Mindig szerettem a mitológiát, a skandinávoké viszont kifejezetten vonzott. Joanne Harris: Rúnajelek című könyve pedig azt érte el nálam, hogy menthetetlenül szerelmese lettem ennek a fantasztikus hitvilágnak, ugyanis bár nem egy az egyben adja vissza a mitológiát, azonban nagyon sokat merít belőle és ezáltal inspirált arra, hogy minél többet és többet olvassak a témáról.
Amikor elolvastam a fülszöveg első mondatát –
„Hétfő reggel, hét óra, ötszáz évvel a Világvége után, és megint koboldok fosztogattak a pincében…”
– azonnal tudtam, hogy nekem ez a könyv kell. Egy mondat után beleszerettem, és ezt a mondatot azóta is tudom, valahogy beleégett a memóriámba. Se előtte, se azóta nem olvastam az írónőtől, pedig szándékomban állt és áll a mai napig is, mégis szívemben szeretettel gondolok rá mindig, hiszen az egyik kedvenc könyvemet köszönhetem neki.
A történet főszereplője Maddy, egy nagyon helyes leányzó, akinek karaktere elsőre szimpatikus volt, szinte azonnal belopta magát a szívembe. Ahogy már a fülszöveg első mondata is leírja, a mese Ragnarök után ötszáz évvel kezdődik a Midgard (középvilág) egy pici kis falujában, ahol mindenki tiszteli a törvényt, a Rend törvényét. A hitük ugyan már nem az a vérbeli skandináv hitvilág, hiszen a régi Isteneket (pl. Odin, Loki, Thor …) démonoknak tartják és mindenki mást is, akin vagy amin rúnajel van. Ebben a jövőben tiltott a varázslás és az álmodás. Itt cseperedik Maddy – természetesen egy rontott rúnajellel a kezén, és éppen ezért valahogy kívülálló, még a saját családja számára is. A kislányra nagy feladat vár, melyet barátjától, Félszeműtől tud meg, akiről a történet előrehaladtával sokkal többet megtudhatunk, sőt fejezetről-fejezetre egyre több és több mitológiai alak bukkan fel, így megjelenik Loki, Thor, Hél, a Ván Istenek, akik a mitológia szerint hárman voltak, ebben a jövőben viszont már heten, és akiket a Hét alvóknak neveznek. A cselekmény a Középvilágokban kezdődik, majd Maddy megkezdni kalandos utazását lefelé, a Lenti világba, Hél királysága felé. Feltűnik Jörmundgandr, a világkígyó, az Álomfolyó, még Hél maga is.
A könyv szerkezeti felépítése is hasonló a skandináv mitológiához, melyben sokszor megjelenik a kilences szám. A történetet például fejezetek helyett kilenc alkönyvre osztotta az írónő, erősítve a mitológiai hatást.
A borítója engem első pillantásra elvarázsolt, a címe pedig igazán találó, hiszen a rúnajelek kifejezetten fontos szerepet kapnak a történet során.
Ezen kívül az írónő egyfajta görbetükröt mutat a világnak, a vallásoknak, az emberi viselkedésnek, talán mondhatjuk azt is, hogy egyfajta társadalomkritikának is beillik. Felhívja a figyelmet arra, hogy mit tesz az emberrel az elvakultság, mit okoz, ha a gyűlöleten alapszik a világnézet. Nem mennék bele ennél jobban, hiszen a kötetet nagyon régen olvastam és sajnos túl sok mindenre nem is emlékszem már. Egy újra olvasást mindenképp megér, ki tudja mit mond számomra újra, így nyolc évvel később.
Ugyan a történet eleje egy picit vontatott, de ha azon túl tud jutni az olvasó, akkor egy nagyon érdekes, kalandos regényt kap cserébe. Mindent egybe véve kifejezetten szórakoztató és figyelem felkeltő könyvről van szó, a sorok között elrejtett fontos mondanivalóval.
Szerző
