Sarah Andersen: Macskapásztor

“MACSKAPÁSZTOR: Az, aki hiábavalóan próbálkozik valami irányítására, ami természetétől fogva irányíthatatlan.”

Sarah Andersen harmadszorra is a tőle megszokott fergeteges humorral és iróniával fűszerezett képsorokkal örvendezteti meg a rajongóit.

Nem is olyan egyszerű az élet világhírű művészként! Rémisztő határidők, műkajás dobozok halmai a villogó monitor alatt és a kisállatok örökké gyarapodó hordája… ööö, mindegy – igazából ez mindennapos.

Sarah Andersen képregényeinek és rajzokkal ellátott személyes jegyzeteinek harmadik gyűjteményes kötete a korábbiakra jellemző szellemességgel és eleganciával nyújt túlélési tanácsokat a modern élet őrületéhez: a korán kelő emberek elkerülésén át az internetes trollok elleni védekezésig, egészen a nagytakarítás életre elenyésző hatást gyakorló haszontalanságáig. Ha minden kötél szakad és összeomlik körülötted a világ, készíts egy forrócsokit, számold a napokat halloweenig és öleld meg a remény bundás-bolyhos szimbólumát!

Sarah Andersen egy fiatal brooklyni illusztrátor. Épp azon dolgozik, hogy csökkentse a reggelente lenyomott szundik számát. Messze még a cél.

A Felnőni kiábrándító és a Puha boldog puffancs is teljesen levett a lábamról, így természetesen nagy lelkesedéssel vártam a Macskapásztor Könyvfesztiválos debütálását.

Sok újdonságot ugyan nem nyújtott, mert a legtöbb képpel már találkoztam az internet bugyraiban, és tudtam is, hogy mire számítsak, de megfelelt az elvárásaimnak, mert egyszerűen cuki. Szeretek egy negyed órára begubózni valami kényelmes helyen, és jól elnevetgélni magamban a sokszor ismerős szituációkon, magamra ismerni a hétköznapi csetlés-botlások láttán.

Imádom a címét, a macskapásztor definícióját, hogy vannak benne cicák – bár szerintem a Puffancsban több volt -, akikből többet is elbírt volna a kötet, és a szuper lila borítót is. (Bennfentes infó: a lila a kettes számú kedvenc színem.)

Sok kedvencem is visszaköszönt az oldalakon, amiket egyszerűen nem tudok megunni. Na jó, a többit sem, bármikor vevő vagyok Sarah-ra.

A vége nekem kicsit kilóg, valahogy furcsa volt a komolyabb hangvétel. Persze nagyon jó dolog, hogy Sarah felhívja a figyelmet az internetes zaklatás veszélyeire és támogatja a művészpalántákat, de pl. az amerikai választások engem viszonylag hidegen hagynak. Tudom, miért volt fontos az a bizonyos kép, csak mivel Amerika messze van, melegházasság meg itt soha nem volt, így nem jött át annyira. Bár a kiakadós részt önmagában bármilyen választásra rá lehet húzni.

Viszont az első kötet óta fennáll a nyuszihiányom, igazán kaphatna megint hangsúlyosabb szerepet. Több nyuszit a népnek! Olyan aranyos, nekem kell még nyuszika.

Bár egy picit megkopott az újdonság varázsa, és néha komorabb is volt, mintha a csúnya valóság ide is beszivárgott volna, de továbbra is nagyon édes és megmosolyogtató. Igazság szerint nem bánnám, ha Sarah a nyugdíjas éveit is képregények rajzolásával töltené, én biztos vevő lennék rá.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..