Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

*** SPOILERVESZÉLY! ***

„Ma jobban szeretlek, mint valaha; holnap még ennél is jobban foglak szeretni.”

Valahogy így érzek én is ezzel a könyvvel kapcsolatban. Rosie és Alex története egyszerre hihetetlen és varázslatos, tele buktatókkal, rossz döntésekkel, könnyekkel, mosolyokkal, nevetéssel, tele magával az élettel.

Pár évvel ezelőtt láttam már Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér című levélregénye alapján készült, azonos című filmet (eredeti filmcím: Love, Rosie). A film képi világa és a történet maga is lenyűgözött, érzékeny lelkemből nem is volt nehéz könnyeket fakasztania. Idén, január végén pedig egy kedves könyvmolytársamtól megkaptam a könyvet ajándékba. Akkor még nem tudtam, hogy mekkora kincset is tartok épp a kezemben.

Ami elsőre megfogott, az a külső. Fantasztikusan szép a borítója. Egyszerre sugároz könnyedséget, boldogságot, a világítótoronnyal pedig, mintha az útmutatás szimbolikáját jelezné. Tetszik a világosból a sötétebb zöldbe vitt átmenet és a bohókás keret, amibe a címet írták.

A történet formája is igazán egyedi. Ez a könyv volt az első levélregény, amit olvastam. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy Rosie és Alex történetét egészen apró koruktól kezdve a szülinapi bulis meghívóktól az iskolai levelezésen át, az e-maileken és chatbeszélgetéseken valamint leveleken keresztül mutatja be az írónő. Különleges hangulata volt számomra ennek a formának.

A történet maga pedig lenyűgöző. Olvastam olyan értékeléseket, ahol sokan azt sérelmezték, hogy nagyon elhúzta az írónő, sokkal hamarabb is egymásra találhatott volna a két főszereplő. A történet közepe táján én is éreztem hasonlót. Egy picit soknak tűnt, hogy mindig történik velük valami, ami miatt újra elkerülnek egymás mellől, egy újabb fordulat, amiért újabb tíz évre folytatják külön az útjukat. Mégis ahogy olvastam tovább a történetet úgy peregtek az évek és fogytak az oldalak. Észre se vettem és hiphop a könyv végére értem.
Elmondhatnám, hogy a történet két élet fonalát meséli el, ahogy a gyerekekből felnőtté válnak, házasodnak, gyereket nevelnek, elválnak, újraépítik az életüket, de a lényeg nem is ez. Ez a könyv ennél sokkal többről szól. Az életre szóló barátságról, szeretetről, kitartásról, őszinteségről. Arról szól, hogy hiába választanak el egymástól óceánok, kilóméterek, ha két lélek összetartozik, akkor ezek a dolgok nem számítanak. És ha harminc év kell ahhoz, hogy a valódi érzéseiket be merjék vallani egymásnak, akkor harminc év kell.
Ez a tény egy kicsit elszomorított, hiszen a filmben rövidebb idő is elég volt. Igaz a filmben bele is kellett sűríteni ezt a 445 oldalt másfél órába, ami biztosan nem egyszerű dolog. Éppen ezért karaktereket és eseményeket vontak össze. Mivel a filmet hamarabb láttam, ezért már tudtam, hogy mi lesz a vége, és egész idő alatt szurkoltam, hogy Rosie és Alex mikor tapasztalja meg azt a bizonyos, mindent jelentő csendet.
A történet végén Rosie a saját szállodáját vezeti, és körülötte élete minden levelezése, amit Alexszel folytatott. Itt értettem meg, hogy miért is a levélregény forma. Itt vált igazán jelentőségteljessé a szerkesztés.

Érdemes vajon említenem a karakterfejlődést? Talán felesleges kiemelnem, mivel a könyv három életet is végigkövet (Rosie-n és Alexen kívül, Katie felnőtté válását is láthatjuk, sőt a barátok, családtagok életében történő változások is szerepet kapnak), így természetes, hogy a karakterek fejlődést mutatnak. Valahol tükröt is mutatnak. Mondhatnánk, hogy én abban a helyzetben ezt vagy azt csinálnám. De ha ott lennénk, abban a szituációban, vajon meg mernénk-e lépni? A kanapén ülve, a történetet olvasva olykor én is elragadtattam magam, hogy Rosie-nak csak lépnie kellene, felvennie a telefont és felhívni Alexet. De el tudnék-e számolni a lelkiismeretemmel, ha az én boldogságom valaki más boldogtalanságát vonná maga után? Nehéz szituációk, nehéz döntések sorozata, ahogy az az életben is lenni szokott.

Végezetül talán még annyit, hogy ez nem egy egyszerű romantikus regény, sokkal több annál. Bárkinek ajánlom egészen tinédzserkortól kezdve. Talán útmutatást jelenhet a fiatalabb korosztálynak, jó tanácsokkal szolgálhat az idősebbeknek. És abban biztos vagyok, hogy értékes dolgokat taníthat mindenkinek szeretetről, törődésről, bizalomról, barátságról, és arról is, hogy a legértékesebb dolgok bizony sokszor ott vannak az orrunk előtt, csak épp észre kéne venni őket.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..