*** SPOILERVESZÉLY! ***
Sokkal, de sokkal többet vártam ettől a könyvtől. A borítója gyönyörű, a fülszöveg felcsigázott, az értékelések és a thriller, pszicho-thriller címkék alapján pedig egy izgalmas sztorinak gondoltam, pláne hogy 2017-ben újra megfilmesítették Nicole Kidman, Kirsten Dunst, Elle Fanning és Colin Farrell főszereplésével. Sajnos nekem csalódást okozott a könyv, de nem kaszálom el, mert sokan vagyunk, sok féle ízléssel megáldva.
Thomas Cullinan első ízben 1971-ben megjelent történelmi ihletésű regénye, a Csábítás azonnal nagy izgalmakat és várakozást váltott ki belőlem, és egy kifejezetten jó akció keretein belül meg is vettem a könyvet. A borítójába például első pillantásra beleszerettem, mivel nagyon kedvelem a 19. században játszódó történeteket. Idén már több, erről az évszázadról szóló könyvet is olvastam. Elvarázsol a bája, a ruhák, a hangulat és az akkor még oly természetes udvariasság.
A fülszöveg pedig csak még tovább fokozta érdeklődésemet. Mindennek ellenére azonban hatalmas csalódás volt számomra. A történet és az alapötlet maga nem rossz, sőt! Vigyázat, innentől erősen spoileres! Amennyiben szeretnéd elolvasni, csak jelöld ki a szöveget. 😉 Ugyanis az amerikai polgárháború idején az északiak egy sebesült katonáját találja meg Amelia Dabney, a történet helyszínéül szolgáló Miss Martha Farnsworth Leánynevelő Intézet egyik diákja, és bár a hölgyek a déli csapatok oldalán állnak, nem akarják sorsára hagyni a fiatalembert. Az ifjú, ír katona hamar gyógyulni kezd és ezzel egyetemben az ifjú hölgyeket és a három felnőtt nőt azonnal szédíteni kezdi. Szerelmet, barátságot ígér, amiben a tapasztalatlan leányzók maradéktalanul meg is bíznak. És hipp-hopp semmi sem történik, de a könyv felénél, a 260. oldalnál járunk. Túl sok oldal veszett el számomra a semmibe úgy, hogy nem igazán történt semmi, majd egyszer csak Johnnyt egy igen kellemetlen baleset éri, amit valójában saját magának köszönhet és újabb lábadozási időszak veszi kezdetét. Innen már sokkal érdekesebb a történet, ugyanis a fiatalember lelkileg és talán egy picit mentálisan is összetörik annak következtében, hogy az újabb baleset súlyossága miatt amputálni kell a sérült lábat térd alatt. Mondjuk itt bennem van a kérdés, hogy biztos, hogy kellett azt? Ezen mondjuk lehet gondolkodni. A fiút nem kis veszteség éri, aminek következtében dühkitörések váltják a nyugodt, tiszta pillanatokat. Az iskola lakói pedig hol szimpatizálnak, hol a kedvében akarnak járni, hol félnek és rettegnek Johnnytól. Úgy tűnik, hogy a fiatalember nem igazán óhajt távozni a intézet falai közül, mert hiába akarják elküldeni és hiába ígérgeti, hogy megy, ennek ellenére többször kijelenti, hogy bizony nem és majd csak akkor, ha ő akarja. A fülszöveg itt már igazán ellentmond, ugyanis szó szerint így szól: „Szerelmet, félelmet, szánalmat, rajongást egyaránt kivált belőlük, és a szabadságvágytól vezérelve egymás ellen uszítja őket. De miután fény derül az ifjú és kevésbé ifjú hölgyek valódi énjére, a katonát baljós előérzet fogja el, és attól kezdve a kérdés így szól: Kit is szédítettek meg valójában? Na már most nekem nem úgy tűnik, hogy akkora menni akarás lenne a fiúban, hiszen mindig csak beszél róla, de valódi lépéseket nem tesz az indulás előre mozdításának érdekében. Az ifjú hölgyek pedig amúgy sem igazán kedvelték egymást, szóval nem ő volt, aki egymás ellen uszította őket. És hogy fény derül a valódi énjükre? Nos nem is tudom. Az 1860-as években járunk, egy csupa nők és lányok lakta házban vagyunk, akiket nem arra tanítottak, hogy hogy védjék meg magukat egy férfival szemben, hanem arra, hogy hogy legyenek úrihölgyek. Számomra valahol természetes volt az a reakció, amit a férfi indulatai, fenyegetései és a házban elkövetett rombolásai kiváltottak. Még akkor is, ha az a férfi sebesült, féllábú és egy működésképtelen pisztollyal hadonászik. Ezek a nők megvédték az otthonukat és azt úgy tették, ahogy ők a legjobbnak látták. Itt van vége a spoilernek! De most már elég is a történetről, túl sokat árultam egy így is.
Szóval maradjunk annyiban, hogy a fülszöveg félrevezető, a sztori viszont nagyon jó lenne, ha izgalmasan és pörgősen lenne megírva. Próbálom betudni ezt a lassúságot annak, hogy nem a mai felfokozott, ingergazdag világban játszódik, valamint, hogy majdnem ötven évvel ezelőtt íródott. A thriller és a pszicho-thriller jelzőket pedig igyekszem elfelejteni, mert azokkal ugyebár együtt jár az izgalom, az érdeklődés fenntartása és a borzongás, ami az én esetemben erősen elmaradt.
Amit mindenképp a javára kell írnom a csodálatos borítón túl, hogy nagyon szépen fogalmazott az egész történet. Ebben természetesen érdeme van a magyar fordítónak, Szieberth Ádámnak, aki csodás magyar szövegbe ültette át az eredetileg angol nyelvű könyvet. Továbbá nagyon megfogott a váltott szemszög. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy bírósági tárgyaláson ülnék, és az eskü alatt vallottakat hallgatnám. Kifejezetten ötletes szerkesztése ez a történetnek. Valamint két igazán megkapó idézetet is találtam. Mindkettő fontos tartalommal bír számomra. Íme az egyik:
„Meg kell tanulnia erősnek lenni, és úgy viselni a bajait, hogy ne rogyjon össze alattuk. Mindenkinek van az életibe’ valami bajos dolog, aki valaha született erre a fődre!”
Matilda “Mattie” Farnsworth
Mindegyik, a történetben szerepet kapott karakter egy külön személyiség. Nem találni köztük két egyformát. Voltak akiket jobban, voltak akiket kevésbé kedveltem. Miss Martha Farnsworth karakterében például lenyűgözött a hideg észszerűsége és, hogy minden körülmények között kemény, tárgyilagos tudott maradni, nem mutatott gyengeséget akkor sem, amikor más már régen összeomlott volna. Miss Hariett Farnsworth kissé esetlen, gyenge lelkű személye szöges ellentétben áll nővéréének. Őt inkább a szíve, mint az esze vezeti. Mindkét hölgyet kedveltem annak ellenére, hogy mennyire különböznek egymástól. Miss Alicia Simms kissé butácska, naiv karakterét kedveltem talán a legkevésbé a könyv majdnem háromnegyedén keresztül, de a történet szempontjából elengedhetetlen szereplő volt ő is, akivel a végére sikerült még szimpátiát is éreznem. Kijelenthetem, hogy a szereplők igazán jók, egyediek mind.
A fülszöveg félrevezetése után a legnagyobb negatívum számomra a lassúság volt. Nem találtam meg benne az izgalmakat, amiket vártam és ezért számomra unalmassá vált. Úgy gondolom, hogy jó pár oldalt ki lehetett volna belőle hagyni, és akkor egy ütősebb sztori kerekedett volna belőle. De az én véleményem ne rettentsen el senkit az elolvasásától, hiszen sokan kifejezetten pozitívan értékelték az Athenaeum Kiadó gondozásában, 2017-ben megjelent könyvet.
Szerző
