Gore Verbinski nevéhez olyan filmek köthetők, mint A kör, A mexikói, vagy épp a Karib-tenger kalózai széria első három része. Mikor az Oscar díjas rendező legújabb filmjének, Az egészség ellenszerének előzetese kijött, az a hozzám hasonló horrorzabálók lélegzetvisszafojtva várták, hogy végre a mozikba kerülhessen. Úgy tűnt, valami új, valami eredeti van születőben, ami nyomot fog hagyni a műfajban. Tévedtünk.
Az egészség ellenszere főszereplője Mr. Lockhart (Dane DeHaan), egy ifjú, de ambíciózus pénzügyi szakember, aki azt a feladatot kapja a főnökeitől, hogy bármi áron hozza vissza a vállalat vezérigazgatóját, Mr. Pembroke-ot (Harry Groener) abból a svájci rehabilitációs központból, ahol kezelik. Lockhart útnak indul, de megérkezése után falakba ütközik, hiába próbálja elérni Pembroke-ot a klinikán, ahol ráadásul egyik nyugtalanító jel követi a másikat. Mielőtt célt érhetne, autóbaleset éri, ami után maga is a klinika betegei között találja magát.
Betegként több lehetősége adódik a szaglászásra, és hamarosan feltűnik neki, hogy a rehabilitációs központ betegei mind gazdag, magányos idős emberek, akik -bár az állapotuk nem javul, sőt, egyre romlik – mégis ragaszkodnak a klinikához, egyikük sem akar távozni. Innen senki nem akar elmenni – szajkózzák egyre. Lockhart megismerkedik a kamaszkorból épp csak kilépő Hannah-val (Mia Goth), aki kilóg a sorból a fiatalságával, valamint azzal a ténnyel, hogy az összes beteg közül egyedül őt nem kezelik a vízkúra számos változata közül egyikkel sem. A monumentális, két és fél órás játékidő alatt bőven van idő a szálak kifejtésére, mígnem az egyre bizarrabb és sokkolóbb események során hősünk összerakja a képet. Ráébred, hogy az intézmény vezetője, Dr. Heinreich Volmer (Jason Isaacs) emberkísérleteket végez, a vízben élő különleges angolnák segítségével érve el az emberi élet radikális meghosszabbítását – az így kinyert szérum előállítása azonban emberéleteket követel. Mire Lockhart erre a pontra eljut, addigra azonban már késő, maga is a kísérletek alanyává válik, és válogatott kínok közt vegetál.
Az egészség ellenszere egy zseniális, üdítően egyedi alkotás ígéretét hordozza magában, kitűnő színészi játékkal, izgalmas expozícióval, gyönyörű kamerakezeléssel és a horror legjobb elemeinek felhasználásával- hogy aztán a film felénél az egészre legyintsenek egyet, és mindent egybeturmixolva elénk hányjanak egy értelmetlen, elcsépelt és gagyi tetőpontot. Az utolsó fél órában szekunder szégyen öntött el a Zs kategóriás hulladék láttán. Ez a film egy óriási kamu, egy blöff. Beígéri a lehetőséget, hogy valami legalább nyomokban újat láthatsz, izgatottan várod a kibontakozást, hogy aztán a horrortörténelem legelcsépeltebb sablonjait dobálja eléd. Mintha előre megírt forgatókönyv nélkül, lesz ami lesz alapon dolgoztak volna, és a kezdeti kreativitás elfogytával a korábbi zsánereket lopták össze válogatás nélkül. Hazudhatjuk mindezt művészinek, de attól, hogy egy udvariasságból érdekesnek mondott arcú fiatal lány pucéran angolnák közt vonaglik, vagy furán rángatózik a zenére, valamint attól, hogy a kamerára teszünk egy kék szűrőt, attól még mindez nem válik művészivé.
Az egészség ellenszere az, amit nálunk az iskolai menzán a kilencvenes években minestrone levesnek hazudtak: az érdekes és izgalmas hangzás mögött mindössze a korábbi alkotások elemei vannak összerottyantva. Óriási csalódás ez a film, és nem azért, mert nem szeretem a Zs kategóriát. Imádom a gagyi horrort, imádom a műfaji mixet, és nincs bajom azzal sem, ha egy film ezredjére is ugyanazt a sztorit akarja megetetni velem. Ebben a filmben nincs valós történet, ötlettelen csapongás az egész, de még ez sem fájna. A csalódást az okozza, hogy a film első felében még elhiszem, hogy az évtized misztikus horrorját fogom látni. Kamu.
Szerző
