Nem hittem volna, hogy valaha is sírva fogok röhögni a Grace Klinikán, de ez a nap is elérkezett.
A kórház a sebészeti verseny „elődöntőseinek” bemutatójára készül, azonban Arizona egyik betege kicsit bezavar a tervekbe: hálából sütit süt Robbinsnak, amit a doktornő szívjóságból szét is osztogat, csakhogy aztán kiderüljön, hogy a finomságba véletlen marihuána került. Arizona, Maggie, Andrew, Alex, Catherine, Jackson, April, de még Bailey és az egyik gyakornok is teljesen elszáll, kiket ezek után a sütitől megkímélt Meredith és Jo próbál kordában tartani. A nagy fejetlenségben aztán Jo mérföldkőhöz érkezik karrierjében, Owennél elhelyeznek egy kisbabát, Amelia rohan, hogy segítsen neki, de valahogy a nyakába szakad a beszívott Alex is, és arra is fény derül, milyen borzalmas titkot rejt a Harper Avery Alapítvány múltja.
Most komolyan, most szeretnék utazni kicsit térben és időben, és beülni arra az írói megbeszélésre, amin valaki feldobta, hogy: mi lenne, hogyha csinálnánk egy epizódot, amiben a Grey-Sloan legnagyszerűbb orvosai teljesen beszívnak, és a játékidő fele másról sem szól, minthogy miket hülyülnek össze elszállva. El tudom képzelni, hogy volt pár kétkedő szempár az előbb említett beszélgetésen. Viszont a sztori mégis átment a rostán, amiért hálát adok, mert komolyan mondom, rége nem nevettem ilyen jót.
Poén szinten a prímet amúgy egyértelműen Andrew vitte — Giacomo bebizonyította, milyen nagyszerűen fekszik neki a humor, még úgy is, ha éppen nincsen szövege se. Andrew tágra nyílt szemű, betépett bámulása a jelenetek hátterében kétségkívül a kedvencem volt az epizódban. Mondjuk mellette persze a többiek is alkottak, így hát Bailey-n, Aprilen, de még Alexen is tök jókat kuncogtam.
Viszont az írókat dicséri, hogy nem ragadtak meg az üres füves poénoknál és a felszínes nevettetésnél. Mint ahogy a fáma is tartja, a részeg ember őszinte, és ez, mint most kiderült, a betépettre is igaz, hiszen az orvosok kuncogásokkal és éhséggel tarkított kiakadása közepette bizony nem kevés igazság-bomba is lepottyant, kezdve olyan apróságoktól, minthogy April találkozgat valakivel, egészen odáig, hogy miket is művelt Jackson nagyapja – amire majd mindjárt rá is térek. Szóval a készítők fogtak egy helyzetet, amiből lehetett volna felszínes poént csinálni, és ehelyett kihoztak belőle egy történetszálat, ami ugyan nevetésre késztet, de közben a sztorit is előre viszi.
Na, és akkor Jackson nagyapja: az előző részben már megpengették, hogy Jackson akaratlanul is belenyúlt valami olyan titokba, ami az alapítvány végét jelentheti. Ez a nagy titok pedig nem más, minthogy Harper Avery durva szexuális zaklató volt (áldozatai közt volt például Marie Cerone is), akinek az ügyeit Catherine simította el – kártérítést fizetett a károsultaknak, azzal a megkötéssel, hogy nem beszélhetnek az ügyről, és hogy nem dolgozhatnak Harper Avery kórházban (lábjegyzet: közvetve ez vezetett Marie Cerone és Ellis Grey vitájához).
Egyfelől megértem, sőt, örülök neki, hogy behozták ezt a szálát: a sorozat készítői ezzel szépen reflektáltak a Me Too–mozgalomra, és még arra is rámutattak, hogy ez az egész miért most robbant ki – hogy régen egyszerűen olyan volt a rendszer, hogy a nők egyáltalán nem győzhettek. Másfelől viszont nem egészen értek egyet azzal, hogy miért most (a narratíva tekintetében) és miért így hozták be: Harper Avery halott, és bár lehet, hogy az alapítvány az ő nevét viseli, mégis hogy lehetne leverni rajta a dolgot? És ez mondjuk narratív szempontból is necces, mivel olyan karakteren verik el a balhét, aki már nincs jelen, akit már nem lehet felelősségre vonni, akinek már nincs vesztenivalója – arról nem is beszélve, hogy így megúszták azt, hogy valamelyik állandó karaktert kelljen „bemocskolni” (pedig az aztán ütött volna!).
Szóval örülök is ennek szexuális zaklatásos történetszálnak, mert fontos téma, de kicsit haragszom is, mert jobban is hozzányúlhattak volna (mondjuk azáltal, ha akkor hozzák be, amikor Harper Avery még él). Másfelől viszont a füves süti minden szempontból hatalmas ötlet volt, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy még sokáig fogom emlegetni ezt az epizódot.
Szerző
