A múltheti rész inkább a jellemfejlődésre helyezte a hangsúlyt, míg a fő probléma háttérbe szorult. Most viszont az Unfinished Business ezt a két elemet kombinálja, és nagyjából egyenlő arányban haladunk a cselekménnyel és a karakterábrázolással. Mindezek mellett az új epizód rég megválaszolatlanul álló kérdésekre ad végre választ, ami az egyik visszatérő szereplőhöz kapcsolhatóak, az alkotók pedig teszik mindezt egyszerre stílusosan, viccesen és a kellő pillanatokban rendkívüli komolysággal – pont úgy, ahogy az a szóban forgó figurához illik.

Gábriel (Richard Speight Jr.), miután kikerült Asmodeus kezei közül, bosszút forral azon északi félistenek ellen, akik anno elárulták és eladták a Pokol hercegének. Azonban mivel az arkangyal eléggé legyengült, ez nehezebb feladatnak tűnik, mint gondolta. Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) felfigyelnek a gyilkosságokról szóló hírekre, és odamennek, ahol Gábriel épp tevékenykedik, majd vonakodva ugyan, de segítenek a megsebesült arkangyalnak, az ő segítségéért cserébe. Eközben Jack (Alexander Calvert) és Mary (Samantha Smith) az apokaliptikus világban eljutnak kis csapatukkal Mihály búvóhelyére, azonban csak egy üres termet találnak, mivel az arkangyal időközben megindult seregével a déli határhoz, ahol egykor a dimenziókapu megnyílt.

Most, hogy Gábriel visszatért, végre részleteiben megtudhatjuk, mi történt vele az elmúlt nyolc évben. Ugyan egy-két morzsát már elhintettek két héttel ezelőtt, az a nézők és a Winchesterek számára is csak most derült ki, hogy kedvenc trükkös angyalunkat Loki és az ő gyerekei csalták tőrbe, mindezt egy félreértés miatt. Ez, és az éveken át tartó kínzás Asmodeus által Gábriel számára elegendő ok a bosszúhadjáratra, amit Dean, az ügyeletes popkultúra szakreferensünk, abszolút helyénvalóan a Kill Bill cselekményéhez hasonlít. Szerencsére Gábrielnek nem csak a vérengzés jutott ebben az epizódban, hanem azért a Lokival való összecsapás láthatóan ráébreszti egy-két dologra, aminek következtében végül hajlandó segíteni a srácoknak.

Ha már a fejlődésnél tartunk, muszáj megemlíteni Jack karakterívét. A nefilim az első részben gyakorlatilag egy félős kisbabaként kezdte, aki egyáltalán nem volt tisztában az ereje mibenlétével, ám epizódról-epizódra fejlődött. Jack mostanra eljutott odáig, hogy minden gond nélkül angyalok hadát semmisíti meg. Ám az Unfinished Businessben komoly áron kell megtanulnia, hogy nem szabad a ló túloldalára esni, és ez az eset, a személyiségéhez híven, meglehetősen bántja. Mary tökéletesen lép be az anya szerepébe mellette, próbálja igazgatni, valamint a megfelelő pillanatokban lelkesíteni vagy óva inteni – itt szeretném megjegyezni az alkotóknak, hogyha ezek után képesek lesznek szétzilálni ezt a párost, morcos leszek!

Már csak három rész van hátra a szezonból, úgyhogy lassan kezd összeállni a kép a fináléhoz – már csak az a kérdés, hogy mennyire számíthatunk meglepetésekre, és azok milyenek lesznek? Ugyanis, a pletykák alapján van mitől félnünk…

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..