A múltheti, kiegyenlítettebb tempójú epizód után most a Chapter 11-ben ismét magasabb sebességre kapcsol a cselekmény, és visszatér a Légió háza tájára az első évadban, valamint a második premierjében látott hajmeresztő őrület. Az új szezon harmadik felvonásában annyi minden történik, relatíve rövid idő alatt, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Ahogy a kis lassítást, úgy most a hirtelen felpörgő eseményeket sem bántam, annak ellenére, hogy még nagyon az elején járunk, de már most zsiboghat a fejünk a sok információtól.
Az Árnykirály elmondása szerint a Hármas Divízióban tartózkodik egy szerzetes, aki tudhatja, hol rejtőzik az igazi teste. Ez a szerzetes végül kiszabadul egy zárt szobából és a főhadiszálláson mászkálva egy szellemi járvánnyal kezdi fertőzni a személyzetet, aminek hatására a betegek bezárkóznak a saját elméjükbe. David (Dan Stevens) és Cary (Bill Irwin) maradnak egyedül épek, és együtt indulnak el megmenteni a többieket, és egyúttal megkeresni és megállítani a szerzetest is. A mentőakció közben Davidet többször is látomások gyötrik, mégpedig Syd (Rachel Keller) jövőbeli énje villan fel egy-egy pillanatra srácnak. A nagy kalamajka közepette David megpróbálkozik Faroukkal is kapcsolatot teremteni, aki immáron új külsőben (Navid Negahban) parádézik és óvatosságra inti a telepatát a szerzetessel szemben. David végül eljut egy olyan pontra, ahol már nem tudja, kiben bízhat, a veszély azonban egyre csak közeleg.
Noah Hawleyék egyelőre nagyon szépen zsonglőrködnek a különféle cselekményszálakkal és idősíkokkal – egyes szériák komolyan példát vehetnének róla –, gyönyörűen, fokozatosan épül a feszültség is, ám mindemellett megtartották azt a különleges atmoszférát és páratlan képi világot, amiért az első szezonban meg lehetett szeretni a sorozatot. Ugyan még nem teljesen tiszta, mi fog történni az elkövetkezendő hét részben, azonban eléggé ambiciózusnak tűnik a sztori, úgyhogy nagyon remélem, nem törik majd bele az alkotók bicskája, és végig tudják majd tartani a szintet – sajnos túl sok csalódás ért már más kedvenceimnél, úgyhogy szerintem a félelmem abszolút jogos.
Azokat az elemeket, amiket már korábban is dicsértem, nem szeretném még egyszer kiemelni, hanem ezen a héten valami másra fókuszálnék: én konkrétan lehidaltam attól, hogy az egymást követő hihetetlen csavarok, bizarr képek, komoly karakterdráma és a rengeteg lehetséges jövőkép ábrázolás mellé még befért egy kőkemény kolonizáció-kritika is ebbe az egy órába. Nem mennék bele annyira mélyen ebbe a mellékszálba, mert az túl spoileres lenne, annyit segítek, hogy Farouk háttérsztorijával kapcsolatos ez a rész, valamint még annyit jegyeznék meg, hogy Navid Negahban első lényegesebb szereplésekor egyből hatalmasat alakított.
Ezen a héten is bőven kijárt a piros pontokból a Légió stábjának, akik remekül értenek ahhoz, hogy tartsák ébren a néző elméjét és érdeklődését – ez utóbbihoz hozzátartozik az, hogy nagy meglepetés-faktorral operál a széria, úgyhogy gyakorlatilag sosem lehet tudni, mit kapunk az egyes epizódokban, és eddig ez abszolút pozitívum.
Szerző
