Napsütés, álomszép környék és zombik. Mi kell még egy jó játékhoz? Más nem igazán. Ilyen és hasonló felhozatallal kecsegtet a Techland idén hét éves játéka, a Dead Island – ami méltán lett az egyik legjobb zombis játék ebben az évtizedben.

Történetünk a festői kinézettel rendelkező Banoi szigetén játszódik, ahol egyik pillanatról a másikra eluralkodik a káosz és vele együtt a zombikórság. Az általunk játszható hősök közül egyet kiválasztva indulunk neki a vérrel és sírással teli útnak – annak érdekében hogy a túlélők elhagyhassák a szigetet -, és bár a játék elején kiderül, hogy inmunisak vagyunk a kórságra – ez nem jelenti azt, hogy nem is halhatunk meg az élőholtak végtelen serege ellen vívott csatában. Csak kaptunk némi előnyt.

Bár jobban szeretem a belvárosi, vagy a későbbi poszt-apokaliptikus helyszíneket egy ilyen játékban, azért ez a trópusi sziget némi felüdüléssel is kecsegtetett. Igazából nagyon szép kontrasztot képez azzal a véres és normális esetben elképzelhetetlen eseménysorozattal, ami a szigeten lejátszódott. A nyílt, világos terepnek ugyanúgy megvannak az ijesztő részei, mint a szűk, sötét és beomlott tereknek -hála az égnek bizonyos részeknél azokból sem szenvedünk hiányt.

A szereplők nagyon jók, és hála az égnek, mind más túlélési stílusban járatosak: Sam B a csülökbunyós, Purna a lövész, Xian Mei a szúró és vágó fegyverek mestere míg Logan dobó fegyverek ásza. Mindegyik hősnek megvan a maga előnye és hátránya, a képességeik beállításai végett azonban nagyban megtudjuk növelni a túlélési rátánkat velük. A rengeteg fegyvernek köszönhetően pedig válogatott mészárlásokat rendezhetünk –  na jó, nem Dead Rising szintű fegyver arzenálra kell gondolni, csak sima hétköznapi eszközökre, amikbe olykor csempészhetünk némi bónuszt.

A zombik kellőképpen ijesztőek és veszélyesek, a kisebb hordáktól, a futkosó, rodító őrültektől és a hiányos végtagokkal rendelkező mészárlós freak zombikkal mindenfajta élőhalott képviselteti magát. Azt azonban nagyon hamar be kell látnunk, hogy akárcsak a State of Decay-ben, itt is nagyon hasznos – sőt, inkább létfontosságú – a négykerekű jármű használata; legyen szó akár étel szállításról a túlélőknek, vagy esetleg menekülni egy túlzottan is bezombult helyről.

Ahhoz képest, hogy 2011-ben jött ki a játék, mai szemmel is nagyon szép a grafikája, a harcjeneletek kellően látványosak és változatos skill three-nek köszönhetően kellőképpen hatásos is. Bár maga a játék mellesleg a solo történetre épít, lehet benne társakkal, co-op módban is harcolni az élőholtak végtelen serege ellen – és persze ennek is megvannak a maga előnyei.

 

Régi kedvencem ez a játék: a Dead Island előtt nehezen hittem abban, hogy egy virágzó trópusi sziget is lehet zombiktól túlzsúfolva – jó , filmet láttam korábban róla, de az nem ugyanaz -, és ez a játék képes volt megcáfolni. Bár már nem mai, a veterán zombivadászoknak kötelező darab.

Szerző

Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .