Nagy rajongója vagyok az 1988-ban készült Gyilkos játékoknak, amiben Winonna Ryder mellett Christian Slater és Shannen Doherty is megcsillogtatta tehetségét, miközben komoly kritikát fogalmazott meg a társadalommal és különösen a fiatalokkal szemben. Kissé félve indítottam el a lejátszót a huszonegyedik századi sorozatos adaptációnál, de az új Heathers, kevesebb, mint öt perc alatt maga mellé állított.
A 17 éves Veronica Sawyer (Grace Victoria Cox) az egyike a keveseknek, akiket a Hetherök kedvelnek, és ez a középiskola legnagyobb hangadóitól igen nagy dicséret, kiváltság és probléma egyszerre. Veronica egy kedves lány, aki még keresi az útját és a hangját, de az iskola már elvárja tőle, hogy felnőtt döntéseket hozzon, miközben semmiben nem hagyják dönteni. Az egyik félresiklott buli után azonban Veronicának sikerül összevesznie A Heatherrel, vagyis Heather Chandlerrel (Melanie Field), ez pedig tragikus események láncolatát indítja el.
Az első évad valószínűleg a film fontosabb eseményeit feleleveníti, azonban kellően megcsavarja azokat, hogy új élményt adjanak – például Heather „öngyilkossága”, ami az eredeti filmben korántsem így zajlott, de az alkotók megtartották az üvegasztal szimbolikáját a pilotban.
Bár igen brutális filmnek minősül a Gyilkos játékok, mégsem az benne a legdurvább, ahogy főszereplőink megölik társaikat, hanem ahogy az egész társadalmat pellengérre állítják, majd megmutatják, hogy bizony mennyire gyorsan le is esik onnan. Érdekes, hogy a nyolcvanas évek óta a világ sok mindenben változott (örök hála, amiért a válltömés eltűnt a divatból), azonban sem az iskolarendszer, sem pedig a fiatalok helyzete nem változott. Sőt!
A már korábban is igen komplex elvárás, a huszonegyedik századra még összetettebbé vált, miközben mindenki élete nyitott könyv, elvárják a gyors fejlődést és az azonnali „kész terméket” vagyis a diákot, eközben semmi esélyt sem ad a tapasztalatra, vagy az önállóságra, hiszen „még csak gyerek”. Valahol ezzel a mondanivalóval is operál az új Heathers sorozat, miközben a közösségi média személyiség formáló erejét, vagy az örök igazságot, a „mindig van egy nagyobb cápa” tézist veszik elő.
A retro korszakát éljük, aminek úgy tűnik, megvan a maga előnye, hiszen a Gyilkos játékok korábban is nagy hatással volt nézőközönségére, és ez most is így lesz! Készüljetek fel a gyors változásokra, a társadalom sárba tiprására, és a filozófiai elméletek összeütköztetésére!
Gondolom, mondanom sem kell, hogy engem megvett kilóra a sorozat, és alig várom, hogy az egész évadot bedaráljam!
Szerző
