Aki hosszabb ideje követ minket az tudja hogy nagyon válogatós és/vagy vérmes tudok lenni nem csak az animék terén, hanem a bennük lévő főhősök irányába is. Lehet nyugodtan régimódinak nevezni, de elég magas mércével rendelkezem afelé, hogy ki az a protagonist, akire rátudom mondani, hogy mellette kilehetne bírni bármilyen világégést – még akkor is, ha esetleg az adott szereplő okozta.

5.Vincent Law (Ergo Proxy)

Vincent számomra egy eléggé változatos jelenség: eleinte ütöttem volna minden egyes szava után, de ahogy fokozatosan kibontakozott a karaktere nem győztem kapkodni a fejemet – hiszen egyideig Re-I volt a sokkal aktívabb mozgató rugó –  a különféle meghasonlott belső monológok és a közben a valós világban történt dolgok között.

4.Yoko Nakajima (The Twelve Kingdoms)

A női főhősökkel mindig több bajom szokott akadni, mert bár vannak jó és talpraesett lányok, azok még így is képesek háttérbe szorulni az esetleges nagyszámú hímgárda miatt, ám Yoko koránt sem ilyen. Eleinte ő is eléggé megfeleléskényszeres és makacs, ám utóbbi tulajdonsága és talpraesettsége nagyon is a hasznára, amikor a nyakába kap egy egész királyságot.

  1. Medicine Seller (Mononoke)

Egy szót tudok erre a kis rókaképű megmentőre mondani:sejtelmes. Vele kapcsolatban mindent csak sejteni lehet (faja, származása, erejének mivolta), csak egy dologban lehet biztos a kedves néző: az éppen aktuális bajkeverő mononokékat garantáltan leveri és ezzel együtt a bajt közvetetten előidéző embert is helyreteszi.

  1. Higashikata Josuke (Jojo Bizarre Adventure – Diamond is Unbreakable)

A fentebb lévő depresszív hangsávot megütött szereplők után most következzen egy sokkal vidámabb főhős: Josuke élete sem a legkönnyebb, hiszen egy különleges erő birtokában van, emiatt a hasonlóval rendelkező egyének folyton vadásznak rá – vagy éppen neki kell elkalapálnia őket. Ennek ellenére az idő nagyrészében Josuke megmaradt egy jólelkű és tisztelettudó – bár eléggé delikvens kinézetű – tininek, aki bármit megtenne a szeretteiért.

1.Revy (Black Lagoon)

Eddigi felsoroljaink között voltak nem evilági harcosok, misztikus képességekkel rendelkező személyek – és ekkor ugrik be a dobogó legfelső fokára Revy. A szabadszájú, hirtelen haragú és fegyvermániás mindenese a Lagoon cégnek, mégis aki ismeri a sorozatot – vagy sokkal inkább a mangát – az pontosan tudja, miért is olyan Revy amilyen. És akármennyire is ilyen kvalitásokkal rendelkezik egy nagyon szerethető és jól megalkotott főszereplő.

Szerző

Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .