Bár az epizód „alaptézisét” nem éreztem túl erősnek, azért jó kis poénokat hoztak ki belőle a készítők.

Sheldon kitalál egy módszert, hogy tesztelhesse legújabb elméletet, ehhez azonban jelentős pénzösszegre – ötszáz millió dollárra – lenne szüksége, amit az egyetem nem tud biztosítani neki. Sheldon azonban nem csügged, és eldönti, hogy akkor majd megszerzi ő maga a pénzt, amihez őrültebbnél őrültebb ötletekkel áll elő. Mindeközben a csajok elmenni mennyasszonyi ruhát venni Amynek, aki, nem lelkesedés közepette, ki is választ egy borzalmasat, aminek folytán Bernie és Penny sarokba szorul: hallgassanak, vagy próbálják meg rábeszélni Amyt, hogy másik ruhát válasszon?

Az eheti rész, lássuk be, elég nyögvenyelősen indult: a nyitójelenet közben előbb Sheldon és Leonard teljesen irreleváns beszélgetésén, majd pedig Raj borzalmas „bananas”–poénján húztam a számat, úgyhogy, bevallom, az első másfél percben nagyon féltem, hogy enyhén szólva is gyenge lesz ez az epizód. Szerencsére azonban a döcögős kezdet után elég gyorsan beindultak az események.

Mint azt a bevezetésben említettem, az epizód alapkoncepciója nem volt olyan, hú, de erős – legalábbis a srácok szála nekem nem érződött annak –, de ettől függetlenül egészen remekül dolgoztak vele az írók. Sheldon kifejezetten édes volt, ahogy belevetette magát a pénzszerzésbe (amúgy hihetetlen, hogy néha mennyire gyermekein naiv tud lenni). Előbb jött a sima meggyőzés, aztán a KickStarter, a képregények eladása (szip-szip), majd végül Vegas, és ez az egész olyan jól lett felépítve, hogy csak tapsolni tudok. Szóval összességében ez a szál nem csak vicces, hanem valamilyen szinten még megható is volt.

Viszont számomra akkor is eltörpült a lányok története mellett. Tudom, hogy korábban érte már szó a ház (mármint a sorozat) elejét, hogy nem éppen a legjobban, a „legfeministábban” bánik a női karakterekkel (erről amúgy vitatkozhatnánk, és nem mondom, hogy a kritikusoknak nincs igaza), viszont mostanában – főleg Amynek – olyan gyönyörű, nőbarát megmozdulásai vannak, hogy komolyan mondom, mindjárt megkönnyezem.

Lelkesedése a ruhavásárlás közben végtelenül édes volt, választása egyrészt kiszámítható, másrészt vicces, amire Penny és Bernie még rá is tett egy lapáttal. Az epizód csúcsa azonban számomra Amy és Penny beszélgetés – az, ahogy Penny beismerte, hogy nem az számít, hogy neki tetszik-e Amy ruhája –, valamint az volt, amikor a legvégén Sheldon meglátta Amyt a ruhában. Ezek azok a pillanatok, amik nem csak, hogy végtelenül őszinték és tiszták, hanem egy olyan pozitív üzenetet is közvetítenek, ami ritkaság mostanában.

Szóval lehet, hogy ez az epizód nem a legerősebben indult, azonban nagyon is erősen és tündérien zárt, megértésben és harmóniában, amiért végtelenül hálás vagyok.

Szerző

Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .