Egy ici pici pók ül… avagy Neil Gaiman: Anansi fiúk

„A történetek hálók, szálak szálakhoz kötődnek, az ember azért követi mindegyik történetet a középpontba, mert a középpont a végpont. Minden ember egy-egy történetszál.”

Neil Gaiman megvett magának már az első könyvével, amit tőle olvastam. Vitathatatlan számomra, hogy ő a felnőtt fantasy mesék koronázatlan királya, és bátran állítom, hogy az Anansi fiúk című regénye sem okozhat csalódást a műfaj kedvelőinek.

Gaiman már több könyvével is sikeresen elvarázsolt. Csakhogy párat említsek. Első volt a Csillagpor, amit aztán követett az Óceán az út végén, a Terry Pratchettel közösen írt Elveszett próféciák, de a sorba beállt a Sosehol is, pluszban várólistán csücsül az Amerikai istenek és az Északi mitológia című regénye is.

Az Anansi fiúkról azt kell tudni, hogy én például teljesen másra számítottam a cím alapján. Már megint nem olvastam fülszöveget. Lassan szokásommá válik a dolog. Na, de Anansi. Ebből azt gondoltam, hogy ez egy hely lesz és az ott élő fiúkról fog szólni a történet. Ezzel szemben Anansi nem egy település, hanem egy személy. „Abszolútelműen” meglepő volt ez számomra. Gaiman meglepett, hiszen kaptam egy szuper sztorit, talán egy még szuperebbet, mint amilyet vártam. Ugyanis ebben volt fantázia, misztikum, nyomozás, istenek, szellemek, szerelem, mágia és egy őrült is. Minden volt, ami egy kalandos történethez szükséges.
És akkor egy rövid beharangozó a sztoriból: Kövér Charlie az esküvőjére készül, és amikor Rosie, a menyasszonya ráveszi, hogy hívják meg az apját is, kiderül, hogy Charlie apja meghalt. Még éppen hogy odaér a temetésre, ami után Mrs. Higgler, gyermekkori szomszédjuk váratlan titkokat fed fel Charlie előtt, ami aztán felforgatja a férfi életét töviről hegyire.
Őszintén megmondom, engem is váratlanul érne, ha hirtelen kiderülne, hogy fogalmam sincs róla, ki is vagyok valójában.

Ebben a történetben bizony aztán akad karakterfejlődés bőven. Akár Kövér Charlie-t, akár Rosie-t, akár Rosie édesanyját veszem alapul. Mindegyik karakter mutat kisebb-nagyobb fejlődést. A legnagyobbat természetesen maga a főszereplő, Charlie mutatja. És ennek csak örülni tudok, mert a történet is pont úgy alakul, ahogy szerettem volna.

A könyv borítója egyszerű, letisztult, lényegre törő. Főleg most, így olvasás után látom, hogy mennyire árulkodó is. Ami a képen nem látszik, hogy fényes lakkal egy pókháló van rányomva, mégpedig oly csalafintán, hogy a háló takarja a szöveget, a madarat és a lepkét, de a pók bizony a hálón csücsül és várja az áldozatát. Nagyon tetszik ez a megoldás.

Az Anansi fiúkat Pék Zoltán fordította, akitől már volt szerencsém olvasni és csak dicsérni tudom a munkáját, hiszen nagyon szép magyar mondatokat alkot.
A könyv szerkesztése is tetszik. Szeretem azokat a műveket, ahol a fejezeteknek külön címe van. És ezeknek a címeknek többsége bizony igazán emberközeli. Itt is van élő példának a Nyolcadik fejezet, amelyben egy kanna kávé különösen hasznosnak bizonyul. Persze akad egy-két olyan is, ahol nem tudtam bólogatni, csak egyszerűen pislogtam, hogy most akkor mi is van?

Összegezve talán annyit tudok még elmondani, hogy az Anansi fiúk egy kellemesen borzongató, nevettető, komikusan fantáziadús nyomozás, csipetnyi szerelemmel fűszerezve. Könnyed olvasnivaló és igazából bárkinek szívesen ajánlom.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..