Grace Klinika S14E17 – One Day Like This

Avagy, szerény véleményem szerint, az évad talán legjellegtelenebb, legsemmilyenebb epizódja.

A rész egy nap eseményeit követi nyomon, de azt három szálon: Owen, Amelia unszolására Németországba utazik Teddyhez, hogy szerelmet valljon, ám a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogyan ő azt eltervezte. Egy „látogató” transzplantációs orvos – aki maga is pár hete esett át veseátültetésen – rosszul lesz a kórházban, ahol aztán Meredith veszi kezelésbe, aki nem csak a veséjét próbálja megmenteni, hanem finoman el is flörtölget vele. Mindeközben a vallási krízisen áteső April egy rabbit kezel, akinél a Bailey által felírt antibiotikum halálos szövődményeket okozott.

Talán az a legpontosabb leírása annak a résznek, hogy sok duma, kevés akció – amivel talán alapból nem is lenne baj, mert az ilyet is meg lehet jól csinálni (bár mondjuk nagyon rosszul is, meg a kettő közötti állapot is megeshet – gondoljunk csak az Underground azon epizódjára, ami egyetlen hosszú monológ volt, ami egyfelől bravúros, másfelől tíz perc után borzalmasan unalmas). Főleg Owen és Teddy szálának volt egy egészen kamaradarabos hangulata, egyrészt talán azért, mert futkostak kicsit a díszletek közt, másrészt pedig azért, mert a három közül az volt az az egy, ami nem a kórházban játszódott – bár a másik kettő meg megragadt a kórteremben, ami szintén egy eléggé passzív hangulatot teremtetett.

Jó, az sem segít a megítélésemen, hogy igazából egyik történetszál sem hozott lázba: bár Meredith irányába az utóbbi pár évben egészen megenyhültem, és bár volt most ezzel a pasival pár jó adok-kapokja, összességében eléggé súlytalannak éreztem a dolgot. Jó, persze, értem én, hogy itt a cél most az volt, hogy Meredith rájöjjön, készen áll arra, hogy ismét randizzon, de akkor sem fogott meg a pasas, érezhető, hogy neki ennyi volt a szerepe (és még csak meg sem halt), és így bizony eléggé tét nélküli volt a dolog.

Owen… felesleges dráma. Azt, hogy most akkor ők összeillenek-e Teddyvel már vagy ötször körbejártuk (de ez minimum a harmadik alkalom), és sosem jutunk igazából megoldásra. Most is, Owen elhúzott Németországba, hogy aztán gyorsan vissza is húzzon az USA-ba, miután elkövette azt a szarvashibát, hogy elszólta magát: előző este még Ameliával dugott (szép munka, Owen). Amondó vagyok, hogy a történet, sőt, Owen jellemfejlődése, simán folyhatott volna tovább enélkül a kis kitérő nélkül is. De gondolom kellett a stúdiónak Kim Raver (lehet, hogy volt még egy epizódre szerződése?).

Ami pedig Aprilt illeti – kezdek észrevenni egy trendet a Grace Klinikában: vannak karakterek, akik eléggé seggfejnek, hangosnak, karakánnak tűnnek, csakhogy aztán kiderüljön, hogy mindez csak egy maszk, és valójában gyengédek, kedvesek, és aranyból van a szívük (lásd: Alex, Callie), és vannak, akik tök kedvesnek tűnnek, hogy aztán kiderülhessen, valójában csak a seggfejségüket titkolják (lásd: Arizona). És bizony April az utóbbi kategóriába tartozik: hiába a vallás, meg a jókislány álca, korábban is szemétkedett már eleget (lásd az egész válás-mizéria Jacksonnal), de most, hogy „elveszítette a hitét”, mindenkivel kész szipirtyó – mondom ezt úgy is, hogy tudom, az egész történetszál ebben az epizódban arra ment ki, hogy a rabbi felnyissa a szemét. Csakhogy az a helyzet, hogy mindez nem teszi semmisség April mostani önpusztító életmódját.

Összességében tehát bár voltak érdekes pillanatai az epizódnak, engem mégis kifejezetten untatott és olyan érzést keltett bennem, mintha a semmiért néztem volna végig ezt a negyven percet.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..