A múltkorihoz hasonlóan ezen a héten is egy közepes tempó felé tendáló epizódot kaptunk, ami félig tovább vitte a cselekményt, félig pedig fillerként funkcionált. Az alapsztori érdekes, és az Odaát univerzumában egyedi volt, ám negyven percen keresztül tűnődtem azon, hogy az alkotók vajon most parodizálják azt az adott stílust, amit ebben a részben behoztak, vagy most abszolút komolyan kéne venni mindazt, ami elénk tárult – utólag belegondolva úgy érzem, az igazság valahol a kettő között lakozik. Mindenesetre, A Most Holy Man nem olyan rossz, tekintve, hogy az új showrunner páros, Dabb és Singer első közös írása.

Miután Donatello először tőrbe csalta a srácokat, most, a valódi varázsige birtokában végre nekiállhatnak megkeresni az igencsak ritka összetevőket. Míg Castiel magánakcióba kezd, addig Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) elindulnak a saját útjukon, ám nincs egyszerű dolguk. A tömérdek, sokszor hamisított szent tárgyakat áruló internetes oldal között azonban rátalálnak egy megbízhatónak tűnő forrásra, Margaret Astor (Leanne Lapp) személyében, aki segíthet a Winchestereknek hozzájutni egy szent véréhez. A srácok találkozót is szerveznek a nővel, aki Seattle-be irányítja őket egy Greenstreet (Dominic Burgess) nevű kereskedőhöz, aki hajlandó megadni a srácoknak, amit akarnak, egy rendkívül értékes koponyáért cserébe. Deanék azonban a nyomozás során akaratlanul a fekete piac legmélyebb bugyrába csöppennek, és úgy tűnik, egyetlen esélyük a túlélésre egy olasz pap, Luca Camilleri (Massi Furlan)

Kezdjük talán a rosszal, mert abból kevesebb van: a fekete piacos, kereskedős, enyhén maffiás történetszál jó, ám nagyjából a huszadik percnél elvesztettem a fonalat. A csavarok és az új karakterek behozása alapvetően egy király dolog, de kizárólag akkor, ha van értelme, és követhető, ám A Most Holy Man esetében ez nem így van, és pillanatok alatt darabokra hullik a cselekmény. Kár érte, mert tényleg érdekes volt. A másik probléma szintén az alapsztorihoz köthető, és már a bevezetőben is említettem: nem tudom eldönteni, hogy paródiát vagy egy komoly epizódot nézek – a grandiózus lassítások, a túlzottan lazára sikeredett párbeszédek, a hihetetlen pisztolypárbaj, valamint a túlzottan sztereotipikus mellékszereplők mind-mind arra engedtek következtetni, hogy az alkotók egy mini Keresztapa-paródiát akartak bezsúfolni az Odaát világába, és ez elég sokat rontott az élvezeti faktoron.

Na, de nézzük azt is, ami tetszett, mert akadtak azért ilyen momentumok is. Először is, Sam és az atya kapcsolata fenomenális – igen, tudjuk, hogy általában Sam az, aki azonnal szimpatizál az elesettebb karakterekkel, és talán alapvetően könnyebben ért az emberek nyelvén, mint bátyja, de ő ebben jó, és mindig kellemes érzéssel tölt el ilyen jelenetekben látni. Dean pedig abban kitűnő, hogy a legfeszültebb helyzeteket is oldani tudja egy-egy jól irányzott beszólással vagy poénnal, ahogy ezt ezen a héten is láthattuk – az a szcéna, amiben Sam az Impaláról kérdezi, színtiszta komédia, idejét sem tudom mikor nyerítettem ilyen hangosan Odaát rész nézése közben!

Ugyan A Most Holy Man olykor keserű szájízt hagy maga után, összességében egy eléggé élvezhető epizód. Következő alkalommal pedig megkapjuk a tizenhárom éves széria legelső crossoverét, ami szenzációsnak ígérkezik, úgyhogy nagyon ajánlom, hogy ne rontsák el!

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .