Balett előadás: A vágy villamosa

Balett előadás. Ha valaki ezt hallja, biztosan az jut eszébe, hogy testhez simuló dresszt és tütüt viselő hölgyek, valamint hosszú, lábszárhoz simuló nadrágot viselő férfiak szökellnek a színpadon olyan módon, ahogy arra mi magunk biztosan képtelenek lennénk. Nos, ebben azért van igazság, mert én pl. nem tudnék olyan kecses mozdulatokkal, erőmet megfeszítve kitartani egy-egy mozdulatot, ahogy ezek a művészek teszik. Azonban a balett jóval több annál, mint testhez simuló ruhákban való szökellés.

Szombaton életem első balett előadásán vettem részt az 1911-ben megnyitott Erkel Színházban. A színház a kezdetektől 1951-ig önállóan működött, majd a megnövekedett közönségigény kielégítéseképpen összekapcsolták a Magyar Állami Operaházzal. Felújítás után éveken keresztül adott helyet műsorainak, majd a 2000-es évek vége felé műszaki okokra hivatkozva bezárták. Immár több mint négy és fél éve, egy újabb felújítás után, a magyar opera napján ismét megnyitották a művészetkedvelők nagy örömére.
Az impozáns épület méltó helyszínéül szolgál az előadásoknak. Belépés után, a lépcsőn felérve egy igazán tágas előtérbe érkezik a közönség, ahol rögtön szemben Erkel Ferenc magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész és sakkmester mellszobra csodálható meg. A földszinten további érdekességként egy Bogányi-zongora van kiállítva, valamint itt található a Bartók Béla terem is, amely otthont ad az Erkel Shopnak.
A nézőtér igazán tágas, a székek elhelyezése is kedvező, hiszen az embernek nem kell nyomorognia, kényelmesen végig tudja ülni az előadást.

A vágy villamosa, táncdráma pedig fantasztikus volt. Abszolút felülmúlta a várakozásokat. Kicsit tartottam tőle, hiszen végig táncolnak, nem beszélnek, nem énekelnek. A balett a testbeszédre, a mimikára és a zenére helyezi a hangsúlyt, ebből lehet megérteni, hogy miről szól a színpadra vitt darab. Kezdő balettet nézőknek talán nem árt, ha úgy ülnek be az előadásra, hogy elolvassák előtte, mit fognak eltáncolni a művészek.

A vágy villamosa, Tennessee Williams amerikai drámaíró, 1947-ben írt, egyik legsikeresebb műve, melyért Pulitzer-díjat kapott.
A történet egy tanárnő, Blanche DuBois (Balaban Cristina) kálváriáját meséli el, aki, miután elveszítette családját és örökségét, a húgához, Stellához (Tarasova Kateryna) utazik New Orleansba. Sógora, Stanley (Majoros Balázs) nem kedveli Blanche-t, azonban a férfi egyik barátja, Mitch (Bajári Levente) belehabarodik a nőbe. Blanche jelenlétével feldúlja húga házasságát, Stanley pedig beavatja Mitch-et sógornője kétes múltjába. Stella egy veszekedés alkalmával rosszul lesz, férje kórházba viszi, majd annak erőszakos jelleméből és ittas állapotából fakadóan, hazaérve megerőszakolja sógornőjét. Ekkor már élesen kirajzolódik Blanche zaklatott lelkiállapota és hogy egyre inkább elszakad a valóságtól. A darabot a múlt és jelen szereplői egy gyönyörűen komponált haláltánccal zárják, melynek lecsendesedése után főhősnőnk csatlakozik elhunyt szeretteihez, köztük volt férjéhez, Allanhez, akinek öngyilkosságát többször is felidézi a nő.

A vágy villamosa Venekei Marianna koreográfiáját viszi színpadra, melyhez a zenét Dés László szerezte. Tennessee Williams eredeti műve az 1940-es évek New Orleansában játszódik, és a rendezés, mint zeneileg, mint díszleteiben és jelmezeiben, hűen tükrözi a kor valamint a helyszín hangulatát. Egyszerűen imádtam az előadás alatt felhangzó zeneszámokat, szinte végig járt a lábam nekem is.
Miután balett és tánctudásom is igen szegényes, így mint laikus, csak azt tudom megállapítani, hogy a művészek igazán felkészülten léptek színpadra. Csodálatos koreográfiát mutattak be, fergeteges mimikai játékkal, és elégedetten állíthatom, hogy javarészt értettem, amit látok. Persze ebben nagy segítség volt az is, hogy miután vége volt az előadásnak és elindultunk haza, Párommal megbeszéltük, hogy ki mit élt meg e pár óra alatt. Itthon pedig elolvastam az Opera weboldalán megtekinthető cselekményleírást is.
Úgy érzem, hogy a balett egy olyan műfaj, ahol az ember hirtelen kap valamit, ami nem teljesen egyértelmű – nem úgy, mint a musicalek vagy prózai darabok esetében –, mégis, ahogy telik az idő, egyre inkább alakul ki benne a teljes kép és érti meg az egész darabot.

Szereposztás: Balaban Cristina (Blanche), Majoros Balázs (Stanley), Tarasova Kateryna (Stella), Bajári Levente (Mitch), Darab Dénes (Steve), Rónai András József (Pablo), Radziush Mikalai (Allan), Taravillo Mahillo Carlos (Allan barátja)
Alkotók: Venekei Marianna (koreográfus, librettó, betanító balettmester), Tennessee Williams (az eredeti mű szerzője), Dés László (zeneszerző, librettó), Erdélyi Péter (zenei rendező), Zöldy Z Gergely (díszlettervező), Bianca Imelda Jeremias (jelmeztervező), Csontos Balázs (világítástervező), Sárközy Holler Ágnes (a koreográfus asszisztense, betanító balettmester), közreműködnek a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei.

Ha nem is fogok rendszeres balett-látogatóvá válni, azt mégis biztosra veszem, hogy nem A vágy villamosa volt az utolsó táncos előadás életem során, ezért bátran bíztatok minden érdeklődőt, hogy vágjon bele, nézzen meg egy darabot, higgye el, kincsre fog lelni.

Fotók, szereposztás és az alkotók névsora: www.opera.hu
Az Erkel Színház történetéről bővebben itt olvashatsz.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..