brandy (Arielle Carver O’Neill) nyomában – és a választ természetesen Ash rejti. Új karakterek képében kapunk egy igencsak temperamentumos hölgyet, Candance-t (Katrina Hobbs), valamint egy bőszerkós szépfiút Dalton-t (Lindsay Farris) – utóbbi ráadásul egy démonok kiirtására szakosodott szervezet tagja.
Akárcsak az eddig összes epizód, a Family is megvett kilóra kezdve az Necronomicon visszatéréséhez és Ruby nagyjelenetéhez, Ash szokásos, de még mindig ütős beszólásaihoz (I want Candy), és az új karakterek is eddig nagyon ígéretesek: Candace egyike azon kevés nőnek, aki valaha is képes volt megütni Ash-t – anélkül hogy bármi megszállta volna – és Brandy pedig egy tipikus tini ( vagyis lóg és rossz fát tesz a tűzre), aki nagyon rövid időn belül nem mindennapi helyzetben találja magát. De a csúcsra az ívet a zenetermi jelenet tette, de pont az ilyenek miatt jut eszembe az, hogy az én középiskolám miért nem volt ilyen eseménydús.
Mindent összevetve a megszokott alapok remek adagolásban vannak elénk tárva: békés kezdés, ezzel egy időben persze látni a bajokat okozó dolgokat is, Ash-t valaki kötelezően motiváló jelleggel megveri, a csapat összeáll és valósággal minden honnan folyik a vér. A harcok szerintem még a korábbiaktól is látványosabbak lettek, valamint az új szövetséges csapat a Knight of Sumeria is érdekesnek tűnik – bár az egyetlen tagjuk, akit eddig láthattunk egy Ash rajongó, de elhivatott katonaember. Abszolút le vagyok nyűgözve.
Nem akartam sok erős spoilert az esetleges morgások miatt a cikkbe tenni, de nagyon nehéz, mert túl sok az új információ, de azok nélkül meg két mondatban összegezhettem volna az epizód leírását. Mert az alapok amúgy adva voltak, csak a köret lett még valahogy az eddigiektől is sokkal érdekesebb. Alig várom, hogy mi fog ebből kisülni – bár van pár elképzelésem.
A Family egy piszok dimanikus és hatásos indítása lett az új évadnak, ami – már ha ez egyáltalán lehetséges – még pörgősebb lesz az előző kettőnél is. Én már csak annyit tudok tenni, hogy hónom alá csapom mindenki kedvenc átkos könyvét és várok a követező epizódra.
Szerző
