“Akik hamar elégnek, tündökölve lángolnak.”

Mark Lawrence a Széthullott Birodalom után egy teljesen új világba kalauzolja az olvasóit.

A Kegyes Irgalom Kolostorában fiatal lányokat képeznek gyilkosokká. Némelyik gyermekben kiütközik az ősi vér, ritka képességekkel ruházza fel őket, amelyeket halálos vagy misztikus erejűvé csiszolnak-edzenek. Ám még a kard és az árnyak mesternői sem fogják fel igazán, milyen kincsre bukkantak, amikor Nona Grey a csarnokaikba került.
A vérfoltos ruhájú, kilencéves Nonát a bitófa árnyékából ragadják el. Gyilkossággal vádolják, ám ő valami sokkal rosszabbat követett el. Tíz év szükséges ahhoz, hogy a penge és az ököl használatára kitanítsanak egy vörös nővért, ám Üveg apátnő szárnyai alatt sokkal többet el lehet sajátítani pusztán a halál művészeténél. Osztályában Nona új családra – és új ellenségekre – lel.
Bármily biztonságos és elszigetelt is legyen a kolostor, Nona számára nincs menekvés titka és erőszakos múltja elől, amely ezer szállal kötődik a hanyatló birodalom összes sötétségéhez. Érkezése régi viszályokat hív újra életre, kegyetlen küzdelmeket szít az egyházon belül, és még a császár figyelmét is magára vonja.
Miközben haldoklik a nap, és a jég egyre előbbre nyomul, Nona Greynek úrrá kell lennie belső démonain, hogy azokra szabadíthassa őket, akik az útjába állnak.

Mark Lawrence az egyik kedvenc íróm, mindkét trilógiáját olvastam és szerettem, szóval nem kevés elvárással vettem kézbe ezt a könyvet. Meg azzal a biztos tudattal, hogy jó lesz.

És tényleg jó is, bár kedvenc még nem lett, de anno A Tövisek hercegével is így voltam, aztán a befejező részért teljesen oda voltam. Nagyon ígéretes első kötet, érdekes ez az új világ is, és jó, hogy az író ki mert lépni a Széthullott Birodalomból. Sokszor szembesültem már vele, hogy ha egy írónak sikeres lesz egy könyve, akkor utána képtelen elszakadni tőle, és csak ontja egymás után a könyvsorozatokat meg a spinoffokat, meg minden kiegészítő kötetet, amit csak el lehet képzelni. Jobb dicsőséggel elengedni egy világot és hőseit, mint megunni.

A történet kicsit olyan, mint A szél neve vagy A vér éneke – nem tudom, mond-e ez valakinek valamit – , ami nem baj, csak olyan ismerős volt. Egyébként szeretem a bentlakásos iskolás, kolostoros, menő apácás sztorikat, szóval az alapfelállás tetszik. A tanulós időszakban néha picit leült a történet, de az utolsó ötven oldal mindenért kárpótolt, szeretem az izgalmas befejezéseket.

Nona érdekes karakter, még nem zártam annyira a szívembe, de az epilógus alapján bizakodó vagyok, ugyanez vonatkozik Tövis nővérre is. Mellesleg piros pont az írónak a tökös női hősökért, mindig örülök az ilyesminek.

És ha már említettem az epilógust, akkor panaszt szeretnék tenni, hogy miért pont itt kellett befejezni, amikor igazán belelendülnék. A Grey Sister névre keresztelt folytatás április 19-én jelenik meg angolul, de bízom a Fumax kiadóban, remélhetőleg hamarosan magyarul is olvashatjuk.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..