The Mist (2017), 1. évad

Amióta bedaráltam a The Mist első évadát, azon gondolkozom, hogy tulajdonképpen miért is néztem meg ezt a rendkívül hitvány produktumot, az egyik elméletem szerint annyira kevés a jó horror sorozat, hogy már a rosszal is beérem, a másik szerint meg simán mazochista vagyok.

Bridgton egy kedves kisváros, ahol mindenki ismeri a másikat, és bár ez elsőre jónak tűnik, valójában megvan a maga hátulütője. Pláne, ha az ember múltjában akad valami rejtegetni való, ha egy tanár szeretné a huszonegyedik századba bevezetni a diákjait, vagy ha egy lányt megerőszakolnak egy futballgyőzelem utáni ünnepségen. És ehhez még hozzá jön egy katona, aki nem emlékszik a kilétére, és egy áthatolhatatlan köd, amiben rejtőzik valami iszonyatos.

A felállás alapján azért elég jó szériára számítottam, de ahelyett, hogy egy kellemesen borzongató, és olykor kíméletlenül naturalista szériát láttam volna a Spike csatornán, kaptam egy iszonyatosan unalmas és nyakatekert családi drámát. Igen, ez ugyanis a Copeland családról szól, és arról, hogy ki kivel hogyan és mit csinált. És egyszerűen fel nem fogom, hogy Stephen King egyik legjobb történetéből miért ezt hozták ki – miért???

Szinte senki sincs, akit egy kicsit is kedvelni lehetne, csupán rendkívül sztereotip megjelenések, amikben szó szerint fuldokolnak a színészek: papucs férj, hisztis tini, emós meleg srác, öreg hippi, szentfazék pap, bűnös múltú seriff, ja, meg egy drogos, aki egy nap alatt ki is gyógyul függőségéből.

A tíz epizód alatt egy lépést sem teszünk, hogy megismerjük a rejtélyt, szó szerint nem halad előre a story azon túl, hogy a Copeland csalás nyafog és drámázik. Az évad utolsó jelenetében jutott eszükbe az alkotóknak, hogy jé, van itt egy kis köd, ezzel is kezdjünk már valamit. Persze ennek megfelelően magának a nagy rejtélynek semmi értelme, ahogy a sorozatnak sincs.

A jó hírt a végére hagytam, elkaszálták a szériát, amiért én nagyon hálás vagyok!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..