Nagyon vártam ezt a sorozatot, mivel végre képernyőkre került ez a rendkívül érdekes karakter, és kíváncsi voltam, mit kezdenek majd vele az alkotók – aztán sajnos a rengeteg más széria, film és egyebek mellett a Légió valahogy a listám végére került. Szerencsére a második évad előtt még be tudtam pótolni a lemaradásomat, úgyhogy Orlissa pilotmustrája után most az első szezonról egyben is kaphattok egy képet, mielőtt folytatódik a történet. Őszintén szólva, nem igazán tudtam, mire számíthatok, de Noah Hawley kellemesen beteg pszichodrámája még a legvadabb elképzeléseimet is felülmúlta.

David Haller (Dan Stevens) egy öngyilkossági kísérlet után pszichiátrián köt ki, ahol skizofréniát diagnosztizálnak nála – a srác gyakorlatilag egész életében hangokat hallott és olyan dolgokat látott, amik nem léteznek. Egy nap azonban új páciens érkezik a létesítménybe, Sydney Barrett (Rachel Keller), akinek hatására David megkérdőjelezi diagnózisa hitelességét. Egy balesetet követően David kijut az épületből, azonban egy kormányzati szerv, a Hármas Divízió tagjai elkapják és kihallgatják, ekkor derül ki, hogy David valójában nem beteg, hanem szuperképességekkel rendelkezik. A Divízió szorításából végül egy mutáns csapat menti meg Davidet, akiknek Syd is tagja, és elviszik őt a Melanie Bird (Jean Smart) terapeuta által vezetett Summerlandbe. Itt próbálják megtanítani neki, hogyan használja a képességeit, ám amikor Mrs.Bird és csapata elkezd vájkálni David elméjében, érdekes és egyben ijesztő dolgokat fedeznek fel. A Hármas Divízióval és egy jelenleg teljesen harcképtelen Daviddel a nyakukon kell kitalálnia a summerlandi csapatnak, hogyan tovább.

Talán az tetszett a legjobban a Légióban, hogy rendkívül merész, ám anélkül, hogy totális bugyutaságba vagy túlzott horrorba csapna át. Nyolc epizódon keresztül egymást érik a meglepetések, mind a cselekményt, a karakterábrázolást, mind a kivitelezést tekintve, úgyhogy a nézők egy pillanatra sem unatkozhatnak. Ha félretesszük a mutánsos vonalat, akkor gyakorlatilag egy kőkemény pszichothrillert kapunk, amiben sosem tudhatjuk, mi igaz és mi csak hallucináció. Ez utóbbiból pedig akad nem is kevés, úgyhogy egy ponton elgondolkoztam, hogy vajon mennyi LSD-t juttathattak a szervezetükbe az alkotók. A látványvilág ennek megfelelően lehengerlő, olykor rémálmokat produkáló, és helyenként piszkosul innovatív – észre sem vesszük, és pillanatok alatt magába szippant ez a fura világ.

A fő- és mellékszereplők hasonlóan nem hétköznapiak, kezdve Daviddel, akinek egy törékeny és folyton feszült srácból kéne a világ egyik legerősebb mutánsává válnia. Syd amint megérint valakit, az elméje helyet cserél az adott emberével, én pedig alig bírtam kiverni a fejemből a Vadóc-párhuzamokat, még úgy is, hogy csak nagyon picit hasonlít a két lány képessége. Mrs.Bird egy tehetséges, határozott, ám kissé türelmetlen anya-figura a summerlandieknek, akit sokszor az érzelmei vezérelnek, ám a férjével közös háttérsztorija meg rendkívül szomorú. Ptonomy Wallace (Jeremie Harris) egy úgynevezett „memória mágus”: mindenre emlékszik, képes mások emlékeit feleleveníteni és visszajátszani azokat, mint egy felvételt – számomra ő a széria második legizgalmasabb figurája, bár kissé elfogult vagyok az „elmebabrálókkal” szemben (mondom ezt egyébként épp az X Professzoros poszterem mellett ülve, khm). Cary (Bill Irwin) és Kerry (Amber Midthunder) pedig, két egymástól teljesen ellentétes karakter, az „egy testben két lélek” elvén léteznek szimbiózisban, ám Kerry ki tud lépni Cary testéből, és külön is tud járni kelni – nem tudom, kinek az agyából pattant ki ez az ötlet, de egyszerre zseniális és rendkívül abszurd.

Az első évad egy meglehetősen fájó ponton szakad félbe, természetesen egy függővéggel megspékelve. Az előzetesek alapján a második felvonás az elődjéhez hasonló vonalon folytatódik majd, remélem a meglepetésekkel és a jól adagolt őrültséggel továbbra sem spórolnak majd – pár nap múlva ez is kiderül!

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .