Nem túlzás, ha azt mondom, hatalmas rajongója vagyok mindennek, aminek egy kicsit is köze van Scooby Doo-hoz. Láttam minden epizódot, minden filmet, játszottam minden játékkal, és több nyelven fejből eléneklem a főcímzenéket. Hihetetlenül megörültem, mikor kijött a 2002-es élőszereplős film, amiben ráadásul az egyik kedvencem, Sarah Michelle Gellar játssza a kedvenc karakterem. Azonban nem voltam maradéktalanul elégedett ezzel az adaptációval.

A Rejtély Rt. elhíresült arról, hogy minden bűnesetet képesek megoldani, azonban hiába a siker, ha a tagok között széthúzás van, és ebből kifolyólag a híres csapat szét is hullik. Scooby-Doo, Bozont (Matthew Lillard), Vilma (Linda Cardellini), Fred (Freddie Prinze Jr.) és Diána (Sarah Michelle Gellar) külön utakon folytatják tovább – legalábbis folytatnák, ha Emil Multimágikusz (Rowan Atkinson) meg nem invitálná a csapatot saját szigetére, ahol az emberek szinte agymosott szolgákká válnak.

Bár a korábbi Rejtély Rt. tagok vonakodnak részt venni a közös nyomozásban, végül az izgalom, a rutin és a korábban együtt töltött megannyi év ismét egységesíti őket, hogy újult erővel szálljanak szembe a misztikus rejtélyekkel, és leleplezzenek minden gaztevőt – persze ez sosem volt veszélytelen vállalkozás.

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy az animációs sorozat – ami amúgy lassan ötven éves – élőszereplős adaptációja még bőven a mostanában divatos „mindent mozivászonra adaptálunk”-éra előtt készült, és ennek megvan a maga előnye és hátránya. Az előnye, hogy nem egy tucat művet látunk, egy iparos munkát, ami a nagyobb bevételért készült, a hátránya pedig, hogy ekkoriban ezt a „műfajt” még közel sem vették komolyan.

A casting remekül sikerült, minden szereplő képes visszaadni az eredeti hangulatot, nagy kedvencem ezúttal a Bozontot alakító Matthew Lillard, aki úgy hozta a kissé szertelen és butus srácot, hogy egyáltalán nem volt idióta vagy zavaró. Külön köszönet az íróknak, akik fogták az alapkaraktereket, és kellően felfrissítették őket, anélkül, hogy meghazudtolták volna az eredeti jellemeket.

A film izgalmas, színes, kissé kalandos, de végig van egy furcsa érzés, ami nem hagyja nyugodni a nézőt, méghozzá az, hogy nincs minden a helyén: hiába jók a színészek és az alap, valahol félúton szétcsúszót a film és átment szimpla értelmetlen másolatba – hogy a végső nagy csavart már ne is említsem.

A Scooby Doo – A nagy csapat, egy egészen korrekt filmes adaptáció, azonban bőven van rajta mit csiszolni. Az egészben pedig az a legszebb, hogy a készítők bizony tanultak a hibákból, és a következő három filmben minden hibát kijavítottak.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..