Erika Johansen: Tear végzete

“A jövő mindennél fontosabb. “

A Tear királynője befejező részében Erika Johansen pontot tesz Kelsea kalandos történetének végére.

Kelsea Glynn alig egy év alatt félszeg kamaszból dicső uralkodóvá és céltudatos vezetővé vált. Azzal, hogy vállalta Tear királynői tisztségével járó szerepét, a birodalma is megváltozott. De azzal, hogy eltökélte, véget vet a romlásnak, és igazságot szolgáltat, számos ellenségre tett szert – köztük a gonosz és rettegett Vörös Királynőre, aki elrendelte, hogy Mortmesne serege vonuljon Tear ellen, és tegye a földdel egyenlővé.

E mindent elsöprő ostrom megakadályozására Kelsea elképzelhetetlen áldozatot vállalt: kinevezte Buzogányt, személyes testőrsége hű rangidősét, hogy kormányzóként helyettesítse, míg ő bűverejű zafírjaival együtt az ellenség kezére adta magát. De Buzogány és csapata nem nyugszik, amíg ki nem szabadítják úrnőjüket mortmesne-i börtönéből. Így veszi kezdetét Kelsea királynő – és vele együtt Tear – végjátéka, mely során mindenre fény derül…

A Tear ostroma olyan izgalmasan ért véget, hogy hatalmas elvárásaim voltak és tűkön ültem az izgalomtól, így kicsit nehezményeztem, hogy lassabban indult be a történet. Persze így sem kellett unalomtól tartani, megint két szálon futott a cselekmény, ami határozottan jót tesz neki, ismét nagyon érdekesek voltak a múlt eseményei is. Row Finn és Gavin karaktere különösen érdekelt, érdekes volt megtudni, honnan indultak. Sajnos pont az nem derült ki, hogyan váltak olyanná, ahogyan a jelenben megismertük őket, pedig az lett volna aztán az igazán izgalmas, de nem panaszkodom. Kísértet még mindig a szívem csücske, bármi derült is ki róla.

Kelsea sokat fejlődött az első rész óta, de most kicsit háttérbe szorult, inkább a Vörös Királynőn volt a hangsúly – akit még mindig nagyon érdekesnek tartok. Kelsea apjának kiléte nem volt meglepő, bár nekem volt egy sokkal de sokkal izgalmasabb elméletem, ami végül nem jött be, de sebaj. A korábbi királynő, Kelsea anyjának titkára is fény derül, ami viszont határozottan meglepett és váratlanul ért.

Ezúttal Aisa karakterfejlődése tetszett a legjobban, nagyon sokat változott a kezdetekhez képest, amikor csak egy morcos kislányként láttuk. Imádtam, ahogy kiállt magáért, és ezzel egy fontos üzenetet is közvetített az írónő. Különben meg szeretem, hogy a mellékszereplők is ilyen hangsúlyosak, nem csak díszletnek vannak.

Megint felmerült néhány érdekes kérdés a nőkkel és a vallással kapcsolatban, szerencsére nem felejtődtek el a második részben felfedezett mélységek. Szeretem, ha kerüljük a felszínességet.

A végével egy kicsit bajban vagyok, egyrészt tetszik, hogy nem maradt elvarratlan szál, meg ahogy Kelsea reagált a dolgokra, és a keserédessége is illett hozzá, másrészt meg olyan „egyszerűnek” érzem. Így elég sok mindent ki lehet kerülni.  Szóval ezt még emésztgetem egy kicsit.

Összességében tetszett, az egész sorozat izgalmas volt és sokat fejlődött a kezdetek óta, a Tear királynője olvasásakor még nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen mélységeket kap. Örömmel jelentem, hogy a befejezés pedig méltó volt hozzá. Én biztos újra fogom még olvasni.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..