Supernatural S13E14 – Good Intentions

Egy hónap szünet után ezen a héten folytatódott az Odaát tizenharmadik évada. A múltkorihoz képest annyira nem érződött pörgősnek a mostani epizód, ám ennek ellenére csupa jó pillanatokkal örvendeztetett meg minket a Good Intentions. Ugyan az alkotók nem pontosan ott vették fel a fonalat, ahol számítottam, igazából mégsem tudok panaszkodni, hiszen továbbhaladtunk a tetőpont felé, kaptunk pár érdekes csavart, és ez a rész bizony karakterábrázolási szempontból is tudott érdekes dolgokat mutatni – egyszóval megérte várni rá.

A próféta, Donatello Redfield (Keith Szarabajka) előállt a démonkő fordításával, így Sam (Jared Padalecki), Dean (Jensen Ackles) és Castiel (Misha Collins) nekiállnak megtalálni a varázsigéhez szükséges összetevők beszerzéséhez. Akad azonban egy kis probléma: mivel Donatellónak már nincs lelke, ezért a kőben rejlő erők átvették felette a hatalmat, aminek következtében a próféta elméje károsult és a srácok ellen fordul. Mivel másképp nem tudják megszerezni a szükséges információt, Cas drasztikus lépésre szánja el magát, ami akár Donatelló vesztéhez is vezethet – ezt természetesen a Winchesterek sem támogatják. Eközben az apokaliptikus világban Jack (Alexander Calvert) és Mary (Samantha Smith) kiszabadulnak a zsarnok Mihály (Christian Keyes) fogságából, összeállnak Bobby Singerrel (Jim Beaver) és együtt harcolnak az embereket elnyomó angyalok ellen.

Összeteszem a két kezem, de még a két talpamat is, hogy végre visszakanyarodtunk Jackhez és Maryhez – tudom, rengeteg szálon fut a cselekmény ebben a szezonban, amiket sokszor nehéz összeegyeztetni úgy, hogy a sztori ne tűnjön se túl gyorsnak, se túl szakadozottnak és zsúfoltnak, ugyanakkor négy-öt epizódig jegelni egy-egy szereplőt vagy történetszálat sem túl szerencsés lépés. Megnyugtató azonban, hogy Jack továbbra is gyönyörűen fejlődik, és minden egyes megnyilvánulása egy elegáns középső ujj a biológiai apjának, valamint azoknak, akik hisznek abban, hogy előbb-utóbb át fog állni a „sötét oldalra”. Rendkívül érdekesek voltak Bobby és Mary interakciói is – az ottani Bobby egy olyan Maryt ismer, akinek kissé más a múltja, ám jellemét véve ugyanaz az erős nő, és szívmelengető érzés volt látni, hogy barátsága Bobbyval még egy teljesen más univerzumban is megmaradt.

A másik kiemelkedő szereplő Castiel volt – ilyen szempontból a Winchesterek eléggé háttérbe szorultak ebben az epizódban, ám ez nem baj, néha kell ilyen is. Az angyal gyakorlatilag épphogy visszatért a halálból (ami számára a Nagy Semmit jelentette, ezt azért ne felejtsük el!), egyből a kalamajka kellős közepébe csöppent, és ez meg is látszik rajta: Cas rendkívül megviselt, a sorozatos kudarcok hatására felvette a lehető legridegebb álarcát és már azelőtt katona módjára viselkedik, hogy a háború elkezdődött volna. Hozzá fűzhetőek a Good Intentions legkeményebb és legijesztőbb momentumai, legfőképp az, amit Donatellóval művel – ha ez így folytatódik tovább, akkor úgy hiszem, Deannek és Samnek lesz egy-két keresetlen szava hozzá.

A feszült és olykor szomorú hangvételű részek mellett akadtak viccesebb pillanatok is, úgyhogy tényleg egy szavam sem lehet a Good Intentionsszel kapcsolatban, csak azt tudom kívánni, bárcsak hamarabb eljönne a jövő hét péntek!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..