Vonat Busanba: Zombi expressz (2016)

A Vonat Busanba: Zombi expressz méltán híres, de nem hibátlan film. Kulturálisan azonban legalább annyira érdekes és izgalmas, mint történetében. Tele van kreatív megoldásokkal, hatalmas színészi alakításokkal, és olyan maszkmesteri munkával, amit Hollywood legjobbjai is büszkén vállalhatnának. Egy szóval az, aki szereti az izgalmas akció-horrorokat és kellően nyitott ahhoz, hogy mindezt Dél-Koreai köntösben is élvezze, nem fog csalódni a Zombi expresszben.

A történet szerint Seok-woo (Yoo Gong) egy befektetési tanácsadóvállalat középvezetője, aki nem rég vált el feleségétől, és ő neveli lányát, Soo-an-t (Su-an Kim). A kislány azonban nem igazán boldog sokat dolgozó apja mellett, így azt kéri születésnapjára, hogy látogassák meg édesanyját Busanban. Seok-woo ezért másnap elindul lányával Busanba, ám a vonaton is, ahogy hamarosan egész Dél-Koreában, kitör a zombiapokalipszis, és már nem Busan lesz a cél, hanem a bizonytalan túlélés.

Nehéz eldöntenem, hol is kezdjem az írást a Zombi expressz estén. Talán a megmagyarázhatatlanul szörnyűnek érzékelt magyar címfordítás jó kiinduló pont. Nem mintha pontatlan volna – hiszen a film valóban egy Busanba tartó expresszvonatról szól, ahol kitör a zombiapokalipszis, de valahogy mégis rettenetesen sótlan. Nem mintha én tudnék jobbat hasamra ütve. Ettől eltekintve azonban végtelen örömmel tölt el, hogy hazánkban is mozikba került ez a kiváló alkotás, mert abszolút megérdemli a nagyvásznat és a megszakítatlan figyelmet.

A története, mint az fentebb is olvasható, meglehetősen egyszerű, már-már sematikus, de nincs is többre szüksége, hiszen a Vonat Busanba lényege nem annyira a brilliánsan csavaros története, sokkal inkább a társadalmi üzenete és a karakterdrámái. Mert e kettőből akad aztán tonnaszámra.

Társadalmi üzenete leginkább két szálon mozog: az egyik annak bemutatása, hogy mennyire helytelen az individualizmus önző és énközpontú formája, szemben a másokra figyeléssel és az összetartással. Kollektivista kultúrában született mű létére azonban a Vonat Busanba veszi arra is a fáradtságot, hogy rámutasson utóbbi beállítódás hibáira is az egyértelmű erényei mellett. Erényei közül az összetartás – fogalmazhatnék úgy: az egységben az erő elve emelkedik ki, mely a film bizonyos pontjain a szereplők túlélésének záloga. Hátrányai között a keleti kultúrákra különösen jellemző autoritásnak való feltétlen engedelmességet emeli ki, ami azonban, megfejelve egy kis pánikkal és csordaszellemmel, számos ember halálát okozza a film során. Ez utóbbi üzenetet használja fel a film arra is, hogy azt is megmutassa: még egy ilyen szélsőséges helyzetben is az igazi veszély az emberi gyengeség, gyarlóság – és önzőség. Ennél fogva a film igazi antagonistái pedig nem az élőholtak lesznek, hanem az egyik nagyhatalmú túlélő, Yon-suk (Eui-sung Kim). Legalább ilyen fontos üzenet lesz azonban az amerikai hadsereg szlogenje is, hogy „senkit se hagyj hátra” – még a hajléktalant se, hiszen nem tudhatod, ki és mikor menti meg az életed.

Még egy megfigyelhető társadalmi sajátosság kap jelentőséget a filmben, amely azonban nem tekinthető szorosan véve társadalmi üzenetnek, hiszen a filmbe az élet természetes működési módjaként van bemutatva. Ez pedig a patriarchátuson belül megjelenő idősek-gyerekek-nők az elsők kettőssége. Alapjában véve ez, nyilván, a nyugati kultúrában is érvényes, hiszen a Titanic mentési sorrendje is így zajlott, mégis XXI. századi európai nőként feltűnően hangsúlyos. Például a várandós feleség, Seong-kyeong (Yu-mi Jung) férje, Sang-hwa (Dong-seok Ma) feltétlen védelmét élvezi, Soo-annal, és a két idős hölggyel egyetemben, még akkor is, ha ehhez a férfiaknak négy vagon zombin kell átverekedniük magukat. Ugyanakkor egy beszélgetésből egyértelművé válik, hogy a megszületendő gyermeket elnevezni az apa tiszte. Ennek megfelelően a film igazi cselekvői és hősei a férfiak, és csak a legvégső esetben lépnek fel cselekvőként nők.

A karakterdrámák közül magától értetődő módon a főszereplő drámája a legerősebb, mindenki más csak az ő karakterfejlődéséhez asszisztál bizonyos értelemben. És ez a karakterfejlődés látványos és kiválóan artikulált, anélkül, hogy túlságosan verbalizált lenne, ami nagyon üdvös, hiszen így a Vonat Busanba él a képi történetmesélés hatalmas erőforrásával: a vizualitással. Nem végighallgatjuk tehát hosszas, filozofikus párbeszédekben, ahogy hősünk gondolkodásmódja szép lassan megváltozik, hanem végignézzük, ahogy a férfi elkezd másképp fellépni, másképp dönteni: közösségi érzésből cselekedni énközpontúság helyett, ezáltal pedig az üzenet ezerszer erősebb. Mindezzel együtt is azt mondhatjuk, hogy Seok-woo kezdetben is a középpontot képviseli az abszolút önzést képviselő vasúti felsővezető, Yon-suk, és a romlatlan önzetlenséget és közösségi szellemiséget megtestesítő lánya, Soo-an között, míg az acélöklű és tiszta szívű kispapa, Yon-suk az, aki kiegyensúlyozott jó példával jár elől a férfi előtt, mondván: lehet kellően életrevalónak ÉS közösségi érzésűnek is lenni. Mindhárman hozzájárulnak hősünk jellemfejlődéséhez a maguk módján és kiválóan ellenpontozzák is őt kezdetben.

Seok-woo központi drámáját azonban körülöleli sok-sok, mondhatjuk úgy, mikordráma, mint amilyen például a férfi anyjának (Joo-sil Lee) halála, amelyről csak egy telefonbeszélgetés által értesülünk, vagy az a pillanat, amikor a baseball csapat játékosainak utolsó túlélője (Woo-sik Choi) szembe találja magát volt csapattársai zombiváltozatával és cselekvésképtelenné dermed, majd barátnője zombivá válásakor végképp összetörik. Az összeomlás és pálfordulás pillanatának lehetünk tanúi akkor, mikor az egyik idős hölgy testvére emberi gyarlóság miatt bekövetkező halálát követő monológját követhetjük. De nem mellékes az sem, amikor kiderül, mi motiválja valójában a vasúti társaság felsővezetőjét arra, hogy akár sok-sok életet feláldozva is védje a sajátját, hogy azt ne is említsem, amikor néhányan elesnek még az utolsó túlélők közül.

Itt térnék ki arra is, ami szintén kulturális sajátosság lehet. Míg a nyugati néző megszokhatta hasonló katasztrófahelyzetet bemutató nyugati filmekben, hogy a szereplők sietnek hangot adni egymás iránti érzéseiknek, különösképpen is az egymás iránti szeretet érzésének, a Vonat Busanba során, bár átérezhető az egyes szereplők egymás iránti szeretete, ez egyedül Seok-woo édesanyjától hangzik el az unokájára vonatkozóan, közvetetten, mikor a halála előtti utolsó cselekedeteként felhívja a fiát.

Amiben még eltér ez a film a hasonló tematikájú nyugati filmektől, az az, hogy ezt a filmet nézve nem tudhatjuk biztosan, ki hal meg és ki éli túl az eseményeket, hiszen ebben az aspektusban a Zombi expressz megint csak üdvösen nem hollywoodi mozi, és bizony esnek el olyan hősök, akiről a Hollywoodra kalibrált nyugati néző joggal gondolná, hogy „Na, ő biztosan túléli!”. De nem, és ez ambivalens módon az erényére vált a filmnek. Mert bár jó dolog pozitív életszemlélettel belemenni a mindennapokba, és tény, hogy zombiapokalipszis esetén senki sem szeretne az élő-halott csapatban játszani, tehát – azonosulva a bombabiztosan túlélő főszereplőkkel – szeretnék azt látni, hogy… nos, ők bombabiztosan túlélik… a bombák törvénye szerint azonban a katasztrófák nincsenek ránk tekintettel. Se a nemünkre, se a rangunkra, se a korunkra, se az élni akarásunkra. Tehát a Vonat Busanba gyakorlatilag szemen köpi a jó polgár természetes hárítását, hogy minden baj csak mással történhet, hiszen én ügyesebb és okosabb vagyok és úgyis túlélem. Vagy nem. Mert a Vonat Busanba számol Murphy törvényével még a legrátermettebb szereplők esetén is.

Visszatérve a filmkritikai talajra, amiben még borzasztóan erős a Vonat Busanba az a színészi játék. Természetesen és fel nem róható módon a színészi játéknak hellyel-közzel koreai íze van, de ez nem válik kárára, hiszen az egyes szereplők minden szerepben bombasztikusan játszanak. Hiteles és az utolsó mozzanatig átérezhető alakításokat nyújtanak. Szerethetőek, gyűlölhetőek, sajnálhatóak, de legfőképpen megérthetőek. Tulajdonképpen egyetlen (túl)élő szereplő sincs, akivel gyarlóságaiban és erősségeiben ne tudnánk legalább egyetlen őszinte pillanatig azonosulni. A színészi alakításokat emlegetve a zombikat játszó színészek munkája érdemel még feltétlen említést, hiszen ők legalább akkorát játszanak, mint a túlélők csapata.

A film valamivel gyengébb pontjaként a zenét említhetnénk, de az sem tragikus, a legrosszabb, ami elmondható róla, hogy európai füleknek talán kissé szokatlan helyenként, de a célnak megfelel, a jeleneteket hangulatukban illeszkedő módon festik alá.

Mindezen erényei ellenére azonban a Vonat Busanba sem hibátlan film. Bár műfajában véve közel áll hozzá, de sajnos az alkotók lenyűgöző kreatív ámokfutása sem volt képes kikúrálni a művet néhány műfaji gyerekbetegségéből. Például, hogy az üvegfalak/ajtók/ablakok épp akkor törnek be, mikor már a főszereplők el tudnak menekülni, hogy még épp elérik a vonatot, hogy épp le tudják futni a zombikat – habár itt megjegyzem, hogy csodálatos dolog az az adrenalin, és a rendszeres kardiózás is. Ugyanilyen gyerekbetegség az is, hogy olykor egyetlen zombit alig képes legyőzni egy szereplő, míg máskor egyetlen szereplő visszatart két tucat zombit is. Ezeknek azonban egyike sem megbocsáthatatlan, pláne a film tucatnyi erényének fényében.

Összességében tehát a Vonat Busanba: Zombi expresszet nézve nehéz – és nem is érdemes – megfeledkeznünk arról, hogy maga a történet egy, a miénktől eltérő kulturális környezetben játszódik. Ez a kulturális eltérés jól érzékelhető lenyomatot hagy a szereplők reakcióin és a film üzenetén is, de ezáltal jó alapot ad arra, hogy külső szemmel tekintsünk saját normáinkra és életvitelünkre. Hogy csak a legalapvetőbbet említsem: valóban olyan üdvös-e a nyugati individualizmus és vajon valóban annyira rettenetes-e a kollektivizmus? Mindezt azonban egy, az utolsó percig izgalmas, kiváló színészi alakításokkal, hitelességgel és mély emberismerettel megtöltött keretben fogadhatjuk be. Izgulósabb zombihorror-rajongóknak azonban javaslom, hogy vigyenek magukkal egy kellően közeli ismerőst, akinek a kezében néha-néha felnőttesen megkapaszkodhatnak.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..