Scooby Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül (2004)

Már az első filmnél jeleztem, hogy bár bájos volt, nem igazán hozta vissza az eredeti hangulatot, sőt, kifejezetten rombolta a régi stílust a nem igazán tetszetős és kissé logikátlan csavarral. Azonban a második film mindent megváltozott, és James Gunn írói keze alatt az egész Scooby Doo-feeling visszatért.

A Rejtély Rt. akkora népszerűségnek örvend menőfalván, hogy saját múzeumot kapnak az általuk elejtett rémségek. Azonban az évekig előkészített kiállítást romba dönti egy ismeretlen fantom, ami annyira megrázza a srácokat, hogy élő tévéadásban borulnak ki, és csinálnak rengeteg hülyeséget. Ráadásul az egyik helyi riporter, Heather (Alicia Silverstone) is rájuk száll, és addig vegzálja a srácokat ameddig csak tudja. De persze a csapat a legnagyobb depresszió közepette is összetart és elindulnak, hogy felderítsék életük rejtélyét, leleplezzék a cselszövőket, és visszaszerezzék önbecsülésüket.

Raja Gosnell rendezte az első Scooby Doo filmet is, ami nem szerepelt túl jól, de annyira igen, hogy elkészüljön a folytatás, ami végre helyreállította az élőszereplős filmek renoméját. Igen, visszajött az igazi Scooby Doo feeling. Persze, tudom én, hogy ez szintén nem egy Oscar-díjas mű, de azért jó színészek vannak benne, a történet bájos és szerethető, és szerencsére ügyesen átemelték a történetet a huszonegyedik századba, miközben megtartották az alapvető stílusjegyeket.

Szerencsére a casting megmaradt a régi, így ismét Sarah Michelle Gellar játsza Daphne-t, aki ráadásul már nem az a butuska kislány, akit elrabolnak, hanem egy felnőtt személy, akit bizony ez zavar és tesz is ellene – amúgy a filmben külön kiszólnak ezekre az elrablásokra, zseniális!

És hogy miért is jók a Scooby Doo történetek? A bájos és egyszerű story, illetve a kiszámítható történetvezetés mellett mindig van benne rengeteg életigenlés, frissesség, csapatmunka, a barátság remek ábrázolása, és az, hogy nincs megoldhatatlan rejtély vagy feladat, ahogy minden szörnyszülött mögött valódi emberek állnak, bár szörnyű indokokkal.

Sajnálatos, hogy miután ennyire jól elkapták a hangulatot, és megmutatták, hogy egy több évtizedes széria igenis újraalkotható a huszonegyedik században, nem folytatták a filmeket. Bár szerencsére kaptunk két, amolyan előzményfilmet is, amik bár alacsonyabb költségvetésűek, mások a szereplőink, és a digitális Doo sem az igazi, mégis visszahozza a gyerekkori élményeket!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..