Nagyon nehéz összeszednem a gondolataimat ezután a könyv után. Ugyanis A dán lány címet viselő, valós eseményeken alapuló történet egyszerre lebilincselő, megrettentő és elgondolkodtató. Új megvilágításba helyezi a transzneműséget és a transzszexualitást.
Pár éve láttam az azonos címmel mozikba került filmet, ami szintén elvarázsolt, azonban a könyv mérföldekkel tartalmasabb élményt nyújtott.
Első körben felhívnám a figyelmet arra, hogy az igazi Wegener házaspárról nem túl sok tényszerű információt lehet fellelni az interneten (én legalábbis elég keveset találtam), ezért hajlamos az ember belefeledkezni a fikcióba, amiből aztán akad a könyvben. Ezzel együtt meg is szépíti magát a történetet az író, David Ebershoff, ugyanis a tényszerű információk is kaptak egy kis módosító fényt, akárcsak Greta/Gerda festményei. Igen, már itt is egy elég erős eltérés, hiszen Einar Wegener feleségét valójában nem Greta Waudnak, hanem Gerda Gottliebnek hívták, akinek apja nem katona, hanem anglikán lelkész volt, valamint a hölgy nem Kaliforniából származott. A Royal Danish Academy of Fine Arts művészakadémián találkoztak, ahol mindketten festészetet tanultak, vagyis Einar nem professzorként dolgozott az intézményben. De talán ennyi elég is a valós életükről, az eltérésekről, és jöjjön a könyv, jöjjön a fikció.
A történet mindkét karaktert felmagasztalta, s úgy érzem sokkal jobbá tette. Elhagyta róluk a gyarlóság jó részét. Olyan szerethető, szép lelkű emberekről szól, akiknek kifejezetten nehéz sors jutott bizonyos szempontból, hiszen mutasson nekem bárki olyan embert, akinek könnyű lenne felismerni, elfogadni és eldönteni, hogy férfiként vagy nőként szeretne igazából élni, miután élete jó részét férfi testbe zárva, férfiként töltötte. A történetben sokszor külön személyként említik Lilit, mintha nem maga Einar lenne az. És mutasson nekem valaki egy olyan nőt, aki támogatja a szeretett férfit végig ezen a folyamaton, félretéve saját érzéseit, ezzel évekre feláldozva a saját boldogságát, szerelmét. Csodálom a lapokon megelevenített karaktereket az erejükért, a kitartásukért és azért a szeretetért, amit egymás iránt éreztek.
A történet dióhéjban arról szól, hogy két fiatal megismeri egymást, egymásba szeretnek, összeházasodnak, aztán jönnek a bonyodalmak, mikor az egyikük rájön, hogy ő nem az, aki eddig volt. Elkezdi keresni önmagát és végül felfedezi, hogy a lelke valójában egy férfi testben rekedt nő. Viszontagságos úton jut el a házaspár odáig, hogy az Einarnak és Lilinek legmegfelelőbb beavatkozást megtalálják. Ezen az úton elkíséri őket Greta ikerfivére, Carlisle, a házaspár közös barátja, Anna, valamint Einar gyermekkori barátja, Hans Axgil. Annának és a két férfinek igen fontos támogató szerep jut mindkét főszereplő irányába. Természetesen nem lehet elhanyagolni a sorok között megbúvó figyelemfelkeltést a művészet fontossága iránt, hiszen Lili megszületésében, felbukkanásában a festészetnek igen jelentős szerep jutott. A történetet Greta és Einar visszaemlékezései is színesítik, ezáltal még jobban megismerhetjük a karaktereket, megélhetjük azokat a sokszor szomorú, kétségbeesett vagy éppen boldog érzéseket, melyek alakították személyiségüket.
Számomra ez a történet már olvasatlanul is bevonult a kedvencek közé, hiszen olyan pluszt adott számomra emberségből, önfeláldozásból, szeretetből és a saját utunk, illetve önmagunk kereséséből, amilyet sajnos ritkán tud így felsorakoztatni történet. A könyv első felét ugyan nem a kifejezett lendületesség jellemzi, sokkal inkább egy ismerkedő szakasznak tartom. Ekkor ismerhetjük meg a karaktereket és azok hátterét, majd a könyv második felén úgy vágtattam át, hogy fel sem tűnt, ahogy fogynak az oldalak. Csak abból vettem észre, hogy egyre vastagszik a könyvjelző előtti rész, aztán hipp hopp a Köszönetnyilvánításnál tartottam.
Úgy érzem, úgy gondolom, hogy az a két ember, akik a valóságban éltek, még ha nem is voltak olyan tiszták, mint ahogy azt David Ebershoff megálmodta, valami nagyon fontos dolgot adtak a világnak. Megalapozták azt az utat, azt a lehetőséget, amely a mai korban született embereken segíteni tud. Sajnos nem egyedi eset az, ami Einar Wegenerrel/Lili Elbével történt. Sajnos előfordul, hogy a lélek egy másmilyen, nem a neki legmegfelelőbb testbe kényszerül. Az pedig hatalmas bátorságra vall, hogy Einar/Lili a tapasztalat hiányának ellenére belevágott egy kísérleti megoldásba, az első dokumentált nem-átalakító műtétbe. Végül a történetet – ahogy Ebershoff is írja a könyv végén – Lili Elbe saját maga, levelek útján hozta nyilvánosságra, melyeket újságoknak küldött el. Az első műtét után 14 hónapig élt Liliként, női testben.
A könyv és a történet maga – még ha jó része fikció is – tagadhatatlanul értékes mű. Felhívja a figyelmet egy olyan jelenségre, amellyel a mindennapokban találkozhatunk. Ez a jelenség nem szégyellnivaló, még akkor sem, ha a társadalom nem minden tagja képes ezt elfogadni.
A könyvet pedig bárkinek ajánlom, aki kedveli a tartalmas, elgondolkodtató szépirodalmi műveket.
Szerző
